A román GDP-növekedés az idén 2 százalék alatt maradhat az OTP elemzői szerint

Jelentősen lassulni fog a román gazdaság teljesítménye 2022-ben, a bruttó hazai termék (GDP) bővülése 2 százalék alatt maradhat, miközben az infláció erodálja a reáljövedelmeket, a monetáris politika szigorodni fog, az ellátási láncokban tapasztalható problémák pedig súlyosbodni fognak az OTP Bank elemzői szerint.

A román GDP-növekedés az idén 2 százalék alatt maradhat az OTP elemzői szerint

Az OTP Bank Románia pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a tavalyi év második felében a román gazdaság növekedése jelentősen lassult, 2021 utolsó negyedévében az előző negyedévhez viszonyítva már stagnált. A mezőgazdaság és az ipar hozzájárulása a gazdasági teljesítményhez jelentősen visszaesett a tavalyi utolsó negyedévben, emellett a szolgáltatási szektor növekedése is lassult a koronavírus delta variánsának gyors terjedése, valamint a bázishatások miatt.

"Regionális viszonylatban 2021 utolsó hónapjaiban Románia a GDP szerint a régió második legjobban teljesítő országából Kelet-Közép-Európa negyedik helyére esett vissza, Szerbia, Lengyelország és Magyarország után. A január-februári statisztikák enyhe előrelépésre utalnak, viszont az orosz-ukrán konfliktus rontja a kilátásokat" - írják jelentésükben az OTP Bank elemzői.

Románia idei gazdasági növekedéssel kapcsolatos kilátásai átlag alatt maradnak a régió többi országához képest, miközben a költségvetési konszolidáció szükségessége a többi kelet-közép-európai országhoz képest sürgetőbb problémát jelent, hiszen Románia ellen túlzottdeficit-eljárás van érvényben.

Április és május hónapokban 9,5 százalékos inflációs csúcsra számítanak, amely később jó eséllyel fokozatosan csökkenni fog. Az egyéb monetáris politikai szigorítások mellett a Román Nemzeti Bank várhatóan folytatja az irányadó kamat emelését, amely az év végére elérheti a 4,5 százalékot.

Rámutattak, hogy a munkaerőpiac és a foglalkoztatás szintje fokozatosan helyreállt a koronavírus-járvány után, 2021 utolsó hónapjaiban pedig a bérnövekedés összességében visszatért a korábbi szintre, bár a magas infláció miatt a reálvásárlóerő meredeken visszaesett. "Az elfogadott konvergenciaprogrammal összhangban fokozatos költségvetési konszolidációt várunk, de a tervekkel szemben némi csúszásra számítunk, tekintettel az energiaár-támogatások emelésére, a javasolt adócsökkentésekre és a növekedés általános lassulására. A jelenlegi előrejelzések szerint az államadósság 2023-ra a GDP 55 százalékára emelkedhet" - áll az elemzésben.

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás:

A költségvetés stabil, a magyar családokat és vállalkozásokat támogató programok finanszírozása biztosított

A 2026-os költségvetés a háború elhúzódása és a negatív külső gazdasági környezet ellenére is minden szükséges forrást biztosít az olyan családokat, nyugdíjasokat és hazai kkv-kat támogató kormányzati intézkedésekhez mint: a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a fix 3 százalékos kkv-hitel, a közszférában dolgozók béremelése, a 13. és 14. havi nyugdíj, a két- és háromgyermekes anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a Demján Sándor Program - írta az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 11. 19:00
Megosztás:

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen, a beruházást az önkormányzat 300 millió forint európai uniós támogatásból valósította meg.
2026. 04. 11. 18:00
Megosztás:

Húszmilliárdos kezdőlökés jövőbe mutató energetikai innovációknak

Harmincöt nyertes energetikai kutatás-fejlesztési projektjeit támogatja a Jedlik Ányos Energetikai Program pályázata, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal bonyolított le. A jelentkezők felének megítélt mintegy 13 milliárd forintos forrásmennyiség több mint 20 milliárd forint összköltségű innovatív beruházás létrejöttét segíti - közölte az MTI-vel pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 04. 11. 17:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 11. 16:00
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten februárban

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 11. 15:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 14:00
Megosztás:

A BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón

A Hell Energy magyar üdítőital-gyártónak szállítmányozási feladatokat végző BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón körülbelül 14 milliárd forint értékben, aminek nyomán betonbiztossá válhat ezer ember munkahelye - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szikszón.
2026. 04. 11. 12:00
Megosztás:

241 milliárd forint hagyja el a MOL kasszáját - hová megy a pénz?

A Mol csoport éves közgyűlésén a részvényesek jóváhagyták az igazgatóság 2025-ös pénzügyi eredményekről szóló jelentését, elfogadták a konszolidált pénzügyi beszámolót, és döntöttek 241 milliárd forint osztalék kifizetéséről - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 11:00
Megosztás: