A német atomerőművek leállításának hatásai a klímaterelésre, energiaellátásra

Az energiaválság haladékot biztosított az utolsó három, még üzemben lévő német atomerőmű számára, azonban április 15-tel, több mint 50 év után Németország búcsúzik az atomenergiától. A német nemzet sosem volt atompárti, ennek ellenére a lakosság kétharmada jelenleg inkább már megtartaná az erőműveket. Az erőműbezárások ütemezésekor a döntéshozók olcsó orosz földgázzal számoltak, amely képes helyettesíteni az atomenergiát, valamint kiegyensúlyozni a dinamikusan növekvő szél és napenergiakapacitást. Ehelyett a németek számára maradt a szén és a magas villanyszámla, Európa számára pedig a német energiarendszer kiegyenlítésének a terhe.

A német atomerőművek leállításának hatásai a klímaterelésre, energiaellátásra

A Németország kormánya 2002-ben a Zöldek nyomására döntött arról, hogy fokozatosan leállítják az összes, ekkor még 19 atomreaktorukat, és hosszútávon teljes egészében áttérnek a megújuló energiaforrások használatára. Az elhatározás csak mérsékelten követték a tettek. Az évtized végéig csupán három reaktor leállítására került sor. A fukusimai katasztrófa után fokozódott az atomellenes hangulat, ekkor a közvélemény kutatások többsége azt mutatta, hogy a lakosság támogatja az erőművek kivezetésének felgyorsítását. Angela Merkel meglovagolva a közhangulatot 2022-ig menetrendezte a megmaradt reaktorok fokozatos bezárását és már 2011-ben gondoskodott hat reaktor leállításáról. A döntést követően már 9,5 MW termelőkapacitás esett ki az ezredfordulón még meglévő 20,3 GW beépített nukleáris teljesítményből.

Az utolsó három reaktor Neckarwestheim 2, Emsland és az Isar 2 együtt 4,1 GWh termeléssel járul hozzá a német energiaellátáshoz, ami a villamosenergia termelés nagyából 6-7 %-át teszi ki. Összegezve a németek eldöntötték és bő egy évtized alatt fegyelmezetten végrehajtották a klímasemleges erőművek kivezetését, miközben a lignit használata a koronavírus járvánnyal érintett évek kivételével érdemben nem csökkent.

2022-ban a villamosenergia 30,9%-át állították elő szénből, ezzel az energiatermelés során 458,7 tonna szén-dioxid került a levegőbe percenként.

Magas kibocsátás annak is köszönhető, hogy az elégetett szén 64%-a gyenge minőségű lignit volt, miközben az atomenergia részesedése csak 6,1%. Atomerőmű bezárások nélkül egész másként festene az Unió legnagyobb kibocsájtójának a mérlege. A szénerőművek összesen 19 GW átlagos kapacitással működtek, ezzel 365 tonna szén-dioxidot kibocsátva percenként. A már bezárt erőművek 16,2 GW-t tudtak volna biztosítani.

Vagyis a német szénerőművek karbonkibocsátásának 85%-át tudnák kiváltani. Hazai kontextusba helyezve: az életben hagyott reaktorok a teljes magyar energiaszektor kibocsátásának nagyából tizenkilencszeresével tudták volna enyhíteni a klímaterhelést.

A németek 2011-es vállalása arra a feltevésre épült, hogy az Északi Áramlat 1-2 két vezetékpárján, valamint a Testvériség földgázvezetéken elegendő, olcsó orosz földgáz érkezik Németországba. A földgázerőművek alkalmasak arra, hogy a megújuló energiatermelési technológia érett fázisba érkezéséig, valamint az energiatárolás problémájának megoldásáig alternatívát nyújtsanak a nélkülözhetetlen villamos energia biztosításához. Azonban az energiaválság és az orosz-ukrán háború visszarántotta a németeket a valóságba. Az elszálló energiaárakra Európa történetének legnagyobb költségvetésű rezsicsökkentési programjával válaszolt a kormányzat, kiváltva ezzel más országok ellenszenvét, akik már így is nyögik a német zöldenergia terhét.

Forrás: energiewende.de

A villamosenergia termelés nagyából 44-45%-a származik időjárásfüggő megújulókból, ami nagy terhet jelent nem csak a német rendszerirányítónak, hanem Európa nagy része számára is. Az fenti ábra jól szemlélteti, hogy márciusban két hét alatt többször meghaladja a német energiaexport a 15 GW-ot, valamint március 17-21-között és 26-án is jelentős energiaimportra szorult. A másik szembetűnő adat, hogy

a megújulók kiegyensúlyozásához a lignit tüzelésű erőműveket is felhasználják, ennek következtében többször 600g fölé emelkedik a kilowattóránkként a szén-dioxid kibocsátás.

A villamosenergia árának növekedésével az atomenergia elutasítottsága 2022-re 20%-ra csökkent. A német lakosság megértette, hogy sem energiabiztonság, sem klímasemleges energiatermelés nem képzelhető el atomenergia nélkül. Miközben több európai ország is erőművei megtartásán és újak építésén dolgozik (lásd: Franciaország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Svédország, Finnország), a Zöldek ellenállása miatt Olaf Scholz csak kancellári előjogával élve tudta keresztül vinni az utolsó három erőmű bezárásának idén áprilisig történő elhalasztását. Az április 15-i dátum egyben azt is jelenti, hogy várhatóan további 72 tonna szén-dioxiddal nő Németország percenkénti kibocsátása.


Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás: