A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A közlemény szerint az NMHH új podcastsorozata arra keresi a választ, hol húzódnak a szólás- és sajtószabadság jogi határai, és ezek mennyiben esnek egybe azokkal a társadalmi normákkal, amelyek arra vonatkoznak, hogy ki mit és hogyan mondhat.

A sorozat nyitóadásában volt szó arról, hogy mi tekinthető ma médiának, és hogyan változtatta meg a technológia az újságírást - tették hozzá.

A beszélgetésből kiderült, hogy Lampé Ágnes a mai magyar médiarendszert kétosztatúnak tartja, mivel a politikusok leginkább csak a saját közönségüket szólítják meg, és az újságírók legtöbbször nem szembesíthetik őket a közérdekű ügyekkel.

"Nem lehet úgy tájékoztatni, ha az újságíró csak bársonyos kérdéseket tesz föl, hiszen így kizárólag egy bizonyos szempont kerül elő" - fogalmazott Lampé Ágnes.

Koltay András szerint a médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza. Annak, hogy a közéletben mindenki a saját közönségéhez beszél, az az oka, hogy "törzsi szekértáborokra" kezd szakadni a társadalom, amelyben csak átkiabálni lehet a másik táborhoz, de beszélgetni vagy megérteni a másik gondolkodásmódját már nem.

"Én úgy érzékelem, hogy a média ezt leköveti, de nemcsak elszenvedője ennek, hanem maga is részese" - tette hozzá az NMHH elnöke.

A médiarendszer megosztottságára reflektálva Lampé Ágnes az adásban felvetette a működési feltételek kérdését is: "sok sajtóorgánum azért tud nehezen vagy másképp működni, mert teljesen más feltételrendszerrel kell fennmaradnia".

A beszélgetés amellett, hogy keresi a média és a politika feszült viszonyának okait, kitér arra is, lehet-e különbséget tenni újságírók és propagandisták között, valamint arra, hogy van-e még piaci igény a független médiára és a minőségi újságírásra. Koltay András szerint a jogi szabályozás nem tekinthető csodaszernek, már csak azért sem, mert szükségképpen önkorlátozó.

"Egy médiahatóság vagy egy médiatörvény nem alkalmas arra, hogy ezeket a kérdéseket megnyugtatóan rendezze. Pontosan azért, mert nem akar olyan szabályokat előírni, amelyek a sajtószabadságba aránytalanul avatkoznának be, és az európai sajtószabadság-felfogás sem teszi ezt lehetővé" - emlékeztetett az NMHH elnöke.

A podcast-sorozat első adásában a média és a kultúra kapcsolódásáról is elmondják véleményüket a beszélgetőpartnerek.

Koltay András ennek kapcsán hangsúlyozza, hogy "a médiát minden csalódásom vagy kritikám ellenére is a kulturális szolgáltatások körébe sorolom. Elemi érdekünk, hogy fennmaradjon".A most induló sorozat további adásai azokat a határterületeket érintik, amelyeken a szólásszabadság joga korlátozásokba ütközhet: szóba kerül a

különböző személyhez fűződő és közösségeket érintő jogok sérelme, és egyebek mellett megtudhatjuk azt is, hogy közszereplők-e a celebek, illetve meddig mehetnek el egymás becsmérlésében a felek egy politikai kampányban.

Az NMHH podcast-sorozata - a korábbiakhoz hasonlóan - elérhető a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság YouTube- (

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás:

Brent olaj vagy Crude olaj? Ezért szakad szét most látványosan a két olaj ára

A közel-keleti háborús feszültség idején sok befektető és hétköznapi olvasó ugyanabba a csapdába sétál bele: azt látja a hírekben, hogy a Brent drágul, a crude oil pedig szintén emelkedik, de jóval kisebb mértékben. Ilyenkor adódik a kérdés: ha mindkettő kőolaj, akkor miért nem ugyanúgy mozog az áruk?
2026. 03. 19. 11:30
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés: fordulóponton az ETH?

Mi várható az Ethereum piacán? Az Ethereum (ETH) a világ második legnagyobb kriptovalutája a Bitcoin után, és nem csupán digitális pénz, hanem egy decentralizált platform is, amely okosszerződéseket (smart contracts) és decentralizált alkalmazásokat (dApps) futtat. Az ETH árfolyama ezért nemcsak spekuláció, hanem a teljes Web3 ökoszisztéma egyik kulcsmutatója.
2026. 03. 19. 11:00
Megosztás:

SEC-zöld lámpa: új korszak kezdődik a tokenizált részvénykereskedésben a Nasdaqon

Az amerikai tőkepiacok történelmi lépéshez érkeztek: az SEC jóváhagyta a Nasdaq tokenizált értékpapírok kereskedésére vonatkozó javaslatát. A döntés nemcsak technológiai újítás, hanem egyben mérföldkő is a hagyományos pénzügyek és a blokklánc-alapú digitális eszközök összeolvadásában.
2026. 03. 19. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; erősödött a dollár

Tegnap több hullámban emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvénypiacain a hozamok. Egyrészt Izrael támadást intézett az iráni energiainfrastruktúra ellen, ami miatt megugrottak az olajárak: a WTI 3, a Brent 6%-kal került feljebb, 100 és 110 dollárig. Másrészt a vártnál érdemben magasabb lett az amerikai termelői árindex és minden releváns részindexe.
2026. 03. 19. 10:00
Megosztás:

Estek a tengerentúli indexek

Meredeken estek tegnap az amerikai indexek, miután a friss makróadatok és Jerome Powell megjegyzései fokozták az inflációs aggodalmakat. A Fed a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatsávot (3,5–3,75%), és jelezte, hogy idén továbbra is egy kamatvágással számol. Ugyanakkor Powell elnök elismerte, hogy az infláció a reméltnél lassabban csökken, illetve jelezte, hogy bár még korai lenne a háború inflációra gyakorolt hatásának megítélése, de az jelentős kockázatot jelent az árakra. A Fed új előrejelzésében a decemberihez képest némileg magasabb növekedéssel és gyorsabb inflációval számol.
2026. 03. 19. 09:30
Megosztás:

A nap eleji erősödést követően zárásra gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, mivel a befektetők továbbra is az Iránnal kapcsolatos geopolitikai feszültségek piacra gyakorolt hatását figyelték a mai Fed-ülés előtt. A Stoxx 600 index 0,8%-kal esett, bár a délelőtti órákban még a pozitív tartományban állt az index, miközben a legtöbb szektor és vezető börze negatív tartományban zárt. A végleges euróövezeti inflációs adat szerint a fogyasztói árindex februárban 0,6%-kal emelkedett havi alapon, ami ugyan elmaradt a 0,7%-os előzetes becsléstől, de éles fordulatot jelentett a januári –0,6% után.
2026. 03. 19. 09:00
Megosztás:

Munkaerőhiány és baleseti kockázat a gyárakban – új korszak jöhet a belső anyagmozgatásban

Az európai gyártóvállalatok 2026-ban egyszerre több strukturális kihívással szembesülnek. Az ipari munkaerőhiány tartós problémává vált: az European Commission adatai szerint az uniós feldolgozóipari cégek közel 30%-a küzd munkaerőhiánnyal, miközben a bérek folyamatosan emelkednek, a munkavédelmi előírások pedig egyre szigorodnak.
2026. 03. 19. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 19. 08:00
Megosztás:

A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat

A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Credobus Econell Next és a Credobus Electronell ultraalacsony tömegű városi-elővárosi autóbusz modellcsalád kifejlesztéséért. A 34. Magyar Innovációs Nagydíj szerda esti díjátadó gáláján még kilenc kategóriában jutalmazták az innovatív magyar vállalatokat.
2026. 03. 19. 07:30
Megosztás:

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

A Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - közölték szerdán a vállalatok.
2026. 03. 19. 07:00
Megosztás:

Sikerrel zárult az orosz balesetálló nukleáris üzemanyag ötéves tesztüzeme Rosztovban

A Rosztovi Atomerőmű 2. blokkján sikeresen befejeződött az úgynevezett balesetálló üzemanyag (angol rövidítéssel ATF - Accident Tolerant Fuel) teljes üzemanyagciklust lefedő tesztelése. A Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó üzletága, a TVEL szakemberei fejlesztették ki az atomreaktorok üzemzavari és vészhelyzeti állapotainak ellenálló innovatív üzemanyagot. A balesetálló tesztüzemanyagot 2021-ben helyezték be a rosztovi 2-es blokk VVER-1000-es reaktorába, ahol három, 18 hónapos teljes üzemanyagciklust teljesítettek. Az egység szokásos tervezett leállása során az üzemanyagot most eltávolították a reaktorból és további vizsgálatoknak vetik azt alá.
2026. 03. 19. 06:00
Megosztás:

BKK: sűrűbben induló, nagyobb kapacitású járművekkel lehet elérni fővárosi szabadidős célpontokat

A tavaszi jó idő beköszöntével sűrűbben induló és nagyobb kapacitású tömegközlekedési járművekkel lehet könnyebben és kényelmesebben elérni fővárosi szabadidős célpontokat - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 19. 05:30
Megosztás:

Gömbölyödik a személyi kölcsönök piaca, már 3 millió felett járnak az átlagösszegek

Látványos bővülés jellemzi a személyi kölcsönök piacát hosszabb távon. Az egy-egy szerződésre jutó átlagos összeg ugyanis elérte a 3,2 millió forintot. Ez jelentős emelkedés a 2021-ben mért közel 2,2 millió forintos éves átlaghoz képest. A növekedésben szerepet játszik a személyi kölcsönökből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek árának jelentős, közel 43 százalékos drágulása. A verseny elég erős, a különböző személyi kölcsönök között ugyanis jelentősek lehetnek a különbségek, éppen ezért indokolt az alapos utánajárás.
2026. 03. 19. 05:00
Megosztás:

Regionális kátyúhelyzet: többezer bejelentés 5 országban

A tavasz beköszöntével az önkormányzatok lehetőségeikhez, erőforrásaikhoz mérten igyekeznek felszámolni a kemény tél miatt a korábbinál is gyakoribb kátyúkat ‒ már amelyikről tudomásuk van. Utóbbin segít egy okoskommunikációs hálózat, melyet itthon is egyre több, jelenleg mintegy 200 önkormányzat használ, de a régióban már több ezer településen bevezették. A megoldással egyebek között egy kátyú is 4-5 gombnyomással bejelenthető, amiben benne van a telefon feloldása is.
2026. 03. 19. 04:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködésbe kezd a CATL és a Rio Tinto az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia előmozdításáért

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) szándéknyilatkozatot írt alá a Rio Tinto bányászati vállalattal stratégiai együttműködés létrehozásáról, amelynek középpontjában az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztések és az ágazatközi innováció állnak.
2026. 03. 19. 04:00
Megosztás: