Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni - De milyen áron?

Viszont az árat tekintve kénytelen lesz az eladó kompromisszumot kötni, ugyanis a szakértő szerint a tavalyi árakon már nem fog menni az értékesítés.

Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni - De milyen áron?

Az agglomerációs ingatlanpiac az elmúlt hónapokban nagyon belassult, havi egy vagy jó esetben két eladásra került sor januárban és februárban - mondta Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője a dél-pesti agglomeráció ingatlanpiacáról.

A január és a február kifejezetten “keserves” volt, mindössze néhány kisebb értékű eladása volt az irodának, március és április táján viszont mintha ismét megmozdultak volna a vevők, így elkezdett nőni a tranzakciók száma - derült ki szavaiból.

Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy csak olyan ingatlant vesznek meg most, aminek ár/érték aránya nagyon jó, tehát a tavalyi év elején kialakult árszinteknél jóval olcsóbb. Jellemző egyébként, hogy például Csepelen is maximum 30 millió forintig keresnek ingatlant az érdeklődők, vagy ha ennél drágább családi házat szeretnének, akkor az legyen teljes mértékben felújított, mégse kerüljön 50 millió forintnál többe.

Ennek következtében az újépítésű ingatlanokra gyakorlatilag “nulla” most a kereslet. Ezeknek az ára riasztja el a vevőket, hiszen az építőanyagárak tovább emelkedtek, ahogy a telkek ára sem zuhant. A telkekre ennek ellenére érezhető most is kereslet.

A felújítandó családi házak viszont még akkor sem érdeklik a vevőket, ha akár 29 millió forintért kínálják őket a szigetszentmiklósi óvárosi vagy a Duna-parti részeken - fűzte hozzá az ingatlanközvetítő.

A kínálat mindenesetre egyre nagyobb, és már jelentős mértékben meghaladja a keresletet - mely a szakértő becslése szerint mintegy 40 százalékkal biztosan csökkent az elmúlt évben -, így lenne miből válogatniuk a vevőknek, ha ezeket az ingatlanokat elfogadható áron kínálnák tulajdonosaik.

A magas árak mellett persze a vásárlói kedvet erősen visszavetik a magasra kúszott hitelkamatok is. A hitelfelvétel most nagyon “keserves” - fogalmazott a Balla Ingatlan szakértője. Aki vásárol, sokszor kénytelen most is hitelt felvenni - már ha tud -, sőt előfordulnak jelentős összegű hitelfelvételek is, amennyiben persze az ügyfél a szigorú feltételeknek megfelel.

A csökkenő kereslet viszont nem eredményezte az árak mérséklődését, vagy legalábbis nem drasztikus mértékben. A 2008-as válsággal szemben, amikor zuhantak az ingatlanárak, ez most nem következett be, mintha az eladók “nem fognák fel”, hogy változott a helyzet, illetve ha fel is fogják, nem tudnak engedni az árból, hiszen ha másik ingatlant akarnak venni az eladott ingatlan árából, akkor szintén magas árakkal szembesülnek - magyarázta Marosvölgyi Gabi.

Így sokszor csak akkor sikerül nyélbe ütni egy-egy tranzakciót, ha a továbbköltözés gondja nem nyomasztja az eladót, mert mondjuk már megvan az az ingatlan, ahol élni fog, esetleg egy örökölt ingatlan értékesítésére kerül sor, melynek árából könnyebben engednek az örökösök. Tehát, aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni, csak éppen az árat a vevők által elvárt szinthez kell igazítania.

Utóbbi azt jelenti, hogy nem árt, ha alkura is hajlandó az eladó, bár reális árazásnál ez nem feltétlenül indokolt. A vevők időnként próbálnak nagyot alkudni, még olyan esetekben is, amikor egy adott ingatlan nincs túlárazva. Ilyenkor persze érthető, ha a tulajdonos nem megy bele az árcsökkenésbe.

Ilyen eset volt a közelmúltban, amikor egy szép, reális áron 62 millió forintért kínált családi házra érkezett egy 56 millió forintos ajánlat, amit persze annak tulajdonosa nem fogadott el. De adott el nemrég az ingatlanközvetítő úgy családi házat Szigetszentmiklóson 48 millió forintért, hogy egyáltalán nem volt alku a folyamatban.

A helyzetet nehezíti, hogy a befektetők most a pénzüket nem ingatlanba teszik. Marosvölgyi Gabi találkozott is a közelmúltban olyan esettel, amikor a vevő meggondolta magát és nem ingatlant vásárolt a pénzén, hanem inkább állampapírt. Pedig a kiadó lakásokra nagyon nagy a kereslet errefelé is, ráadásul a bérleti díjak is elég magasak: lakások esetében 120-160 ezer forint között mozog az ár havonta mérettől és minőségtől függően.

Ami pedig a jövőt illeti, ugyan a tavaszi hónapok már egy kicsit mozgalmasabbak voltak, mint a téliek, ennek ellenére nincsenek túlzottan optimista várakozásai a szakértőnek, legalábbis nem látja, hogy mi lenne az a tényező vagy változás, mely felfelé hajtaná a nyári hónapokban az ingatlanpiacot.

Úgy véli, hogy amíg a háború tart és az infláció számottevő mértékben nem csökken, a hitelkamatok pedig magasak, addig jelentősebb fellendülésre nem lehet számítani. Mivel a helyzet ennyire bizonytalan, így aki teheti, az egyelőre elhalasztja a költözést és az ingatlanvásárlást, ez pedig meglátszik az ingatlanpiacon.


Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás:

Bitcoin, Ethereum vagy XRP? Melyik kriptovaluta lehet most a legjobb vétel?

A Bitcoin, az Ethereum és az XRP egyaránt komoly esést szenvedett el az év eleji csúcsokhoz képest, az elmúlt két hétben azonban látványos fordulat következett. A Bitcoin 22, az Ethereum 29, az XRP pedig 33 százalékot emelkedett.
2026. 08. 30. 05:00
Megosztás:

Bitcoin és az ARKK újra 2021-et idézi: visszatérhet az őrület?

A Bitcoin és Cathie Wood Ark Innovation ETF-je, az ARKK egyaránt több mint 20 százalékot emelkedett augusztusban. Ez rendkívül ritka: az ETF 2014-es indulása óta mindössze négy alkalommal fordult elő hasonló.
2026. 08. 30. 04:00
Megosztás: