Állami ellátás hiányában, fizethetünk, mint a parancsolat

Az egészségügy feladata, hogy minden állampolgárnak biztosítsa a számára releváns egészségügyi ellátást, méghozzá úgy, hogy az ne jelentsen az igénybe vevő számára aránytalan anyagi megterhelést. A magyarok többsége ugyanakkor egyre elégedetlenebb az állami egészségügyi ellátással.

Állami ellátás hiányában, fizethetünk, mint a parancsolat

Egy 2024-es, 30 országban felvett kutatásban*nálunk volt a legmagasabb (58%) azok aránya, akik rosszra vagy nagyon rosszra értékelték országuk egészségügyét, ráadásul Magyarországon volt az egyik legkevesebb (11%) azok aránya, akik úgy gondolják, hogy a helyzet javulni fog. A másik megoldás a magán, annak, aki megengedheti.

Kevesebb a páciens a magánellátásban, de még kifizetik az emelkedő árakat

A Prémiummal kapcsolatban álló egészségügyi szolgáltatók többségének nőttek a bevételei 2024-ben, azonban ez sokkal inkább volt köszönhető az áremeléseknek, mint az ügyfélszám emelkedésének. A magánszolgáltatóknál nagy számban szakorvosi vizsgálatokat keresnek az ügyfelek. Ezek közül a leggyakoribb a nőgyógyászat, a bőrgyógyászat, a szemészet, a belgyógyászat. 

Egyre emelkedik az igény a gasztroenteorológia és az endokrinológia iránt. Általában minden kivizsgáláshoz kapcsolódik valamilyen kisebb diagnosztikai eljárás, pl. labor, a hasi és nyaki ultrahang, különböző röntgenvizsgálatok. Számos esetben egészül ki a sor nagyobb értékű tesztekkel, mint a CT, MRI vizsgálatok vagy gyomor-és béltükrözések.

Vidéken bőrgyógyászhoz, Budapesten MRI-re érdemes menni

A Prémium Egészségpénztárat kiszolgáló ellátásszervező adatai szerint az árak folyamatosan emelkednek, 2023. évben átlagosan 15%-kal, 2023-2024 között pedig 10%-kal. Az emelkedés dinamikája nagyjából ugyanolyan volt Budapesten, mint vidéken. 

Vannak olyan szolgáltatások, pl. a szakorvosi vizsgálatok (szemészet, belgyógyászat, bőrgyógyászat), amik vidéken 15-20%-kal olcsóbban megvásárolhatóak, mint a fővárosban, de CT és MR vizsgálatokhoz magasabb áron jutnak a vidéki nagyvárosokban az ügyfelek. A szakorvosi vizsgálatok esetében 9%-os növekedést tapasztaltunk 2024-ben. 

Az olyan kisebb diagnosztikai vizsgálatok ára, mint a röntgen, EKG, labor, ultrahang 5-10%-kal emelkedett az utóbbi évben, míg a CT, MR vizsgálatok költsége Budapesten 6%-kal, vidéken 10%-kal lett magasabb. Általánosságban elmondható, hogy egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer Ft alatt, de a felső határ a csillagos ég.

Mélyebben kell a zsebükbe nyúlni, ha műtétre is szükségünk van. A népszerűbb egynapos sebészeti műtétek, mint pl. az artroszkópos beavatkozások, vagy a kisebb nőgyógyászati és sebészeti operációkért tavaly 10%-kal fizettünk többet. Az egyszerűbbek sem kerülnek kevesebbe, mint 300 ezer Ft, de nem ritkák a millió Ft-ot közelítő számlák.

Mit tegyünk?

Az egészségügyi kiadások egészségpénztárakon keresztül történő finanszírozásával jelentősen csökkenthetjük költségeinket. Sokan felismerték ezt, 2024-ben rekordot döntött az új tagok száma a Pénztárakban.

Dr. Váradi Péter a Prémium Egészségpénztár vezető stratégai tanácsadó elmondta, hogy várakozásaikon felül, több, mint 32 ezer új belépővel nőtt tavaly a taglétszámuk és ha ez az ütem tovább folytatódik, úgy 2025. év végére átléphetik a 400 ezres határt.

Az újonnan érkezők tudatos felhasználók, csakúgy, mint a régebbi tagok egy jelentős része. Többen és többet helyeznek el a számlájukon évről évre, tavaly az inflációt mesze meghaladó 27%-os növekedéssel zárt a Prémium Egészségpénztár.

A befizetésekkel együtt emelkedik a szolgáltatásra fordított összeg is. Ezen belül évről évre egyre nagyobb részedést követel magának a magánegészségügyi kiadás. 2024-ben már a magánrendelőkben és fogászatokon hagyták a legnagyobb összeget a Prémium tagok megelőzve a gyógyszertári költéseket.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás: