A vártnál jobban emelkedtek a termelői árak az euróövezetben

Az előző havinál kevésbé, de a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek novemberben a termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.

A vártnál jobban emelkedtek a termelői árak az euróövezetben

Novemberben 1,8 százalékkal emelkedtek havi bázison a termelői árak az euróövezetben a várt 1,2 százalék helyett, de jóval kevésbé az októberi 5,4 százalékos havi emelkedés után.
    
Az Európai Unió 27 tagállamában havi bázison 2,0 százalékkal emelkedtek a termelői árak novemberben az októberi 5,0 százalék után.  
    
A termelői árak folyamatosan emelkednek a beszállítói láncokban jelentkező fennakadások, valamint az energiaárak növekedése miatt. Novemberben 23,7 százalékkal haladták meg a termelői árak az egy évvel korábbit az októberi 21,9 százalék után. Novemberre 22,9 százalékos éves áremelkedést vártak szakértők.
    
Az EU-ban éves bázison 23,7 százalékkal nőttek a termelői árak novemberben, októberben pedig 21,8 százalékkal álltak magasabban az egy évvel korábbinál.
    
Az energiaárak éves emelkedése novemberben 66,0 százalékos volt az euróövezetben és 64,9 százalékos az EU-ban. Októberben 62,4 és 59,8 százalékkal álltak magasabban éves bázison az energiaárak.
    
Novemberben az előző havihoz képest az energiaárak 3,5 százalékkal nőttek az euróövezetben az októberi 16,8 százalékos havi növekedés után. Az alapanyagárak 1,5 százalékkal emelkedtek havi bázison novemberben, míg októberben 1,4 százalékos volt a havi áremelkedés. A nem tartós fogyasztási cikkek ára 0,6 százalékkal emelkedett havi bázison az októberi 0,5 százalék után. A tartós fogyasztási cikkek ára havi bázison az októberivel megegyező 0,5 százakkal emelkedett novemberben is. A tőkejavak ára 0,4 százalékkal nőtt az előző havi 0,5 százalék után.

A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret

A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám elérte az ötezer főt - jelentette be Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője és gyárigazgatója csütörtökön Kecskeméten.
2026. 02. 26. 19:30
Megosztás:

Buterin 4 éves mesterterve: villámgyors és kvantumálló lehet az Ethereum

Radikális gyorsulás és kvantumbiztos jövő – az Ethereum következő négy éve alapjaiban írhatja át a hálózat működését. Vitalik Buterin részletes ütemtervet vázolt fel, amely a blokkok előállítását másodpercek alá szorítaná, miközben a láncot a kvantumszámítógépek fenyegetésére is felkészítené.
2026. 02. 26. 19:00
Megosztás:

Foglaló vagy előleg? A különbség, ami vitánál mindent eldönthet

Ingatlanvásárlásnál szinte mindig felmerül az előleg vagy foglaló kérdése. Sokan azt hiszik, ugyanazt jelenti a kettő, de ez tévedés. Egy jogvita esetén pont ezen múlhat, hogy visszakapod-e a pénzed, vagy végleg búcsút inthetsz neki. Tudd meg, mit vállalsz, mielőtt aláírsz bármit!
2026. 02. 26. 18:30
Megosztás:

Hatéves csúcs is megdőlt a magyar lakásépítésben, és még csak most jön a java!

Több mint 28 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt Magyarországon 2025-ben, ez 37%-kal volt magasabb a 2024-es adatnál. Közben a használatba vételi engedélyek száma 9 százalékkal esett vissza, így alig 12 ezer lakás készült el az országban. Nem csak a budapesti piac indult élénkülésnek, a megyei jogú városokban például hatéves csúcs dőlt meg az építési engedélyek számában. Az igazi piaci felfutás pedig csak most indulhat be, hiszen tavaly egy sor olyan kormányzati program indult, melyek a kínálat élénkülését célozzák – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 02. 26. 18:00
Megosztás:

1 milliárd TPS az AI-korszak küszöbén? A Stripe szerint brutális skálázás vár a blokkláncokra

Az AI-ügynökök (AI agents) hamarosan az internet fő tranzakciókezelőivé válhatnak – és ez olyan terhelést zúdíthat a blokkláncokra, amire a jelenlegi infrastruktúra egyszerűen nincs felkészülve. A Stripe vezetői szerint akár másodpercenként 1 milliárd tranzakció (1B TPS) is szükséges lehet a jövőben.
2026. 02. 26. 17:30
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo új villamosenergia-tárolóját Győrben

Üzembe helyezték az Alteo új, mintegy 100 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, amely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló Magyarországon, a most átadott energiatároló a beépített magyar tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja - közölte a Alteo csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb rádióműsorok készülhetnek a médiatanács támogatásával

Megközelítőleg 90 millió forint támogatást szavazott meg rádióműsorok készítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a hatóság a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt egy újabb ügyben fordult a luxemburgi társhatósághoz - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 16:30
Megosztás:

200 milliárd forinttal emelkedik a Demján Sándor Program EXIM-es konstrukcióinak keretösszege

Újabb 200 milliárd forinttal növeli a Kormány az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül. A keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket.
2026. 02. 26. 16:00
Megosztás:

A csendes stabilcoin-forradalom: Tőkeátrendeződés a kriptopiacon

„A kriptó haldoklik!” – ez a szlogen az elmúlt hetekben többször is megjelent a közbeszédben. Valóban, ha kizárólag a legismertebb kriptovaluták árfolyamát nézzük, könnyen támadhat ilyen benyomásunk.
2026. 02. 26. 15:30
Megosztás:

Prémium SUV-ok előretörése: ennyit változott egy év alatt a német mezőny élvonala

Jelentős szerkezeti átrendeződés látható a német prémium márkák között a hazai használtautó piacon 2025 és 2026 januárját összehasonlítva. Míg egy évvel ezelőtt még a BMW 3-as sorozat vezette a toplistát 8 200 érdeklődéssel, addig 2026 januárjára a BMW X-sorozat került az élre 6 600 érdeklődéssel. A 3-as iránti kereslet egy év alatt közel 29%-kal csökkent, így a második helyre szorult vissza. A változás jól mutatja, hogy a prémium szegmensben a SUV-vonal végleg átvette a vezető szerepet a klasszikus szedánoktól.
2026. 02. 26. 15:00
Megosztás:

Az Erste Csoportnál folytatódott az erős növekedés a lakossági és vállalati üzletágban

Az Erste Csoport sikeres 2025-ös pénzügyi évre tekinthet vissza. A bankcsoport 3,5 milliárd eurós nettó eredményt ért el (2024: 3,1 milliárd euró). A növekedést elsősorban a lakossági és vállalati szegmens további bővülése alapozta meg, de egyszeri tételek is szerepet játszottak benne. A nettó eredmény kétharmadát a csoport Ausztrián kívüli leánybankjai adták. A CET1 ráta jelentősen, 19,3 százalékra emelkedett, stabil tőkehelyzetet biztosítva a lengyelországi akvizícióhoz.
2026. 02. 26. 14:30
Megosztás:

Kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Kedvezőnek ígérkeznek a lakáspiac idei kilátásai Magyarországon: az építési engedélyek számának látványos növekedése és a fokozódó fejlesztői aktivitás a kínálat erősödését vetíti előre. Mindeközben a támogatott hitelkonstrukciók továbbra is segíthetik a vásárlókat, a lakásárak emelkedésének üteme pedig várhatóan mérséklődik a tavalyi szinthez képest – derül ki az MBH Jelzálogbank 2026-os lakáspiaci prognózisából.
2026. 02. 26. 14:00
Megosztás:

Március elejéig használható a Webes Ügysegéd az egyéni vállalkozók bejelentéseire

Február közepén élesedett a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportál (ÜPO) részeként az egyéni vállalkozók bejelentéseinek kezelésére szolgál, és ezeknél az ügyintézéseknél átveszi a Webes Ügysegéd szerepét, március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható, de ott ezután már nem lehet ilyen bejelentést indítani - hívta fel a figyelmet csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 02. 26. 13:30
Megosztás:

2026-ot is lendületesen kezdte a hazai turizmus

2025-ben rekordévet zárt a hazai turizmus, a minden korábbinál nagyobb számú – 20 millió – vendég, minden korábbinál több, mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken. Az idei év is jól indult, januárban a vendégek száma 5,3 százalékkal, míg az általuk eltöltött éjszakáké 3,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, ez kedvező kiindulási alap, hogy 2026-ban tovább nőjön a hazai turizmus. A kormány ezt olyan intézkedésekkel erősíti, mint a fix 2,5%-os kamatozású KTH Start-hitel, a KTH Start 2=3 akció, valamint az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akcióterv.
2026. 02. 26. 13:00
Megosztás:

A WLFI új staking modellt és USD1-ösztönzőket vezetne be

A Trump család támogatását élvező kriptovállalkozás, a World Liberty Financial (WLFI) új javaslatot terjesztett elő, amely egyszerre reformálná a governance rendszert és pörgetné fel a saját stabilcoinja, az USD1 használatát. A terv középpontjában egy 180 napos staking alapú szavazási modell és célzott DeFi-ösztönzők állnak – mindezt egy olyan piacon, ahol továbbra is az USDC és az USDT dominál.
2026. 02. 26. 12:30
Megosztás:

Újból elérhető a lakossági távhőpályázat

Csütörtöktől újból elérhető a lakossági távhőpályázat - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 02. 26. 12:00
Megosztás:

A nettó keresetek jobban emelkednek mint a bruttók

Hónapok óta az látható, hogy a nettó keresetek nagyobb arányban növekednek, mint a bruttók - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2026. 02. 26. 11:30
Megosztás:

Átlépte az 1 billió dollárt az Aave hitelezése

Az RWA-piacok megnyitása új korszakot indíthat a DeFi-ben. Az Aave történelmi mérföldkőhöz érkezett: a protokoll kumulatív hitelezési volumene meghaladta az 1 billió dollárt, miközben elindult a Horizon nevű, intézményi szereplőkre szabott RWA-piac. A rekord nemcsak a decentralizált hitelezés (DeFi lending) iránti tartós keresletet mutatja, hanem azt is, hogy az on-chain hitelpiac egyre szorosabban kapcsolódik a hagyományos pénzügyi szektorhoz (TradFi).
2026. 02. 26. 11:00
Megosztás:

Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon

Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét.
2026. 02. 26. 10:30
Megosztás:

Jelentősen erősödött a forint, nagyot estek a hazai hozamok, az ÁKK újabb 1,2 milliárd euró értékű devizaforrást vonhatott be zárt körben

Folytatódott az irány nélküli kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, a tízéves amerikai hozam maradt 4,05, a német 2,7% körül. A dollár kissé gyengült, az euró erősödött, így az EUR/USD 1,18-ig emelkedett.
2026. 02. 26. 10:00
Megosztás: