A tyúk és a tojás – lakáspiaci forgalom Európában

Míg árindexekről sokszor hallani, a lakáspiac forgalmi változásai már sokkal ritkábban kerülnek bemutatásra. Ugyanakkor az ingatlanpiac egyik alapvető tétele, hogy az adásvételek számának változása vetíti előre az ingatlanárak jövőbeli alakulását. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint ezt támasztja alá az EUROSTAT friss, egyes EU tagállamok és euróövezeti országok ingatlanforgalmának változásait vizsgáló tanulmánya is, amiből az is kiderül, hogy a koronavírus járvány milyen változásokat okozott a vizsgált országok lakáseladásainak számában.

A tyúk és a tojás – lakáspiaci forgalom Európában

A forgalom és az árak változása közötti szoros kapcsolatot jól szemlélteti az EUROSTAT friss adatsora, mely alapján 2012 és 2017 között, az euróövezetben a lakásárak – akár pozitív, akár negatív – változásának mértékét látványosan meghaladta a teljes lakáspiaci forgalom (azaz az év folyamán létrejött összes lakóingatlan adásvétel) alakulása. Tehát árcsökkenéskor kevesebb lakást adtak el, míg árnövekedés alatt a forgalom is bővült. 2018-2019 folyamán az árnövekedést már csak alig haladta meg az összforgalom értékben kifejezett bővülése, majd 2020-ban, az 5,2 százalékos rekordütemű drágulás mellett a tranzakciók összértéke 1,6 százalékkal csökkent, aminek hátterében a koronavírus járvány kitörését követő lezárások miatti forgalomcsökkenés áll.

„Mivel az adatszolgáltatás önkéntes, az EUROSTAT kimutatása egy 15 ország adatai alapján a teljes euróövezetre vetített becslés, azonban így is tökéletesen bemutatja a forgalom és lakásárak viszonyát. A piaci tendenciákat először a lakáseladások számának csökkenése vagy növekedése jelzi előre, majd ezt követi az ingatlanárak változása. Európa esetében a 2008-as gazdasági válságot követő felívelés a forgalom drasztikus emelkedésével kezdődött, majd az árak is emelkedésnek indultak. Ez a folyamat egészen 2018-ig tartott, amikor az árak még tovább növekedtek, de a forgalom már visszaesett és elindult a konszolidáció. A forgalomcsökkenést tovább erősítette a koronavírus járvány kitörése, azonban hatásait gyorsan maga mögött hagyta a piac” – mondta Valkó Dávid az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az euróövezet lakáspiacának változásai mellett az EUROSTAT összeállítása 12 európai uniós ország, közöttük Magyarország 2020-as és 2021-es forgalmi adataiba is betekintést enged. Hozzá kell tennünk azonban, hogy az egyes országok (Dánia, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Írország, Ausztria, Franciaország, Finnország, Szlovénia, Portugália, Magyarország, Bulgária) adatfeldolgozási módszerei eltérnek egymástól és az adatok folyamatos beérkezésével a statisztikák- főleg 2021 esetében - még változhatnak.

A tranzakciószám éves változását tekintve 2019-ről 2020-ra a 12 ország közül 9-ben csökkent az adásvételek száma, ami a járvány következtében bevezetett korlátozásokra vezethető vissza. Kiugró kivételt Dánia jelentett, ahol a látványosan élénkülő ingatlanvásárlási kedv miatt 20 százalékos forgalomnövekedés jellemezte a lakáspiacot. A 12 vizsgált ország gyors kilábalását jelzi ugyanakkor, hogy 2020-ról 2021-re már 11 országban növekedett a lakáspiac forgalma, a legmagasabb mértékben Bulgáriában (33,2%) és Magyarországon (23,5%).

A járvány hatására is változó forgalmat negyedéves szinten vizsgálva ugyanakkor már vegyesebb képet mutatnak az országok. 2019 azonos időszakához képest 2020 második és harmadik negyedévében a legtöbb országban csökkent az adásvételek száma, a második negyedévben, amikor a legszigorúbb lezárások jellemezték az országokat, 10 százalék felett esett vissza a forgalom Írországban (-40,2%), Szlovéniában (-38,6%), Portugáliában (-28,7%), Magyarországon (-28,4%), Bulgáriában (-28,3%) és Luxemburgban (-20,3%).

2021 első negyedévében 2020 azonos időszakához képest már 10 országban növekedett a forgalom, Magyarországon 30,5 százalékkal, ami Belgium és Dánia után a harmadik legmagasabb adat. A második negyedévben 11 országban nőtt a forgalom, a legmagasabb arányban Szolvéniában (80,2%), míg Magyarország 47,2 százalékos forgalombővüléssel az ötödik helyezett lett. A harmadik negyedévben a forgalom még hat országban növekedett, míg 2021 negyedik negyedévében már csak Bulgáriában, Magyarországon, Szlovéniában és Portugáliában nőtt az adásvételek száma.

„Az adatok alapján jól megfigyelhető, hogy az egyes országok piacai másként reagáltak a járványra, ahogy az is egyértelműen látszik, hogy Magyarország esetében az otthonteremtési támogatások előbbre hozták a forgalomnövekedést. Szintén érdekes eltérések figyelhetőek meg az egyes országok között az ingatlanpiaci szezonok megoszlásában” – tette hozzá Valkó Dávid.

A 12 uniós országban 2015-2021 között létrejött lakáspiaci tranzakciók számát tekintve mindenhol az év első három hónapjában bonyolították le a legkevesebb adásvételt, kivéve Magyarországon, ahol az utolsó negyedév hagyományosan a legkisebb forgalmú. Dániában, Franciaországban, Magyarországon és Finnországban a második és harmadik negyedévek számítanak a legerősebb időszaknak, míg Ausztria, Belgium, Bulgária, Írország, Luxemburg, Hollandia, Portugália és Szlovénia esetében éppen az év utolsó három hónapjában került sor a legtöbb adásvételre.


Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás: