A vártnál nagyobb mértékben lassult a brit gazdaság növekedése

A vártnál nagyobb mértékben lassult a brit gazdaság növekedése a harmadik negyedévben.

A vártnál nagyobb mértékben lassult a brit gazdaság növekedése

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett első becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékkal nőtt a július és szeptember közötti időszakban az előző negyedévvel összevetve.

A második negyedévben 0,5 százalékos növekedést mértek Nagy-Britanniában - az euróövezeten kívüli legnagyobb európai gazdaságban -, és az elemzői előrejelzések 0,3 százalék körüli GDP-bővülést valószínűsítettek a harmadik negyedévre.

Az ONS pénteki adatismertetéséből kiderül az is, hogy szeptemberben 0,1 százalékkal csökkent a brit gazdaság teljesítménye havi összevetésben.

Ez azt jelenti, hogy a harmadik negyedév három hónapja közül kettőben vagy nem nőtt, vagy visszaesett a brit hazai össztermék, mivel júliusban stagnált a brit gazdaság, és csak augusztusban mértek 0,2 százalékos havi növekedést.

 

A vártnál gyengébb harmadik negyedévi növekedési lendület egyik fő oka a statisztikai hivatal adatai alapján a brit GDP 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor bővülési ütemének meredek lassulása volt. Az ONS pénteki ismertetése szerint a szolgáltatási ágazat teljesítménye mindössze 0,1 százalékkal nőtt a szeptemberrel zárult három hónapban a második negyedévi 0,6 százalékos növekedés után.

A feldolgozóipar 0,2 százalékkal nőtt, de a termelőszektor egészének kibocsátási volumene így is 0,2 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben a második negyedévi 0,3 százalékos visszaesés után.

A brit gazdaság legújabb aktivitási mérőszámai a negyedik negyedévre sem adnak okot derűlátásra.

Az S&P Global pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) felmérése szerint a brit feldolgozóipar és a szolgáltatási ágazat szezonálisan kiigazított kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 51,8-ra esett vissza októberben a szeptemberi 52,6-ról.

Az októberi kompozit BMI-mutató csaknem egyévi mélypont: ez a mérőszám tavaly november óta nem volt ilyen alacsony.

Az 50 feletti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának élénkülését jelzik, vagyis az 51,8-as októberi kompozit adat a jelentős csökkenés ellenére még mindig a brit üzleti magánszektor teljesítményének növekedésére vall, de a lendület tavasz óta markánsan lanyhult: májusban például még 54,1 volt a kompozit beszerzésimenedzser-index, amely akkor éves csúcspontnak számított.


160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás: