A Wizz Air újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti járatát
2024. 01. 18. 14:30
A Wizz Air újraindítja Budapest és Tel-Aviv közötti járatait márciusban - jelentette be a légitársaság szerdán.
Az MTI-nek küldött közleményben ismertetik, hogy március elsejétől az izraeli fővárosba heti három alkalommal repülhetnek az utasok Budapestről.
A Wizz Air közölte, hogy tavasztól Budapest mellett Bukarest, Krakkó, London-Luton, Róma-Fiumicino és Szófia repülőterekről is indít járatokat Tel-Avivba.
A légitársaság tavaly október 7-én jelentette be, hogy felfüggesztette járatait Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között az izraeli légitámadások miatt, egyeztetve a helyi és nemzetközi hatóságokkal.
360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról
A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
Hol érdemes eurót váltani? A magyar bankok beelőzték a Revolutot?
Érezhető különbségek láthatók az egyes pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között, ha devizaváltásról van szó, miközben az egyes bankok által kínált, kedvezményes árfolyamok révén mára elolvadt a Revolut korábbi előnye – derül ki a BiztosDöntés.hu szakértői által összegyűjtött adatokból. A portál egy héten keresztül gyűjtötte az euróra vonatkozó vételi ajánlatokat a szolgáltatóknál – az eredmény táblázatban is látható.
HM: indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba
Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.
Újra ömlik a tőke a kriptoalapokba: a Bitcoin és az Ethereum vezeti az 1,2 milliárd dolláros ralit
Erőteljes fordulat látszik a digitális eszközök piacán: a kriptovaluta befektetési termékek már negyedik egymást követő hete vonzzák a friss tőkét. A legutóbbi adatok szerint egyetlen hét alatt 1,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlás érkezett a digitális eszközalapokba, miközben a Bitcoin továbbra is dominál, az Ethereum iránti kereslet pedig látványosan újraéledt.
Májusban indulhat a Western Union saját stabilcoinja, az USDPT
A Western Union új fejezetet nyithat a globális pénzküldés történetében: a pénzügyi szolgáltató óriás májusra tervezi saját amerikai dollárhoz kötött stabilcoinja, az USDPT bevezetését. A vállalat célja nem csupán egy új digitális eszköz piacra dobása, hanem egy olyan kriptoalapú fizetési infrastruktúra kiépítése, amely összekapcsolja a stabilcoinokat, a digitális tárcákat, a banki partnereket és a világszerte elérhető készpénzfelvételi pontokat.
A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, amivel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését támogatja - írták.
Hullámzó kereskedést követően stagnáltak pénteken a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain
Előző napi szintjük közelében zártak pénteken a tízéves benchmark hozamok a fejlett gazdaságokban, bár napközben hullámzó volt a kereskedés az amerikai államkötvények piacán. A figyelem középpontjában továbbra is a közel-keleti események álltak, miután kiderült, hogy az Egyesült Államok és Irán között a hétvégén béketárgyalásokra kerülhet sor, ami növelte az optimizmust, hogy a konfliktus hamarosan lecsenghet.
Új csúcson zárt pénteken az S&P500 és a Nasdaq, 25%-os pluszban is járt az Intel
Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások esetleges folytatásához fűzött remények, illetve az Intel bejelentése adtak lendületet a tengerentúli részvénypiacoknak pénteken, az optimista hangulatban új csúcson zárt az S&P500 és a Nasdaq Composite. Pakisztáni kormányzati források arról számoltak be, hogy Islamabadba várják Abbas Arraqchi iráni külügyminisztert, hogy megvitassák az iráni-amerikai tárgyalások újrakezdésére vonatkozó javaslatokat. Karoline Leavitt Fehér házi szóvivő pedig pénteken arról beszélt, hogy Steve Witkoff and Jared Kushner, mint Trump különmegbízottjai szombaton Pakisztánba utaznak.
Kéthetes mélyponton zárt a Stoxx600, az európai befektetők egyelőre pesszimisták a Hormuzi-szoros közeli megnyitásával kapcsolatban
Pirosban zárt az európai részvényindexek többsége pénteken: az iráni konfliktus megoldatlansága rányomta bélyegét a piaci hangulatra az egész hét folyamán, miközben a nyersolaj ára folyamatosan kapaszkodott felfelé. Pénteken a Stoxx600 0,7%-kal kéthetes mélypontra csúszott vissza, csaknem 0,8%-ot veszített értékéből a FTSE100 és a CAC40, miközben a DAX 0,3%-ot morzsolódott le. A nyugat-európai tőzsdék közül a spanyol esett a legnagyobb mértékben, az IBEX 1,1%-os mínuszban zárt. A piacokat nem derítette jókedvre pénteken még az sem, hogy az előző éjszaka folyamán Donald Trump bejelentette, az izraeli-libanoni tűzszünetet három héttel meghosszabbítják. A pénteken megjelent német IFO gazdasági bizalmi index a vártnál nagyobb mértékben, 84,4 pontra esett, ami 2020 májusa óta a legalacsonyabb érték.
Érdemes eladás előtt nagyobb lakásfelújításba kezdeni?
Lakáseladás előtt sok tulajdonosban felmerül a kérdés, hogy vajon megéri-e felújítani az ingatlant, mielőtt piacra kerül? A válasz sosem egyértelműen igen vagy nem. Van, amikor egy jól időzített korszerűsítés jelentősen növeli az eladási árat, más esetekben viszont a befektetett pénz csak részben térül meg. Éppen ezért érdemes tudatosan mérlegelni, milyen felújítások hozhatnak valódi értéknövekedést, és melyek azok, amelyek inkább csak esztétikai jellegűek.
Az XRP négy másodperc alatt, 60%-kal olcsóbban veheti fel a versenyt a SWIFT-tel
Az SBI Holdings újabb erős jelzést küldött a globális pénzügyi piacoknak: a japán pénzügyi óriás szerint az XRP-alapú elszámolási infrastruktúra képes lehet ugyanazt nyújtani, amit a SWIFT-rendszer, csak jóval gyorsabban és alacsonyabb költségek mellett. A friss adatok azért különösen fontosak, mert nem elméleti teszteken, hanem élesben futó nemzetközi átutalási folyamatokon alapulnak.
Erősödött kissé a forint hétfő reggelre
Egy árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben, az előző heti kezdésnél azonban gyengébben állt.
Új kihívó a Bitcoin ETF-piacon: lenyomhatja a Morgan Stanley a BlackRockot?
A BlackRock évekig egyeduralkodó volt a spot Bitcoin ETF-ek piacán az IBIT alapjával, amely több tízmilliárd dollárt vonzott be és közel 50%-os piaci részesedést épített ki. Most azonban megjelent egy komoly kihívó: a Morgan Stanley által indított MSBT, amely már az indulás után gyorsan több százmillió dollárnyi tőkét gyűjtött.
Nyugdíj korhatár Németországban és a német nyugdíj
Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a nyugdíjkorhatár mögött álló kemény gazdasági és demográfiai realitásokat, valamint azt is, milyen változások várhatók a következő években. Egy biztos: a rendszer jövője sokkal összetettebb, mint egyetlen szám.