A nádtető már nem egyenlő a tűzveszéllyel - Új lángmentesítő kezelés

Újra feltűnhetnek a klasszikus nádtetős épületek a magyar vidéken, miután a tradicionális építőanyag egy forradalmi technológiával párosítva már biztonságosan alkalmazható. Évtizedeken át a rendkívüli tűzveszély jelentette a legnagyobb visszatartó erőt a nádtetők felhasználásában.

A nádtető már nem egyenlő a tűzveszéllyel - Új lángmentesítő kezelés

A hagyományos magyar tájnak elválaszthatatlan eleme a nádtetős épület, különösen a Balaton-felvidéken, a Hortobágyon és más alföldi régiókban. Azonban az elmúlt évtizedekben jelentősen visszaesett az új építésű nádtetők száma, elsősorban a tűzvédelmi kockázatok, illetve a nádtetők rendszeres karbantartási igénye miatt.

Első lépések a nádtető építéséhez

„A legfontosabb, hogy már a tervezés fázisában érdemes szakértőt bevonni, és előre gondolkodni a tűzbiztonságról” – hangsúlyozta Vadász András, az Innovatív Solution Kft. alapítója és cégvezetője. 

„Amikor a projektet nem hozzáértő szakemberek végzik, a következmények kellemetlenek lehetnek. Beázások, szerkezeti hibák, gyorsan elhasználódó anyagok – ezek mind óriási költségeket jelentenek, és hosszú távon megkeseríthetik a tulajdonosok életét. Azon dolgozunk, hogy a Nyugat-Európában már évtizedek óta meglévő, szigorú irányelveken nyugvó szabályozásokat Magyarországon is meghonosítsuk a nádtetőkészítésben. Célunk, hogy a tervező és építész irodák is bátran gondolkodjanak ebben a természetes, fenntartható és környezettudatos anyagban. Ajánlott a rendszeres karbantartást szerződésben is rögzíteni, mert a nádtető élettartamát ez is jelentősen növelheti.” – tette hozzá.

Hogyan lesz „nem éghető” a nád?

„A lángmentesítő kezelés új távlatokat nyit a nád felhasználásában” – fogalmazott a szakértő.

A korábbi kezelések többsége csupán felületi védelemre koncentrált, de az idő múlásával, a csapadék hatására ez az anyag lemosódhatott.

„A forradalmi, új kezelés különlegessége, hogy a nád minden rostszálába behatol, így az égéshez szükséges oxigén és hő hatását lényegesen lecsökkenti. A kezelt nád nem gyullad meg lánggal, nem füstöl intenzíven, és a tűz nem terjed rajta, így valóban tűzbiztosabbá válik, vagyis egyfajta teflonszerű bevonatot képez” – magyarázta a szakértő.

Vadász András elmondta azt is, hogy a nem mérgező, környezetbarát anyag másik tulajdonsága egy impregnáló réteg, amely segíti a csapadék gyors távozását. „Ennek köszönhetően a komposztálódási folyamatot is lassítja, az eredmény pedig egy hosszabb élettartamú nádtető” - tette hozzá. 

A biztosítók is elfogadják az új megoldást

A nádtetőket jellemzően ökotudatos magánépíttetők, prémium kategóriás nyaralók vagy boutique hotelek tulajdonosai, valamint műemléki felújításokat végző intézmények választják. Az állattartásban is fellelhető, hodályok tetőfedő anyagaként. 

„Ma már azonban a modern építészetben sem ritka, hogy homlokzatra, de még akár mennyezetre is terveznek nád héjazatot. Tihanyban egy magánvilla volt az első, ahol lángmentesített nádat alkalmaztunk. Ma már országszerte 42 nádtető kapott ilyen védelmet.” – idézte fel a cégvezető.

Vadász András lényeges szempontnak nevezte, hogy a tűzvédelmi szakma mellett, a biztosítók is elfogadják ezt az építészeti megoldást. 

A rendszeres karbantartásra is van már innovatív megoldás

Nemcsak a tűzveszély, hanem a nádtetők rendszeres gondozása, illetve az ezzel járó költségek is eltántoríthatták eddig az építtetőket.
Erre a problémára is született már szintén holland innováció. A természetes nád alternatívájaként, az „Innovatív Nád” jelenthet megoldást a karbantartási igényekre.

A cégvezető a nádtető előnyei közül kiemelte a kiváló hőszigetelő képességét, nyáron hűvösen télen, melegen tartja a házat. A megújuló, természetes anyag esztétikus megjelenését, amellyel minimálisra csökken az építkezés ökológiai lábnyoma. A nádtető megfelelő kivitelezés és karbantartás mellett akár 30–50 évig is kitart.

Új lehetőség a hazai kkv-k számára: indul a kamatmentes forgóeszközhitel a Technológia Plusz Hitelprogram keretében

A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése nyomán – a hazai mikro- és kisvállalkozások támogatása érdekében – újabb elemmel bővült a KKV Technológia Plusz Hitelprogram. A már működő beruházási hitel mellé július 15-től elérhetővé válik a program „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel. A program várhatóan 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat érdemi segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben.
2025. 07. 16. 03:00
Megosztás:

Miért kap több nyugdíjat egy férfi, mint egy nő? Mi a megoldás?

Az Európai Unióban a férfiak átlagos nyugdíja közel 25%-kal magasabb, mint a nőké – derül ki az Eurostat legújabb adataiból. Bár Magyarországon valamivel kisebb ez az eltérés, még itt sem éri el a nők átlagnyugdíja a férfiaké 88 százalékát. Érdemes ezzel a kérdéssel részletesebben is foglalkozni, hiszen a nyugdíjasok között jelentősen többen vannak a nők, ráadásul általában hosszabb életre számíthatnak – mégis kevesebb juttatásból kell megélniük. Mit tehetünk az ügyben?
2025. 07. 16. 02:00
Megosztás:

Minimálbér emelést akarsz? - akkor még július végéig igényelheted!

A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében 3 éves bérmegállapodás jött létre, amelynek értelmében a minimálbér 2027-re 40 százalékkal fog emelkedni. A kormány a bérmegállapodás biztosítása érdekében segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat.
2025. 07. 16. 01:00
Megosztás:

“Vallottak” a középkorú magyarok: ennyivel nőttek a megélhetési költségek

A kiadások növekedésének üteme enyhült, de a magyarok túlnyomó többsége még mindig drágulást tapasztal a mindennapi megélhetés terén – derül ki a K&H biztos jövő felmérés második negyedéves eredményeiből. A jövedelmi helyzettől, családi állapottól és nemtől is függ, mekkora mértékű költségnövekedéssel szembesülnek a háztartások.
2025. 07. 16. 00:30
Megosztás:

MBH Bank: újabb támogatás a vállalkozásoknak, forgóeszköz hitelcéllal bővül a KKV Technológia Plusz Hitelprogram

2025. július 15-től az MBH Bank MFB Pont Plusz termékportfólióján belül elérhetővé válik a GINOP Plusz-1.4.3-24/B KKV Technológia Plusz Hitelprogram új, forgóeszköz-finanszírozási hitelterméke. Az európai uniós forrásból biztosított kamatmentes kölcsön a feldolgozóipari vállalkozások mindennapi működési költségeihez, valamint likvid működésük fenntartásához szükséges készletbeszerzésekhez – ideértve például a bér- és járulékfizetéseket, valamint a rezsiköltségeket – nyújt támogatást. Az 1-20 millió forint közötti összegű kölcsön akár önerő és tárgyi fedezet nélkül is igényelhető, a törlesztés pedig havi rendszerességgel, egyenlő részletekben történik. Az MBH Bank célja a folyósítással, hogy hozzájáruljon a hazai kkv-szektor fejlődéséhez és gyakorlati megoldásokkal támogassa a vállalkozások stabil működését. A bank országos lefedettségű, 154 fiókból álló MFB Pont Plusz hálózata szakértő kollégákkal segíti az érdeklődőket.
2025. 07. 16. 00:05
Megosztás:

S&P: Az OTP Csoport immár második éve Európa legjobban teljesítő bankjai között van

Az S&P Global Market Intelligence 2025-ös rangsorában az OTP Csoport második helyen végzett Európa legjobban teljesítő bankjai között. A 2024-es első helyezést követően az OTP újabb előkelő pozíciója tovább erősíti a Csoport szerepét a kontinens vezető pénzügyi szolgáltatói között.
2025. 07. 15. 23:00
Megosztás:

A 2025-ös év 4 legjobb mesterséges intelligencia asszisztense a kriptovilágban

A kriptopiac ma már nem fér el egyetlen Excel-táblában. Minden új információ gyorsabban befolyásolja az árakat, mint ahogy a megbízási könyv frissülni tudna. A Bitcoin napi 450 000 tranzakciót dolgoz fel, az Ethereum körülbelül 1 200 000-et, és a Layer 2 blokkláncokkal együtt ez a szám eléri az 5 millió műveletet naponta.
2025. 07. 15. 22:00
Megosztás:

Rendelj BCAA-t az Absolute Live-tól és spórolj!

Most érdemes betankolni az Absolute Live Mega Amino Mix sportitalból! Az akcióban fél kiló BCAA port is kapsz ajándékba. A legmagasabb minőségi előírások betartásával készülő, magyar gyártású sportitalban található a hazai piacon a legnagyobb aminosav tartalom. És hogy miért is fontos, hogy jó minőségű aminosavakat fogyasszunk? Annyit elárulunk, hogy nem csak az izmaink lesznek hálásak, de az ideg- és immunrendszerünk, sőt, még a hangulatunk is.
2025. 07. 15. 21:30
Megosztás:

Bővült az AutoWallis gépjármű-értékesítése az első félévben

Elsősorban akvizíciók hajtották az AutoWallis Csoport gépjármű-értékesítésének 3,4 százalékos növekedését az első, globális kihívásokkal sújtott félévben, miután a tavaly lezárt cseh felvásárlások jelentősen hozzájárultak a régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának teljesítményéhez. A használtautó-értékesítés és a szervizórák számának növekedése továbbra is erős, 50 százalék feletti, és a rövid távú gépjárműkölcsönzés bérleti napjainak száma is bővült.
2025. 07. 15. 21:00
Megosztás:

Egy focis póló remek meglepetés lehet a futballrajgonóknak

Legyen szó születésnapról, névnapról vagy a karácsonyról, úgy illik, hogy ilyenkor meglepjük a szeretteinket valamivel. A tökéletes ajándék megtalálása azonban sokszor nem egyszerű feladat, hiszen szeretnénk valami olyasmit adni, ami kreatív és személyre szóló.
2025. 07. 15. 20:30
Megosztás:

Új utazást is kérhetnek kárpótlásként az Unitravel-károsultak

Kárigénylés helyett utazási lehetőséget is kérhetnek kárpótlásként a fizetésképtelenné vált Unitravel Kft. utazási iroda ügyfelei - közölte az MTI-vel kedden a Colonnade Biztosító.
2025. 07. 15. 19:30
Megosztás:

Váratlanul nagy nyereséggel zárt a Citigroup

Az árbevétel 4%-kal növekedett év/év alapon, 21,67 milliárd dollár lett, meghaladva a 20,96 milliárd dolláros piaci várakozást.
2025. 07. 15. 19:00
Megosztás:

Hoppon maradt a Wells Fargo legnagyobb üzletága

Az amerikai bank korrigált egy részvényre jutó nyeresége a második negyedévben 1,6 dollár lett, meghaladva az 1,41 dolláros várakozásokat.
2025. 07. 15. 18:45
Megosztás:

Bővítette nyíregyházi telephelyét a Daniella Kft.

Harmincmillió forintot fordított nyíregyházi telephelyének bővítésére és korszerűsítésére a villamossági anyagok kis- és nagykereskedelmével foglalkozó Daniella Kft., a beruházás átadóünnepségét kedden tartották a nyírségi megyeszékhelyen.
2025. 07. 15. 17:30
Megosztás:

MOHU: 15 milliós napi rekord született a visszaváltásban

Elérte a 15 milliót az automatáknál visszaváltott műanyag palackok, fémdobozok és üvegek száma a pünkösdi hosszú hétvége utáni kedden, ez csaknem 30 százalékkal több, mint az eddigi rekord - tájékoztatta a MOHU kedden az MTI-t.
2025. 07. 15. 17:00
Megosztás:

Nem várt helyről kapott kritikát Powell

A Moody’s és a Goldman elemzői, de a Federal Housing Finance Agency igazgatója szerint is magasak a jelzáloghitel kamatok az USA-ban. Különben 6,75 százalékos 30 éves fix kamat mellett egy átlagos lakás megvásárlása esetén, amely 425 000 dollárba kerül, 10 százalékos önrész figyelembevételével a havi törlesztőrészlet 2 500 dollár körül alakul. Míg ugyanez 4 százalékos kamatnál 1 800 dollár környékén alakul.
2025. 07. 15. 16:30
Megosztás:

Zöld lakáshitelek: fél százaléknyi kamatkedvezmény is milliókat érhet

Miközben az első lakásvásárlók az Otthon Start hitelre várnak, nem szabad megfeledkezni arról, hogy Magyarországon a lakóépületek jelentős része az elavult, energiapazarló kategóriába tartozik – ez nemcsak magas rezsiköltséget, hanem számottevő klímaterhelést is jelent. Az eddig megismert feltételek alapján az Otthon Start programnak nem lesz külön zöld követelménye, de ennek ellenére sokan használhatják akár zöld otthon vásárlására is. Aki pedig nem felel meg az új program kritériumainak, az a meglévő kedvezményes zöld hitelekkel is akár milliókat spórolhat, ha korszerűsítésre vagy energiahatékony otthon vásárlására vállalkozna. A támogatott konstrukciókhoz alacsonyabb önerő, kamatkedvezmény és akár vissza nem térítendő támogatás is társul.
2025. 07. 15. 16:00
Megosztás:

A Colonnade Biztosító és az IBUSZ együttműködésével új nyaralási lehetőség az UNITRAVEL károsult utasainak

Rendhagyó megoldással segíti a fizetésképtelenné vált UNITRAVEL Kft. érintett ügyfeleit a Colonnade Biztosító a nyári főszezon közepén. Az utasok két lehetőség közül választhatnak: továbbra is dönthetnek úgy, hogy kárigényüket a biztosítóhoz nyújtják be, vagy – az IBUSZ Utazási Irodák Kft. közreműködésével – az eredetileg lefoglalt útjukra mehetnek el.
2025. 07. 15. 15:30
Megosztás:

Miért választaná bárki az 5%-os lakáshitelt, ha van 3%-os is?

Várhatóan szeptembertől indul az új Otthon Start Program, amely kedvező, végig fix, 3%-os kamatozású lakáshitellel nyújt támogatást azoknak, akik most vásárolnák meg első otthonukat. Felmerülhet a kérdés: ha elérhető lesz egy ilyen kedvező hitel, miért választaná bárki a jelenleg még igényelhető, szintén az első lakáshoz jutást segítő 5%-os kamatplafonos lakáshitelt? A money.hu elemzése szerint a válasz az időzítésen, a jogosultsági feltételeken és a hitel rugalmasságán múlik - bizonyos esetekben még mindig lehet racionális döntés az 5%-os konstrukció.
2025. 07. 15. 15:00
Megosztás:

Budapest esti Dunai városnéző hajóútjai: Csillogó élmény

Amikor a nap lenyugszik Budapest elbűvölő látképe mögött, a város aranyfényű csodavilággá változik. Egy esti dunai városnéző hajóútra indulni az egyik legemlékezetesebb módja annak, hogy ezt az átalakulást megcsodáljuk.
2025. 07. 15. 14:30
Megosztás: