A részvény- és ingatlanbefektetések lehetnek a nyerők a fokozódó infláció időszakában

Nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is kihívások elé állítja a monetáris politikát és a kormányokat az egyre fokozódó infláció az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint. A pénzromlás mögött elsősorban a koronavírus-járvány hatásai állnak: a gazdaságok fokozatos újraindulásával a keresleti oldal berobbant, a nyersanyagárak és energiaköltségek lendületesen emelkedtek, ugyanakkor az ellátási lánc zavarai bizonyos területeken és szektorokban továbbra is megmaradtak. Ilyen környezetben a részvény- és ingatlanbefektetések, valamint az olaj bizonyulhat vonzó befektetésnek. Magyarországon a következő években 3,2-4,3 százalék között mozoghat az infláció, miközben a GDP idei 6,5 százalékos bővülése után jövőre 4,5 százalékos növekedés várható, viszonylag stabil, 350-360 forint közötti euró árfolyam mellett.

A részvény- és ingatlanbefektetések lehetnek a nyerők a fokozódó infláció időszakában

Tavaly tavasszal a koronavírus-járvány kirobbanása miatt a világgazdaság részlegesen leállt, a nyersanyagárak összeomlottak, ezzel egy időben a globális ellátási láncban jelentős zavarok keletkeztek. A lezárások alatt számos fejlett gazdaságban az expanzív, sokszor bőkezű fiskális politikának köszönhetően bővültek a lakossági megtakarítások – állapítja meg az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb átfogó elemzésében. A globális gazdaság fokozatos újraindulásával a keresleti oldal berobbant, a nyersanyagárak, energiaköltségek lendületesen emelkedtek, ugyanakkor az ellátási lánc zavarai bizonyos területeken és szektorokban továbbra is megmaradtak. Török Lajos vezető elemző szerint, amennyiben az inflációs várakozásokba tartósan beépül az áremelkedés, beindulhat egy komolyabb ár-bér spirál, melynek a jelei az Egyesült Államokban már erőteljesen látszódnak. A vezető elemző szerint a koronavírus-járvány okozta válság elmúltával némileg változni látszik a nagyobb jegybankok viselkedése: az élénkülő inflációs nyomás nagyobb részét átmeneti tényezőkkel magyarázzák, és láthatóan egyelőre nem kívánnak reagálni rá.

A fejlett gazdaságok közül egyértelműen az Egyesült Államokban legnagyobb a kockázat, az eurózónában és az Egyesült Királyságban jóval visszafogottabb az árak emelkedése. A feltörekvő gazdaságokban az amerikaihoz hasonló ütemű inflációt láthatunk, ezért több jegybank – köztük a Magyar Nemzeti Bank – már meg is kezdte a kamatemelési ciklust. Az USA-ban legkorábban 2022 végén vagy 2023 elején kezdhetik meg a kamatemeléseket, az eurózónában 2024-ben indulhat a folyamat, és várhatóan a japán jegybank lesz az utolsó a sorban az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint. Török Lajos kifejtette: valószínűleg jó időre elbúcsúzhatunk az elmúlt évtizedben látott, globálisan alacsony inflációtól. Amíg a koronavírus-járvány tart, az ellátási láncban zavarok keletkezhetnek, az inflációs várakozások feljebb tolódnak, mely magasabb szinten stabilizálhatja a drágulás ütemét. A fiskális és monetáris stimulus fokozatos kivezetése miatt a gazdasági növekedés üteme csökkenhet, így hosszabb távon fennállhat a stagfláció kialakulásának esélye. Az Equilor elemzése szerint, amíg a jegybanki pénzeső folytatódik, addig fennmaradhat a globális részvénypiacok emelkedése, azonban a kockázati faktorok egyre világosabban látszanak. A pénz és tőkepiacokra leselkedő rövidtávú kockázatok közül kiemelkedik az egyik legnagyobb kínai ingatlanfejlesztő, az Evergrande esetleges csődje. Amennyiben ez megtörténne és nem érkezne központi segítség, bajba kerülne az egyébként is sérülékenynek tűnő kínai árnyékbankrendszer, ami várhatóan jelentős eladási hullámot indíthatna el más részvénypiacokon is.

Magyarországon a második negyedévben lendületes gazdasági bővülés volt látható, éves bázison a növekedés meghaladta a 17 százalékot, de ebben a tavalyi, rendkívül alacsony bázis is nagy szerepet játszott. Az Equilor szerint a harmadik negyedévben némileg lassulhat a növekedés üteme, azonban a szolgáltatási szektorban bőven vannak még tartalékok. Az év egészében a GDP 6,5 százalékos bővülésére lehet számítani, melyet jövőre 4,5 százalékos növekedés követhet. Az idei költségvetést is magas hiánycéllal tervezte meg a kormány, így az Equilor várakozása szerint a GDP-arányos költségvetési hiány 7,5-8,0 százalék között alakulhat, amennyiben beérkeznek az EU helyreállítási alapjának forrásai. Jövőre már ennél alacsonyabb, 5,5-6,0 százalék közötti költségvetési hiánnyal lehet számolni, miközben az államadósság mértéke a GDP 75-78 százalékára süllyedhet az év végére, majd jövőre tovább mérséklődhet, a források idei beérkezése esetén. Az éves bázison számított fogyasztói infláció 5 százalék felett tetőzhetett júniusban, ezt fokozatos enyhülés követheti, azonban az év utolsó 2 hónapjában ismét emelkedhet az árnyomás, melyet a többi feltétel változatlansága esetén a bázishatás önmagában is indokolhat. Az üzemanyagok és a jövedéki adóval érintett termékeken kívül a szolgáltatások áremelkedése is fennmaradhat a következő hónapokban, mely az újraindítással magyarázható. Ezt a forgatókönyvet a járvány esetlegesen kialakuló, súlyos negyedik hulláma természetesen átírhatja, de már nem kell számítani olyan szigorú korlátozásokra, mint tavaly és idén tavasszal, köszönhetően a viszonylag magas átoltottsági aránynak. Az idei évben 4,3 százalékon alakulhat az éves átlagos infláció, mely jövőre 3,3 százalékra eshet vissza. Többek között ezen folyamatok hatására kezdett kamatemelési ciklusba a Magyar Nemzeti Bank: az év végén 2,1 százalékos, jövő év végén 2,5 százalékos alapkamatra lehet számítani. A forint árfolyama az év hátralevő részében viszonylag stabil maradhat, az év végén 352, míg jövőre 356 forintos euró árfolyammal számol az Equilor elemzői csapata.


Az Equilor Befektetési Zrt. makrogazdasági, árfolyam és alapkamat előrejelzései

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás:

Solana árfolyam előrejelzés, fontos XRP ETF fejlemény, és a legjobb mémcoin 2025-re 100-szoros hozampotenciállal

A kriptopiac pezseg, ahogy a befektetők figyelik a legfrissebb Solana árfolyam-előrejelzéseket, valamint az XRP ETF körüli új fejleményeket. A SOL komoly emelkedést mutat a hálózati frissítése után, miközben az intézményi figyelem egyre inkább az XRP felé irányul az ETF-várakozások miatt. A kereskedők most azt mérlegelik, hol lehet a következő 100-szoros lehetőség.
2025. 09. 13. 23:00
Megosztás:

Duna House: Budapesten nőtt az első lakást vásárlók aránya

Augusztusban az ingatlanpiacot az Otthon Start Program hatásai határozták meg, mely a lakáspiacon évek óta nem tapasztalt élénkülést eredményezett - derült ki a Duna House pénteken kiadott legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. A barométer adatai szerint a fiatal vásárlók előretörése különösen Budapesten szembetűnő: egy év alatt 23 százalékról 36 százalékra ugrott az első lakást vásárlók aránya, a trend összhangban van a program céljaival, amelyek az otthonteremtést ösztönzik.
2025. 09. 13. 22:00
Megosztás:

FLOKI, PEPE, BONK, SHIB és LBRETT: Szakértők szerint ez az egy mémcoin érheti el a 100-szoros nyereséget ebben a ciklusban

Nem minden mémcoin egyforma. Néhány pillanatok alatt berobban, majd eltűnik. Mások átvészelik a medvepiacot, és akkor emelkednek, amikor senki sem figyel. És van az a ritka néhány, amelyben a narratíva, az időzítés és a lendület éppen megfelelő elegyben van jelen ahhoz, hogy valóra váltsa a kriptos álmokat.
2025. 09. 13. 21:00
Megosztás:

Rétvári Bence: új funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció

A vastagbélszűrésre szóló meghívó is megjelenik mostantól az EgészségAblak applikációban - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára péF
2025. 09. 13. 20:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés szeptember végére, friss hírek az XRP-ről, és a szakértők szerint ez az altcoin lehet a következő 100-szorozó befutó

A kriptopiac idén szeptemberben tele van kérdésekkel. Az elemzők megosztottak a legújabb Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket illetően, az XRP-vel kapcsolatos hírek pedig folyamatosan érkeznek — ennek ellenére egyik érme sem tűnik kitörésre késznek.
2025. 09. 13. 19:00
Megosztás:

A pénzügyi és adóügyi együttműködés elmélyítéséről egyeztetett Magyarország és Vietnám

Gerlaki Bence adóügyekért, kereskedelemért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, valamint Besesek Botond adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár hivatalában fogadta Cao Anh Tuấn vietnámi pénzügyminiszter-helyettest és delegációját. A tárgyalás során a felek áttekintették a két ország gazdasági és pénzügyi együttműködésének legfontosabb kérdéseit, kiemelt figyelmet fordítva a gazdaság fehérítése érdekében tett közös lépésekre, a digitalizációra, az adóügyi adminisztráció korszerűsítésére, valamint a vállalkozások adóztatásának tapasztalataira.
2025. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Az amerikai vámok és az európai zöldpolitika szorításában is stabilak a hazai gumiabroncspiac kilátásai

Az amerikai vámpolitika és az európai zöldátállás bizonytalanságai ellenére a hazai gumiabroncsipar kilátásai stabilak, az autóipar jövője pedig egyértelműen az elektromos közlekedés felé tart – hangzott el az idei Continental Gumiabroncs Konferencián. Az idén hetedik alkalommal megrendezett szakmai fórumon a Continental Hungaria Kft. partnerei és a gumiabroncs-ipar szakértői vitatták meg az ágazat jövőjét és legfontosabb trendjeit. Az innovációk sorából kiemelt figyelmet kapott a Conti GreenConcept: a Continental tervei szerint 5-7 éven belül 100%-ban újrahasznosított abroncsok kerülhetnek sorozatgyártásba.
2025. 09. 13. 16:00
Megosztás: