A részvény: újabb könyvvel támogatja a pénzügyi edukációt, a részvénybefektetéseket az Equilor

Megjelent az Equilor Befektetési Zrt. edukációs könyvsorozatának legújabb tagja, „A részvény” című könyv. A pénzügyeket közérthetően magyarázó trilógia záró kötete a részvénybefektetésekkel foglalkozik, és azért érdemel külön figyelmet, mert a tulajdonjogot megtestesítő értékpapírok a hazai befektetők körében egyre népszerűbbek. A kötet szerzője Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője, aki szerint a hozamlehetőségek mellett fontos tisztában lenni a részvények kockázataival is. A legrégebbi, több mint 30 éve működő befektetési szolgáltató több eszközzel támogatja a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését, és a visszajelzések alapján a pénzügyi edukációval foglalkozó könyvsorozatot különösen hasznosnak tartják a tájékozódó befektetők.

A részvény: újabb könyvvel támogatja a pénzügyi edukációt, a részvénybefektetéseket az Equilor

Buró Szilárd „A részvény” című pénzügyi edukációs könyve közérthetően mutatja be a részvény, azaz a tulajdonjogot megtestesítő értékpapírok főbb jellemzőit, a részvénykibocsátás módjait, és betekintést nyújt a 2008-as válság és a koronavírus-járvány részvénypiaci hatásaiba, valamint bemutatja a mémrészvények előnyeit és hátrányait is. A könyv olyan neves hazai szakemberek ajánlásával készült, mint Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, Orbán Gábor, a Richter Nyrt. vezérigazgatója, Korányi G. Tamás magánbefektető és Berlinger Edina, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezetője.

A 74 oldalas könyv látványos grafikonokkal ismerteti a részvényekkel kapcsolatos olyan főbb fogalmakat, mint a shortolás vagy az osztalék, bemutatja a tőzsde működését, valamint a hazai piacon a Budapesti Értéktőzsde szerepét. Buró Szilárd, a közel negyedévszázados pénzügyi tapasztalattal rendelkező szerző szerint A részvény című könyv edukációs célból született, azzal a szándékkal, hogy elősegítse a tőzsdei folyamatok minél alaposabb megértését. Az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője szerint fontos ugyanis, hogy ne egy jó reklám vagy egy szomszédtól hallott tipp alapján hozzon valaki befektetési döntést, hanem ténylegesen megértse, mi történik, amikor arról beszélünk, hogy részvényese lett a Mol, a Richter, a Tesla vagy éppen az Apple cégeknek. A könyv abban segít, hogy a saját felkészültségéhez mérten mindenki el tudja dönteni, hogy a részvény, mint befektetési termék megfelelő lehet-e a számára, akár a portfóliójának egy kisebb részeként is.

A hazai tőkepiac és pénzügyi tudatosság fejlesztése iránt elkötelezett, több mint 30 éves Equilor Befektetési Zrt. gondozásában megjelent ismeretterjesztő könyv a harmadik a sorban, a „Devizakereskedés egyszerűen”, valamint „A kötvény” után.

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás: