A szerb kisebbség bojkottálja az észak-koszovói polgármester-választást

Mindössze 2,45 százalékos volt a részvételi arány 15 óráig az észak-koszovói polgármester-választáson vasárnap - közölte a koszovói választási bizottság.

A szerb kisebbség bojkottálja az észak-koszovói polgármester-választást

A tájékoztatás szerint 15 óráig Leposavicban a választásra jogosultak 0,83 százaléka, Zubin Potokban 3,6 százaléka, Zvecanban 2,07 százaléka, míg a koszovói Mitrovica északi részén 3,3 százaléka adta le voksát. Koszovó északi részén azért kell előrehozott önkormányzati választást tartani, mert az ott élő szerb kisebbség tagjai tavaly novemberben úgy döntöttek, kivonulnak a koszovói állam intézményeiből. Amiatt tiltakoztak, hogy a pristinai hatóságok elrendelték: a Szerbia által kiadott rendszámtáblákat koszovóiakra kell cserélni.

A szerbek közölték, hogy mindaddig nem térnek vissza az intézményekbe, amíg Koszovó nem teljesíti a 2013-ban brüsszeli közvetítéssel aláírt megállapodásban foglaltakat, valamint amíg nem alakítja meg a koszovói szerb önkormányzatok közösségét. Ennek megalakításáról már az idén is egyeztetett a szerb államfő és a koszovói kormányfő, Brüsszel pedig azt várja, hogy ez mihamarabb megtörténjen, egyelőre azonban továbbra sem történt előrelépés. A nemzetközi közösség előre közölte, el fogja ismerni annak végeredményét. Ezt a bejelentést Belgrád máris bírálta, ugyanis a többségében szerbek lakta településeknek a jelöltlista alapján ezentúl albán vezetői lesznek.

Aleksandar Vucic szerb elnök szerint azért nem halasztották el a voksolást, még ha nincsenek is meg a megfelelő körülmények, mert így május másodikán, amikor ismét tárgyalóasztalhoz ül Brüsszelben a szerb és a koszovói fél, Albin Kurti koszovói miniszterelnök azt mondhatja, nincsenek is szerb önkormányzatok Koszovóban, amelyek létre akarnák hozni a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségét, hiszen minden településnek albán vezetése van.

Vasárnap a mintegy 45 ezer választópolgár - akinek 95 százaléka szerb nemzetiségű - 19 szavazóhelyen adhatja le voksát. A szavazás mobil konténerekben zajlik, amelyeket a koszovói albán rendőrség véd.

A négy település polgármesteri helyeiért tíz jelölt indult. A Belgrád által támogatott Szerb Lista már az elejétől kezdve bojkottálta a választást, és jelölteket sem állított. Csütörtökön az egyik szerb jelölt visszalépett, így már csak egyetlen, független, szerb jelölt indul a választáson, míg a többi jelölt albán nemzetiségű. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amelyet Belgrád azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Koszovó északi részén, tömbben mintegy ötvenezer szerb él, míg további körülbelül ötvenezren laknak az ország más részein, szórványban.

Magyar katonaorvos a NATO vezető egészségügyi tisztségében

Vekszler Péter személyében ismét magyar katonaorvos kerül a NATO egyik legmagasabb szintű egészségügyi vezetői beosztásába. Június 21-től három éven keresztül látja el a magyar orvos a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE) egészségügyi főnöki feladatait, külszolgálatának ideje alatt dandártábornoki rendfokozatban - tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 18:00
Megosztás:

Vasárnap erős UV-B sugárzás várható

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 16:00
Megosztás:

Vakáció: Siófok toronymagasan vezeti a belföldi nyári toplistát

Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, míg az apartman legkelendőbb szállástípus. A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot.
2025. 06. 21. 15:00
Megosztás:

Megbízhatóan olcsó a Szigeten: új helyen várja az ALDI üzlet és Grill Zóna a fesztiválon

Az ALDI idén is részt vesz a Gyerekszigeten és a Sziget Fesztiválon. A gyerekeket az ALDI KIDS standján egy mini-ALDI, játékok és ügyességi feladatok. A Szigetre kilátogatók új helyen találják a bolti árakon kínált választékával kitelepülő ALDI-t. A fesztiválbolt melletti Grill Zónában az áruházban vásárolt grilltermékeket idén is ingyenesen készre sütik.
2025. 06. 21. 14:00
Megosztás:

1300 milliárd eurót veszített az Európai Unió az orosz gázszállítás csökkenése miatt

Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
2025. 06. 21. 12:00
Megosztás:

Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket

Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését - jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán.
2025. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
2025. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Két, egyenként 1000 MW-os blokk is épül Üzbegisztánban

2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehetőségét is tanulmányozzák. A vonatkozó egyezményt Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergia-ipari vállalat vezérigazgatója és Azim Ahmedkhadzhaev, az Üzatom igazgatója írta alá.
2025. 06. 21. 09:00
Megosztás:

Allergia vagy intolerancia: mi a különbség? Mit tehet a labor?

Az élelmiszerek forgalmazásakor döntő szerep jut a laboratóriumi vizsgálatoknak, és legalább ennyire fontos a megfelelő jelölés is. A nemrég lezajlott Hungalimentaria Konferencián és kiállításon az Eurofins szakértő választ adott a legfontosabb kérdésekre az élelmiszerallergénekkel és a laboratóriumi tesztekkel kapcsolatban.
2025. 06. 21. 08:00
Megosztás:

Az eddiginél óvatosabb létszámbővítéssel számolnak a hazai munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 06. 21. 07:00
Megosztás:

A nyár robbantja be igazán a személyi kölcsön piacot

Egy friss banki felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2 százaléka finanszírozná banki hitelből a nyaralását, illetve 1 százalék kérne barátoktól, családtagoktól kölcsönt ilyen célra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek némileg ellentmond, hogy az MNB statisztikái alapján rendszerint a nyári hónapok valamelyike jelenti darabszámban a csúcsot a személyi hiteleknél.
2025. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Idén a 2022-es rekord aszályos évvel futjuk a versenyt

Néhány napja, június 17-én volt a szárazság világnapja – de ez nem ünnep, hanem figyelmeztetés. A világnap célja, hogy a figyelmet az elsivatagosodására irányítsa, ahogyan ezáltal a talaj állapotának romlására és a termőföldek kimerülésére is. Másrészt azért sem örülhetünk, mert a HungaroMet aktuális heti jelentése is egyértelmű: az idei aszály itthon egyre csak fokozódik. Rövid elemzésükben az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói (Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita) azt mutatják be, hogy az aszály szempontjából mennyire extrém az idei nyárkezdet.
2025. 06. 21. 05:00
Megosztás:

Már TOP 10-ben az Ötöslottó jackpotja

Több mint 100 napja, hogy utoljára telitalálat volt az Ötöslottón. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb lottójátékán a várható főnyeremény összege beérte a játék topnyereményeinek 10. legjobbját, jelenleg már 3 milliárd forint felett van.
2025. 06. 21. 04:00
Megosztás:

MÁV: Életbe lép a nyári, főszezoni menetrend

A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi "kék" VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 21. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió előírása szerint minden tagállamban egységes formátumú vezetői engedélyeket kell bevezetni.
2025. 06. 21. 02:00
Megosztás:

Orvosok állítják: így lehet akár 100 évnél is tovább élni jó egészségben!

Egyre többen döbbennek rá, hogy a hosszú élet nemcsak a szerencsén múlik. Egy új, magyar egészségprogram most azt ígéri, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a hosszú és egészséges élet titkát – nem varázslattal, hanem tudományosan megalapozott lépésekkel.
2025. 06. 21. 01:00
Megosztás:

Sokan számítanak 25 dolláros XRP-re és a Snorter Token sikerére

Az XRP már több, mint 200 napja egy szűk tartományon belül mozog. Az ilyen ármozgások pedig általában felkeltik az elemzők és a kereskedők figyelmét. A kriptovalutának sikerült többször is megtartani a 2 dolláros támaszt, azonban csak rövid ideig tudott 2,90 dollár felett maradni.
2025. 06. 21. 00:01
Megosztás:

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart, a kormány ezekre az energiaforrásokra alapozza a jövő energetikáját - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon.
2025. 06. 20. 23:00
Megosztás:

Nagyot álmodik a SoftBank vezérigazgatója

Masayoshi Son, a SoftBank alapítójának elképzelései szerint a cég egy 1.000 milliárd dolláros ipari komplexumot tervezne Arizonában, ami a Project Crystal Land nevet kapta.
2025. 06. 20. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 20. 20:00
Megosztás: