Amit a légáteresztő festékekről tudni érdemes

Amikor az otthonunk felújítása kerül napirendre, akkor előbb vagy utóbb sor kerül a falak festésére is, melynek során szükség lehet speciális tulajdonságokkal rendelkező festékek használatára. Ezekre a termékekre nem szabad sajnálni a pénzt, hiszen rengeteg előnnyel tudnak szolgálni.

Amit a légáteresztő festékekről tudni érdemes

Ilyenek többek között a légáteresztő festékek is, amelyek – mint, ahogy a nevükben is benne van – kiválóan szellőznek, ennek köszönhetően pedig engedik a falaknak, hogy “lélegezzenek”. Ezzel pedig számos probléma elkerülhetővé válik, például a falak nedvesedése és penészesedése.

Ha ilyen típusú termékeket keresel, akkor a Vitál-Kolor falfestékei között érdemes nézelődnöd. Itt kizárólag magas minőséget képviselő, márkás alapanyagokat találsz, melyekkel kényelmesen tudsz dolgozni és a végeredményben sem fogsz csalódni.

Mai írásunkban a légáteresztő festékeket vesszük górcső alá, elmondjuk, hogy mit érdemes tudni róluk.

Mik azok a légáteresztő festékek?

Mint, ahogy azt már említettük, a légáteresztő festékek biztosítják a falak számára az optimális szellőzést, ugyanis nem “zárják” le a felületüket. Ennek köszönhetően pedig képesek arra, hogy átengedjék a párát, így az nem tud lecsapódni a falakon.

Milyen előnyei vannak ezeknek a festékeknek?

Ha a falak nem tudják megfelelően “leadni” a párát és az lecsapódik a felületükön, akkor az nedvesedést idéz elő – ez pedig számos probléma forrása lehet.

Ennek hatására foltok jelenhetnek meg a falakon, elkezdhet leválni a festék, sőt még a penészképződés is elindulhat, hiszen a nedves közeg ideális táptalajt biztosít a penészgombák elterjedéséhez.

A légáteresztő festékek alkalmazásával ezek a problémák elkerülhetőek, így nem kell aggódnunk a nedvesedés káros hatásai miatt. Elkerülhetjük a penészesedés negatív következményeit is, például a kellemetlen szagot és a falak felületén megjelenő sötét foltokat.

Hosszú távon is tartós és esztétikus végeredményt érhetünk el anélkül, hogy például penész elleni szerekkel kellene állandóan tisztítani a falakat.

A Héra légáteresztő szilikát festék tökéletes választás lehet

Ezekre a termékekre remek példa a Héra légáteresztő szilikát festék, amit úgy fejlesztettek ki, hogy kültéren és beltéren egyaránt alkalmazható legyen. Természetes ásványi anyagokat tartalmaz, aminek köszönhetően hatékonyan segíti a falak páraelvezetését, ráadásul környezetbarát is.

Tökéletes választás lehet olyan helyiségekbe, ahol a magas páratartalom gyakran problémát okoz, például a fürdőszobákba, konyhákba, pincékbe, illetve egyéb, sötétebb, nehezen szellőző helyiségekbe. Ugyanakkor régebbi és vastag falazatú épületek esetében is hatékonyan alkalmazható.

Ezek tehát a legfontosabb tudnivalók a légáteresztő festékekkel kapcsolatban. Mivel engedik a falakat szellőzni, “lélegezni”, így megakadályozzák, hogy átnedvesedjenek, illetve penész képződjön rajtuk. 

Ilyen típusú terméke a Héra légáteresztő szilikát festék is, amit könnyen be tudsz szerezni a Vitál-Kolor webshopjából.


Ingyenes tüdőrákszűrésre hívja az aktív dohányosokat a Korányi

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) egész nyáron várja ingyenes tüdőrákszűrésre az aktív dohányosokat, akiknél fokozott lehet a tüdőrák kialakulásának kockázata - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
2026. 06. 13. 07:00
Megosztás:

A kormány nyilvánosságra hozza a helyreállítási tervet

Nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét a következő napokban a kormány, amely az európai uniós források hazahozatalának feltétele. A következő pénzügyminiszteri tanácskozáson már a magyar terv lesz a terítéken – közölte a pénzügyminiszter a Facebookon pénteken.
2026. 06. 13. 06:00
Megosztás:

Magyar Péter ma reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tart

Az Orbán-kormány "egyik legnagyobb hazugságáról" tart rendkívüli sajtótájékoztatót a miniszterelnök szombat reggel 9 órakor.
2026. 06. 13. 05:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

A Duna House ma publikált Ingatlanpiaci Barométere szerint az utolsó tavaszi hónap sem hozott látványos áttörést a hazai ingatlanpiacon, de a kereslet a tavaszi mélypont után fordulni látszik: az index a márciusi–áprilisi visszaesésből 5 ponttal, 74-re kapaszkodott vissza. A tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
2026. 06. 13. 04:00
Megosztás:

Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont!

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
2026. 06. 13. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás: