Aggasztó jelek a Tesla körül - szakértői elemzés

Tesláról szóló legutóbbi írásunk óta újabb negyedév telt el, amely az előzőhöz hasonlóan alakult az elektromosautó-gyártó számára, a működési marzs az árcsökkentések következményeként elmaradt a várttól. A Tesla elkötelezett az autóeladások dinamikus növelése mellett, azonban egyre inkább kérdéses, hogy ez milyen árszint mellett realizálódhat.

Aggasztó jelek a Tesla körül - szakértői elemzés

A negyedév során többször is érkezett arról hír a Tesla háza tájáról, hogy a cég csökkenti egyes modelljeinek az eladási árát. Augusztus legvégén 10 százalékkal vágták vissza a Model S és a Model X bizonyos változatainak az árát. Csalódást jelentett, hogy még így sem sikerült növelni az értékesítéseket. 

A Tesla közlése szerint 435 ezer járművet adtak el a július-szeptemberi időszakban, ami 7 százalékos visszaesés az azt megelőző negyedév számaihoz képest, és a 462 ezres elemzői becsléstől is elmaradt.

Szeptemberben aztán a Morgan Stanley szektorelemzője 60 százalékkal, 250-ről 400 dollárra emelte célárát a „Dojo” névre keresztelt szuperszámítógépen felbuzdulva, amely a teljes önvezető rendszer továbbfejlesztésére és betanítására lett létrehozva. 

A Morgan Stanley elemzői úgy látják, hogy a szoftverek és szolgáltatások a Tesla legnagyobb értéknövelő tényezőjévé válhatnak. Ez segített az árfolyam feltámasztásában, miután az körülbelül 17 százalékkal volt lejjebb júliusi lokális csúcspontjánál.

A Tesla legfrissebb gyorsjelentésének alapszámai


Forrás: cégadatok

A Tesla harmadik negyedéves gyorsjelentése mind bevétel, mind profit tekintetében elmaradt az elemzői várakozásoktól. A bruttó marzs az egy évvel korábbi 25,1 százalékról 17,9 százalékra zsugorodott, míg a működési marzs 17,2 százalékról esett vissza 7,6 százalékra. 

 

848 millió dolláros free cash flowt generált a vállalat, ez mindössze az negyede az egy évvel korábbinak, és a 2,59 milliárd dolláros elemzői konszenzustól is jelentősen elmaradt. A kisebb haszonkulcs az alacsonyabb eladási árak következménye, amelyről Musk el is mondta, hogy szükséges veszteség ahhoz, hogy az autógyártó teljesítse az általa célként kitűzött eladási számokat. Ez azonban nem sikerült.

A gyorsjelentés szerint az évek óta várt Cybertruck végre elérhető lesz az autógyártó szalonjaiban és novemberben elkezdik piacra dobni, igaz részleteket és az árazást még nem lehet tudni. Ez volt a gyorsjelentés talán legpozitívabb pontja a befektetők számára. Musk azonban azt is elmondta, hogy a járműtípus gyártása még várhatóan 12-18 hónapig nem fog nyereségessé válni, és az új autó tervezése valamint gyártása sok nehézséget okozott a Tesla számára.

Musk kiemelte továbbá, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben (magas hozamok, valamint recessziós félelmek) nehéz az autógyártók sorsa, csökken a fogyasztói kereslet, ugyanis az embereknek egyszerűen „nincs elég pénze” – fogalmazott Musk – elektromos autókat vásárolni. Ezt a csökkenő keresletet tetézi az egyre fokozódó verseny az EV-k piacán, továbbá az is, hogy a Tesla nagyon régen állt elő új termékkel (ezért is lehet fontos a befektetők számára a Cybertruck). Igaz ráncfelvarrás történt, például az új Model 3 esetében.

A világ legnagyobb autógyártóinak működési marzsa

Forrás: Bloomberg

Ugyan még nem közölte az összes nagy autógyártó a harmadik negyedéves számait, de így is jól látszik, hogy a Tesla működési marzsa a 2021 harmadik negyedévétől 2022 negyedik negyedévéig tartó „bajnok” szintről tökéletesen „beleszürkült” a mezőnybe és jelenleg sokkal inkább átlagosnak mondható a Tesla profittermelési képessége.

Az elemzői előrejelzéseket böngészve egyre inkább úgy tűnik, hogy a piac is óvatosabb lett a Tesla növekedésével kapcsolatban, az egy negyedévvel korábbi várakozáshoz képest a 2023-as működési marzsot 100 bázisponttal, a 2024-es évit pedig kb. 220 bázisponttal becsülik alacsonyabbnak (előbbi becslés most 9,7%, utóbbi 11,3%).

Ugyanezen becslések egy éve még 19% körül voltak. Ami a valamelyest távolabbi jövőt illeti: az elemzői várakozások mérséklődése a 2024-es év utáni időszakra is jellemző, azonban még nem olyan drasztikus mértékben, azaz bizakodnak abban, hogy a Tesla valóban képes lesz növelni eredményességét.

Véleményünk nagyon hasonló a korábban mondottakhoz, a Tesla autóinak ára továbbra is a prémium kategóriába tartozik – amely mellett értékesítenek alacsonyabb haszonkulccsal – Elon Musk célja pedig az eladási számok drasztikus növelése, az 1-2 éve etalonként kiírt évi 50 százalékos növekedés tartása. Nagyon úgy tűnik, hogy ehhez folytatni kell az árcsökkentést, ami további morzsolódáshoz fog vezetni, végezetül rontva az eredményt, ha az áhított értékesítés növekedés nem következik be.

Forrás: Bloomberg, Erste

A bizonytalanságok mellett a Tesla értékeltsége továbbra is szinte összehasonlíthatatlanul magasabb, mint a hagyományos, nagy autógyártóké. Az idei nyereség-előrejelzés alapján a Tesla előremutató P/E rátája 69,2, szemben a 12,5-es átlaggal, míg a 2024-es eredménnyel számolva 54,4 vs 10,0. EV/EBITDA tekintetében is hasonló arányú eltérésről lehet beszámolni. A 2023-as EBITDA-eredménnyel 43,5 vs 7,9, 2024-es EBITDA-eredménnyel számolva 35,0 vs 6,5.


Forrás: Bloomberg, Erste

A Tesla árfolyama a júliusi lokális csúcsról (299 dollár) elvesztette értékének körülbelül egyharmadát, majd 194 dollárnál felpattant, és jelenleg 220 dollár körül forog, éppen a 200 napos mozgóátlag által megtámasztva. Az emelkedés útjában a 20 és a 30 napos mozgóátlagok állnak.

Úgy tűnik, hogy a Tesla egyelőre küszködik. Jelentősebb árcsökkentés nélkül nem tudja növelni eladási számait, amely aláássa a vállalat nyereségességét. Elon Musk vezérigazgató elmondta, hogy nem fognak változtatni céljukon, továbbra is 50 százalékkal szeretnék növelni az értékesítést éves szinten. Azt ő is elismerte azonban, hogy ennek egyre inkább a keresleti oldal szab gátat, semmint a kínálati. Viszont egyelőre a „Dojo” felpörgése még a jövő zenéje, viszonylag nagy kockázattal. (forrás: ERSTE elemzés)


Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás: