A növekvő infláció ellenére sem vásárolunk kevesebbet

A PwC 2022 tavaszán végzett globális felmérése szerint a fogyasztók továbbra is alkalmazkodnak az ellátási lánc zavaraihoz és a növekvő inflációhoz. A körülmények ellenére a vásárlók háromnegyede tervezi jelenlegi kiadási szintjének fenntartását vagy növelését a következő fél évben. A Covid-világjárvány alatt megjelenő fogyasztói szokások úgy tűnik, hogy hosszú távon is velünk maradnak: az online vásárlás, az otthoni főzés, illetve a lakáson belül végzett szabadidős tevékenységek is beépültek a mindennapokba.

A növekvő infláció ellenére sem vásárolunk kevesebbet

A PwC 25 ország 9069 vásárlója körében végzett felmérésében a megkérdezettek többsége egyelőre megbirkózik a magasabb inflációval. Háromnegyedük arra számít, hogy a következő hat hónapban fenntartja vagy növeli kiadásai jelenlegi szintjét, emellett 47%-uk többet tervez költeni élelmiszerekre. Azonban a vásárlók több mint egynegyede számos kategóriában, amelyek nem a mindennapi szükségletek kielégítését érintik, tervezi kiadásai csökkentését. Beleértve a luxus és prémium termékeket (a válaszadók 37%-a), a vendéglátást (34%), a művészeteket, kultúrát és a sportot (30%), valamint a divatot (25%).

Akadozik az ellátási lánc, előnyben a hazai termékek

A felmérésből kiderül az is, hogy a globális bizonytalanság és az ellátási lánc problémái miatt a fogyasztók többsége inkább a hazai termékekre fókuszál. Tízből nyolc válaszadó hajlandó az átlagosnál magasabb árat fizetni a helyben vagy belföldön előállított termékekért.

Az egyes termékek hiányával vagy késedelmes szállítással szembesülő fogyasztók közül sokan készek változtatni fogyasztói szokásaikon igényeik kielégítése érdekében. Több mint egyharmaduk (37%) a megszokotthoz képest más kiskereskedőhöz fordulna vagy átállna online vásárlásra az ellátási lánc okozta problémák kiküszöbölésére. Továbbá az online vásárlók közel egyharmada (29%) hajlandó lenne boltban beszerezni a szükséges árukat, 40%-uk pedig összehasonlító weboldalakon ellenőrizné vásárlás előtt a termékek elérhetőségét.

A vásárlási élménnyel kapcsolatban összességében az élelmiszerárak emelkedése volt a fogyasztók leggyakoribb problémája, amelyet a boltban (65%) és az interneten (56%) vásárlók is említettek. A megkérdezett fogyasztók több mint fele állítja, hogy szinte mindig vagy gyakran tapasztalja az élelmiszerárak emelkedését. Az ellátási lánc problémái szintén befolyásolták a vásárlási élményt. A vizsgált időszakban online a fogyasztók 43%-a, offline 37%-uk tapasztalta, hogy készlethiány miatt nem tudott megvásárolni egy terméket. A fogyasztók az online vásárlás esetén a hosszabb szállítási időt (42%), boltban történő vásárlás esetén a hosszabb sorban állást és a megnövekedett forgalmat (36%) is nehézségként említették.

„A fogyasztók folyamatosan változtatják vásárlási szokásaikat, preferenciáikat és aktívan keresik a legjobb vásárlási élményt. Ezért a kiskereskedőknek és a gyártóknak is gyorsan kell lépniük, hogy megfeleljenek a változó igényeknek, valamint az egyre erősödő inflációs és ellátási lánccal kapcsolatos nyomásnak, ami várhatóan a közeljövőben sem enyhül. Ebben a viharos környezetben leginkább azok az agilis vállalkozások lesznek sikeresek, amelyek az összetett kihívásokat is képesek átvészelni, miközben a vásárlóik igényeire összpontosítanak” – mondja Mekler Anita, a PwC Magyarország Adó- és jogi tanácsadási üzletágának cégtársa.

A Covid alatt megjelenő fogyasztói szokások a jövőben is velünk maradnak

A fogyasztók a koronavírus-járvány következtében változtattak életmódjukon, vásárlási szokásaikon és úgy tűnik ezeknek az új szokásoknak jelentős része hosszú távon is megmarad, sőt a következő hat hónapban még inkább erősödni fog. A megkérdezettek 63%-a nyilatkozott úgy, hogy a világjárvány hatására többet vásárolt az interneten. A válaszadók fele többet főzött otthon, míg 50%-uk több időt töltött otthoni szórakozással, szabadidős tevékenységgel.

A jövőre nézve a fogyasztói szokások hasonlóan alakulnak: a megkérdezettek fele számít arra, hogy többet vásárol majd online – ez az arány az Y generáció (58%), valamint a Z generáció (57%) körében a legmagasabb, míg a baby boomerek (32%) és az X generáció (42%) tagjai között alacsonyabb. Emellett a válaszadók közel fele (46%) a járványtól függetlenül is többet főzne otthon a jövőben, 41%-uk pedig több otthon végezhető szabadidős tevékenységet tervez. Ezenfelül a válaszadók 22%-a kevesebbet vásárolna fizikai üzletekben.

Az ESG-tényezők és az adatbiztonság erőteljesen befolyásolják a márkák iránti bizalmat

A környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) tényezők továbbra is befolyásolják a fogyasztók megítélését. A megkérdezettek mintegy fele szerint egy vállalat ESG-vel kapcsolatos tevékenysége gyakran vagy mindig befolyásolja a vállalatba vetett bizalmukat, illetve annak valószínűségét, hogy az adott céget vagy márkát ajánlják-e másoknak.

A vásárlói döntés meghozatala során a vállalatirányítási (41%) és a társadalmi (40%) tényezők nagyobb jelentőséggel bírnak, mint a vállalat környezetvédelmi elkötelezettsége (30%). Az ESG-tényezők nagyobb súlyt képviselnek a megkérdezett Z generáció és az Y generáció fiatalabb tagjai számára. A márka iránti bizalom erősítése szempontjából a legjelentősebb tényezők az adatbiztonság és az ügyfélélmény. A márka iránti bizalmat nagymértékben befolyásoló tényezők között a személyes adatok védelme az első helyen áll a válaszadók 58%-a szerint.

A virtuális valóság még csak a kezdeti szakaszban van, de már érezteti hatását

A virtuális valóság (VR) és a metaverzum mint fogyasztói csatorna hatása még csak most kezd megmutatkozni, de a vállalatok és a kiskereskedők számára jelentős következményekkel jár. Világszerte a megkérdezett fogyasztók 32%-a használta már a VR-t az elmúlt hat hónapban. Legmagasabb az arány Kínában (56%), Indiában (46%) és Katarban (45%), valamint a Z generáció és az Y generáció fiatal tagjai körében. Közülük a válaszadók több mint a fele használt VR-t játékra, filmek, tévéműsorok megtekintésére vagy virtuális világokba való belépésre. A VR-felhasználók közel egyharmada (32%) azt is állítja, hogy vásárolt már termékeket, miután VR-on keresztül tesztelte azokat és tízből majdnem ketten (19%) használták már a VR-t luxuscikkek vásárlására.

A PwC tanácsadói szerint a fizikai boltok és az internetes vásárlás konvergenciája különböző eszközön keresztül meghatározta a fogyasztók többcsatornás, ún. omnichannel-élményét. A VR és a metaverzum most egy teljesen új dimenzióval bővül. Bár a metaverzum még kialakulóban lévő csatorna, a vállalatoknak és a kiskereskedőknek egyre inkább az omnichannel jelenlétük részeként kell majd figyelembe venniük.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: