A Solaxy 60%-ot emelkedett a tőzsdére kerülést követően

A Solaxy nemrég zárta le minden idők egyik legsikeresebb kripto előértékesítését, amelynek során a projekt több, mint 58 millió dollárt gyűjtött össze. A SOLX kereskedése június 23-án vált elérhetővé ez első decentralizált tőzsdén, és a tőzsdei bevezetésekre jellemző kezdeti esés után a token 60%-ot emelkedett.

A Solaxy 60%-ot emelkedett a tőzsdére kerülést követően

Az áremelkedés a Solaxy piaci kapitalizációját egészen 86 millió dollárra emelte, ráadásul a SOLX már a kereskedés első napján csaknem 5 millió dolláros kereskedési forgalmat generált. A kezdeti zuhanás ellenére a CoinMarketCap adatai szerint a közösség hangulata 91%-ban pozitív, és a kereskedők többsége a SOLX áremelkedésére számít a közeljövőben.

A legkorábbi befektetők nyereséggel zárhatták befektetésüket

Az előértékesítés utolsó befektetői 0,001766 dolláros áron tudták megvásárolni a SOLX tokeneket a tőzsdére kerülés előtt. A legkorábbi befektetők azonban 0,001 dolláros áron vásárolhattak a tokenekből, ami azt jelenti, hogy a tőzsdére kerüléskor 50-100%-os nyereséggel tudták eladni tokeneiket. A későbbi befektetőknek viszont kissé türelmesebbnek kell lenniük a befektetésük megtérülésére, ugyanis a tokenek ára a cikk írásakor 0,001 dollár körül mozgott. Az viszont mindenképp bizalomra ad okot, hogy a SOLX árfolyama emelkedő trendet mutat, ráadásul a közösség rendületlen támogatását élvezi. A pánikszerű eladási hullám gyengülése után tehát jó esély van rá, hogy a közeljövőben az előértékesítés utolsó befektetői is szép kis nyereséget valósíthatnak meg a SOLX tokenekkel.

A SOLX tokenbirtokosok listája jelenleg 13.200 birtokost számlál az Ethereumon, és 2.600-at a Solanán. Sokan közülük valószínűleg a hosszú távú befektetők táborába tartoznak, akik várhatóan nem fognak egyhamar megszabadulni tokeneiktől. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a Solaxy staking programjában jelenleg csaknem 17 milliárd token van lekötve, ami az aktuális árfolyam szerint több, mint 15 millió dollárnak felel meg.

Solaxy SOLX kriptovaluta árfolyam elemzés

Bár a SOLX tokenek kereskedésére 1,4 millió dolláros likviditás elérhető az Uniswap decentralizált tőzsdén, a projekt ütemterve szerint a token hamarosan vezető centralizált tőzsdéken is elérhetővé válik. A piacvezető tőzsdékre van felkerülést általában komoly áremelkedés követi, és a projekt által kínált technológiát figyelembe véve ez valószínűleg a Solaxy esetében sem lesz másként.

Megnézem a Solaxy oldalát

Mi befolyásolhatja a Solaxy árfolyamát az elkövetkező hetekben?

A Solaxy számára az Uniswapra való felkerülés csupán a kezdet, ugyanis az elkövetkező egy hónapban a Solaxy ökoszisztémája számos termékkel fog bővülni. Bár a stakelt tokenek június 30-án lesznek feloldva, ami gyakran eladási hullámot vált ki, a Solaxy közösségének pozitív hangulata és a projekt fontos mérföldköveinek elérése várhatóan képes lesz meggátolni az árcsökkenést. A Solaxy ütemtervének legfontosabb dátuma július 7-e lesz. Ezen a napon lesz elindítva a mainnet, a blokkfelfedező és a Solaxy-t, a Solanát és az Ethereumot összekötő híd. Egy héttel a mainnet elindítása után érkezik a Neptoon, a Solaxy saját decentralizált tőzsdéje, majd 21-én az Igniter Protocol, amelyen a SOLX birtokosok létrehozhatják és elindíthatják saját tokeneiket közvetlenül a Solaxy 2. rétegű blokkláncán. Mindez rendkívül pozitív hatással lehet az árfolyamra, hiszen a Solaxy értékének alapját az innovatív technológiája képezi, és az említettek mind fontos részét képezik a Solaxy ökoszisztémájának.

Solaxy kriptovaluta vásárlás és hírek

Ha a tokennek sikerül fenntartani az első napon látott kereskedési forgalmat, akkor hamarosan vezető centralizált tőzsdéken is elérhetővé válhat. Azt már a projekt fehér könyvében olvashattuk, hogy a centralizált tőzsdéken való listázás fontos részét képezi a projekt terjeszkedési stratégiájának, és a csapat folyamatosan tárgyal a legnagyobb kriptotőzsdék képviselőivel. Figyelembe véve a Solaxy termékeinek közeledő indításait és az Uniswapon látott magas kereskedési forgalmat, az elkövetkező hetekben az sem kizárt, hogy a SOLX megjelenik az új Binance listázások között. Ez pedig szintén hozzájárulhat a SOLX első komolyabb ralijához.

A Solaxy technológia-központú értéknövekedésre törekszik

A Solaxy már a kezdetek óta arra törekszik, hogy a SOLX tokenek értékét valós alkalmazási területekkel alapozza meg. A projekt elsődleges célja a Solana hálózatának tehermentesítése, amit a tranzakciók láncon kívüli feldolgozásával és csoportosításával szeretne elérni. A csapat tervei szerint a Solaxy technológiája másodpercenként 10.000 tranzakciót tud majd feldolgozni, amivel gyorsabb, olcsóbb és megbízhatóbb lesz, mint a Solana 1. rétegű lánca.

Figyelembe véve, hogy a Solaxy még mindig egy korai stádiumú projektnek számít, egyelőre nehéz megmondani mekkora áremelkedést tud majd elérni a projekt. Az ICOBench Solaxy árfolyam-előrejelzése szerint például a SOLX már idén 0,031 dollárig emelkedhet, ami az aktuális árhoz képes 31x-es emelkedésnek felelne meg. Ha azonban minden terv szerint halad, és a Solaxy valóban képes lesz forradalmasítani a Solana blokkláncát, akkor még a 100x-es áremelkedés sem kizárt.

Megnézem a Solaxy oldalát

Ezek is érdekelhetnek:

A legjobb kriptovaluták a Bitcoin történelmi mérföldköve után

A BTC Bull Token lehet a tuti befektetés a bizonytalanság alatt?

A legjobb mém érmék, amelyekbe befektethetsz 2025-ben

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás: