A megemelkedett árak miatt aggódik a street food-ágazat

A food truck meghatározó eleme a magyar gasztronómiának, egyre trendibb a fiatalok és a családok körében is. Felismerték az éttermek is az igényt, és sokan kialakítottak büfékocsit, amivel hétvégente járják az országot. Az idei év ismét nagy kihívás elé állította a vendéglátóipart a megnövekedett munkaerő-, és alapanyagköltségekkel, valamint az elszállt energiaárakkal. Ennek hatására 30-40%-kal is megemelkedtek az eladási árak, viszont jelentősen csökkent a haszonkulcs. Horváth Zoltán, a Magyar Street Food Egyesület elnöke és a Food Truck Show főszervezője fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy támogassa a műfaj hazai működését és a food truck kultúrája a hétköznapok részévé váljon.

A megemelkedett árak miatt aggódik a street food-ágazat

Ma már szinte minden olyan rendezvényen találkozhatunk büfékocsikkal, amely szeretne magára adni és minőségi gasztronómiát, minőségben szolgáltatni, legyen ez egy koncert, bármilyen céges esemény vagy akár falunap. A food truck verhetetlen előnye, hogy gyorsan ki tud települni, nem kell építkezni, higiénikus és pillanatok alatt képes eltűnni a rendezvényt követően a területről. Már néhány kocsi is igazán változatos, színes étlappal várja a vendégeket, több séf sajátos ízvilágát kóstolhatjuk meg.

Minőséget minél gyorsabban

Gasztroforradalomként robbant be a food truck műfaja hazánkba: „Érezhető volt az éttermi vendéglátásban, hogy az embereknek egyre kevesebb ideje van enni és a street food nagyon jó alternatíva. A minőséget minél gyorsabban elv, ami igazán működik. Ma már nem olcsóbb a street food, mint az étterem, de alacsonyabb a működési költség, mivel nincsenek óriási üzlethelyiségek, nagy személyzet, így a minőségi alapanyagra tudnak fókuszálni a vendéglátók” - mondta el Horváth Zoltán, a Magyar Street Food Egyesület elnöke és a Food Truck Show főszervezője. Hozzátette, hogy 2014-ben még tizenöt autóval, 2015-ben már 50 truckkal szervezték az első Food Truck show-kat. Ma már száz, a minőségi kritériumoknak megfelelő büfékocsi áll a rendelkezésükre.

Étterem vagy mozgó konyha

Számos étterem felismerte a food truckokban rejlő lehetőséget és kialakítottak guruló konyhát is, amellyel hétvégente az országot járva népszerűsítik az éttermet is. Ellenpéldával is találkozhatunk, mint a Zing Burger, aki egy büfékocsival kezdte, viszont ma már tizennégy étterme és több büfékocsija is van Budapesten és vidéki városokban.

Az elmúlt két évben nagyobb teret kaptak a szabadban megrendezésre kerülő rendezvények a járványhelyzet hatására. A Street Food Egyesület tapasztalata alapján elmondható, hogy tartósan is meg lehet élni ebből a catering formából: „a főszezon áprilistól októberig tart, de tavasszal konferenciákon, kiállításokon, szakmai vásárokon van igény a food truckokra, novemberben és decemberben pedig a céges karácsonyi rendezvényeken van kitelepülési lehetőség. Fesztiválok országa vagyunk, amely már önmagában megadja a folyamatos igényt, az autók folyton újulnak, cserélődnek, átalakulnak és vannak persze, akik eltűnnek.”

Folyamatosan növekedő kiadások a vendéglátásban

Az ágazatnak a legnagyobb kihívást az utóbbi két évben azt jelentette, hogy meg lehet-e tartani a rendezvényt vagy sem. Az idei év ismét megpróbáltatás elé állította a vendéglátóipart. Drasztikusan megnőttek a munkaerő-, és az alapanyagköltségek, valamint az energiaárak. A legnagyobb kérdés, hogy marad-e az embereknek pénze erre a fajta szórakozásra: „Mi a gasztroért vagyunk jelen a városban, általában van kísérő program is, de ez a fő tevékenységünk. Tudjuk, hogy máshol sem olcsóbb egy jót enni, inni, de minket is megijeszt az áremelkedés” - mondta el Horváth Zoltán.

Hozzátette, hogy sajnos sok esetben 30-40%-kal is megemelkedtek az eladási árak, jellemzően az ételes kocsiknál:

„Régebben nem variáltuk az árakat, minden városban ugyanannyiba került egy-egy termék. Az idei árak viszont olyan magasak, hogy például Kelet-Magyarországon kénytelenek vagyunk olcsóbb étlapokkal készülni, mert elrettentené a vendégeket a 3-4 ezer forintos szendvics. Olyan mértékben nőttek a működési költségek, hogy sajnos ezek mellett az árak mellett is csökkent a haszonkulcsunk a korábbi évekhez képest.  Van olyan hús és pékáru, ami például kétszer annyiba kerül, mint tavaly ilyenkor. A munkabérek is mintegy 50%-kal emelkedtek egy év alatt, és emellett még magasabb szállás-, bérleti díjjal és energiaárakkal is számolnunk kell. Ráadásul az időjárás is nagyban befolyásolja egy adott rendezvény sikerességét.”

A másik nehézséget a közterület-használati engedélyek jelentik. A Magyar Street Food Egyesület változást szeretne, de egyelőre süket fülekre talált. 2017-ben egyfajta food truck blokádot is hirdettek figyelemfelhívás céljából. A világban különböző módon adnak engedélyetek: „Az USA-ban nagyon egyszerű a rendszer, van egy éves licensze és leparkolhatsz az utcán olyan büfékocsikkal, amelyekben mosdó is van és generátorral tudja biztosítani a teljes áramellátását. Stockholmban is hasonló a rendszer”. Horváth Zoltán elmondta, hogy Magyarországon sajnos már nem ilyen könnyű a helyzet. Bonyolult a közterület foglalási procedúra és többnyire elutasítják a kérvényeket. Korábban sokat tüntettek, hogy valamilyen szabályozással lehessen foglalni. Azt szerették volna elérni a főváros vezetésénél, hogy food truck drosztokat alakíthassanak ki a város olyan pontjain, amelyek nincsenek sűrűn ellátva gyors kiszolgálást lehetővé tévő vendéglátóipari egységekkel - mint például a Citadella, a Városliget vagy a Hősök tere - így konkurenciát sem jelentenének.

A hamburger még mindig verhetetlen

A Food Truck Show, az ország méltán népszerű guruló gasztronómiai fesztiválja idén már nyolcadik alkalommal indult útjára, hogy megmutassa, egy minőségi food truck sokkal többet kínál, mint egy egyszerű gyors étel. Hazánk legkiemelkedőbb mozgó konyhái sorakoznak fel és megmutatják mire harapnak igazán a magyarok.

„A siker érdekében fontos a food truck külalakja, mennyire vonzó, van-e valamilyen múltja, mitől igazán különleges az étel. Nagyon fontos az alapanyag minősége, hogy honnan kerül beszerzésre. Fontos szempont az egészséges táplálkozás, egyre nagyobb trendet diktálnak a különböző ételtoleranciák kapcsán a glutén-, laktóz-, és cukormentes ételek, azok a vendéglátósok, akik erre odafigyelnek, lépéselőnyben vannak. A gyerekek kiszolgálására is már külön iparág alakult ki” – árulta el a főszervező. Azt is elmondta, hogy a Food Truck Show-kon a hamburger még mindig az abszolút verhetetlen. A BBQ is fellendülőben van, de jelentősen drágább műfaj.  A minőségi görög ételek is népszerűek, a chrurros pedig az abszolút dobogós desszert, több mint 1 km fogy belőle hétvégente a Food Truck Show-kon. Italokban pedig a kézműves sörök viszik a prímet.

Szeretnének a jövőben ázsiai és olasz autentikus éttermeknek is teret adni, hogy kipróbálják milyen büfékocsizni és beleszeressenek a műfajba: „Van egy olyan autónk, amit azért tartunk, hogy lehetőséget adjunk a kipróbálásra olyan vendéglátósoknak, akik még nincsenek jelen a food truck piacon, de látunk bennünk potenciált. Például nagyon sok jó ázsiai étterem van, de ázsiai food truck nagyon kevés.”

A rendezvény folyamatosan járja az országot, a szezon hátralévő helyszínein betekintést kaphatunk a különleges életérzésbe, amelyet a gyönyörű autók, a kulináris élvezetek, a finom illatok, a séfek és a baráti hangulat tesz teljessé.

Augusztus 10-15.        Sziget Fesztivál Magic Mirror
Augusztus 12-14.        Keszthely Food Truck Show
Augusztus 18-20.        Utcazene fesztivál és Food Truck Show Budapest
Augusztus 26-28.        Terézvárosi Fesztivál, Andrássy út
Szeptember 2-4.        Szombathely Food Truck Show
Szeptember 9-11.        Kincsem Park Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show
Szeptember 9-11.        Miskolc Cinefest - Food Truck Show
Szeptember 17-18.        Andrássy út Nemzetközi Street Food Feszt
Szeptember 23-25.         Paks Puttonyos Fesztivál és Food Truck Show
Szeptember 30- október 2.    Sopron Gourmet és Design hét


Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás:

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben

Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
2026. 06. 13. 15:00
Megosztás: