Akik félnek, hogy nem lesz nyugdíjuk, most ezt csinálják

Lefutott az szja-visszatérítési szezon, a jogosult háztartások egy része több 100 ezer vagy akár milliós összeget kaphatott. Emellett várhatóan az idén tovább emelkednek a bérek: a magasba szökő infláció visszafoghatja ugyan a megtakarítások növekedését, ám akinek lehetősége van rá, érdemes megkezdeni a nyugdíjra való felkészülést, akinek pedig már van, érdemes növelni a nyugdíjcélú megtakarításait - közölte a K&H. A nyugdíjbiztosítással rendelkezők a K&H-nál már eddig is így tettek, a rendszeres nyugdíjbiztosítások esetében az átlagos havi befizetések összege 2016 és 2020 között 25 százalékkal emelkedett, 2021-ben pedig az előző évhez képest további 3 százalékos volt az emelkedés. Ráadásul a múlt évben kiugró mértékben, 60 százalékkal nőtt az új nyugdíjbiztosítási szerződések száma, ami a tudatosság további térnyerésére utal.

Akik félnek, hogy nem lesz nyugdíjuk, most ezt csinálják

Több szempontból is rendkívüli év volt a 2021-es esztendő. A koronavírus-járványhoz köthető bizonytalanság 2020-hoz hasonlóan még mindig meghatározó volt, ami a háztartások megtakarításait is befolyásolta. A bizonytalan környezetben sokan próbáltak tartalékolni a váratlan kiadásokra, elhalasztották a komolyabb összegű beszerzéseket részben a kedvezőtlen helyzet és a korlátozások miatt. Emellett a takarékoskodást tekintve is rendhagyó volt a 2021-es év. A K&H-nál ugyanis jelentősen nőtt az időskorra való felkészülésben kulcsszerepet játszó nyugdíjbiztosítási szerződések száma - közölte a társaság. 

Kiugró eredmény után extra lendületet adhat az eseti adójóváírás

“Az elmúlt években fokozatosan növekedett az állami támogatással, azaz adójóváírással igénybe vehető nyugdíjbiztosítások száma. A 2016-tól és 2019-ig tartó időszak átlagához képest 2020-ban 6 százalékkal több szerződést kötöttek a jövő nyugdíjasai. Ehhez képest 2021-ben évben kiugró, 60 százalékos volt a növekedés - monda Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák vezetője. Hozzátette: “A nyugdíjcélú megtakarítást nem lehet elég korán elkezdeni, minél hamarabb belevág valaki, annál nagyobb összeget halmozhat fel a nyugdíjkorhatár eléréséig.” A szakember szerint a nyugdíjbiztosítással történő takarékoskodás elkezdésére, valamint a már meglévő megtakarítások növelésére alkalmat adhat az arra jogosultaknak a 2022 februárjában az szja-visszatérítésből származó, családonként akár több 100 ezer forintos adóvisszatérítés is. 

Sokatmondó számok

A nyugdíjbiztosítási szerződéssel már rendelkezők fokozatosan egyre többet tesznek félre a K&H adatai szerint. Székely Pálma a legfrissebb adatokat ismertetve közölte: 2020-ban a több éve futó rendszeres nyugdíjbiztosítási szerződéseknél a befizetések átlagos összege 4,4 százalékkal volt magasabb, mint a 2016 és 2019 közöti időszakban. A 2021-es év pedig további 3 százalékos emelkedést hozott. Az új szerződéseknél még jelentősebb bővülés látható, az átlagos havi díjak 2016 és 2020 között 25 százalékkal emelkedtek, erre jött 2021-ben ugyancsak 3 százalékos emelkedés.

A K&H szakember kiemelte: “Az átlagos befizetések összegének növekedése a tudatosság fokozódására utal, ezt jelzi az is, hogy egyre többen ismerik fel, hogy érdemes minél előbb megkezdeni a spórolást. A K&H-nál 2016-ban a nyugdíjbiztosításos ügyfelek csupán 7 százaléka volt 30 év alatti, 2021-re már másfélszeresére nőtt a fiatalabb korosztály aránya, 11 százalékra. Az összes nyugdíjbiztosításos ügyfelet nézve az átlagéletkor 43 év, ami a várakozásaink szerint a jövőben tovább fog fiatalodni.” 

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás: