A Volkswagen csoport befejezte a kivonulást Oroszországból
A VW közleménye szerint a Volkswagen Group Rus nevű vállalat által összefogott oroszországi érdekeltségeiket átadták az Art-Finance nevű társaságnak, amelyet az Avilon orosz kereskedelmi csoport támogat. Ezzel orosz kézbe kerül a Moszkva térségében fekvő Kalugában felépített gyár, és a nem Oroszországban készített gyártmányok importjával, valamint az egyéb - raktározási, finanszírozási, biztosítási - szolgáltatásokkal foglalkozó részlegek is az alkalmazottakkal együtt.
Az új tulajdonos a helyi leányvállalatok valamennyi részvényét megszerzi. A tranzakciót az orosz hatóságok engedélyével valósítják meg - áll a közleményben. A vételárat nem hozták nyilvánosságra. Német hírportálok az Interfax orosz hírügynökséget idézve 125 millió euróról írtak.
A VW 2007-ben nyitotta meg kalugai gyárát. A mintegy négyezer embert foglalkoztató üzemre több mint egymilliárd eurót fordítottak. Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt a VW 2022 márciusában leállította oroszországi tevékenységét és megkezdte a kivonulást.
A Volkswagen csoport az ágazat második legnagyobb szereplője a világon, tavaly 8,9 millió autót gyártott, az első a japán Toyota 10,5 millióval.