Apróbb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat elbizonytalanodása miatt kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Apróbb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A BÉT részvényindexe, a BUX 720,36 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, 57 049,23 ponton zárt kedden.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: elsősorban a Mol húzta a BUX-indexet a keddi kereskedésben. Az árfolyam fontos ellenállási szintet tört át, a következő érdemi ellenállás 2960 forintnál húzódik, míg 2885 forintnál már támasz látható. Kedden a Mol 88 forinttal, 3,10 százalékkal 2930 forintra erősödött, 4,0 milliárd forintos forgalomban.

Az elemző jelezte: a Mol kedden jelentette be, hogy akár 400-450 millió dolláros megtakarítást is elérhet az idén szeptember és 2024 vége között fizetendő bányajáradék összegéből, mert olyan szerződést kötött a magyar állammal, ami 2023-ra és 2024-re minimális kitermelési szintet határoz meg; amíg a társaság teljesíti ezt a szintet, csökkentett bányajáradékot kell fizetnie.

Az előrejelzés szerint az OTP jegyzése továbbra is a 13 450 forintos támasz felett mozog, míg ellenállás 13 700 forint közelében látható. Kedden az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,26 százalékkal 13 585 forintra nőtt, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Richter meg tudott kapaszkodni a 8715 forintos támasz felett, fontos ellenállás 9 ezer forintnál húzódik. A Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 1,56 százalékkal 8805 forintra emelkedett kedden, a részvények forgalma 926,3 millió forintot ért el.

A Magyar Telekomnál 575 forint közelében húzódik támasz, míg 600 forintnál ellenállás. A részvény árfolyama 2,0 forinttal, 0,34 százalékkal 581 forintra csökkent, forgalma 335,7 millió forint volt kedden.

Legjobb kriptovaluta befektetések – nagy kripto profitok 1 hét alatt

Amikor a kriptopiac lendületet vesz, egy hét is elég, hogy vagyont teremtsen – vagy épp elillanjon egy vagyon. Az elmúlt hét napban szemtanúi lehettünk annak, ahogy tíz, eddig ismertebb vagy kevésbé reflektorfényben lévő projekt szinte mesés árfolyam-emelkedést produkált, megmozgatva milliárdokat a tőzsdéken.
2025. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Egy éve volt a Bitcoin felezés – valóban ez indította be a BTC árfolyam emelkedést?

Egy év telt el a legutóbbi Bitcoin-felezés óta, és bár a világ legismertebb kriptovalutája, A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsot ért el, a háttérben sokkal több húzódik meg, mint amit elsőre gondolnánk. Vajon tényleg a felezés okozta az árrobbanást, vagy más események alakították a piacot?
2025. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Mi a magyar adórendszer célja? Miben különbözik ez Romániától vagy épp Szlovákiától?

A Niveus elemzése alapján jól látható, hogy a régiós országok egészen eltérő stratégiákat követnek adópolitikájukban. Amíg Magyarországon és Romániában a fogyasztás megadóztatása dominál, addig például Csehországban a munkavállalói és munkaadói járulékokból származik a legnagyobb bevétel.
2025. 04. 27. 11:00
Megosztás:

Négyéves mélyponton a hitelfelvevők száma, hároméves negatív rekordon az áruhitelek

Az infláció zárójelbe tette az áruhitelezést: 4 éves mélyponton a hitelfelvevők száma, hároméves negatív rekordot állított be a folyósított összeg az áruhitel piacon.
2025. 04. 27. 10:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva kész előfeltételek nélkül tárgyalni Kijevvel a rendezésről

Az orosz elnök az amerikai elnök különmegbízottjának tudomására hozta, hogy Moszkva kész előfeltételek nélkül megkezdeni a tárgyalásokat Kijevvel az ukrajnai rendezésről - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szombaton Moszkvában újságíróknak.
2025. 04. 27. 09:00
Megosztás:

Natura 2000 gyepterületen gazdálkodók számára nyújt támogatást az Agrárminisztérium

Nagyon várt támogatáshoz jutnak az érintettek, első körben több mint 7500, Natura 2000 gyepterületen gazdálkodó részesül csaknem 7,7 milliárd forint kompenzációs kifizetésben az Agrárminisztérium döntésének köszönhetően. Ez a támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelők számára a jogszabályban kötött feltételek szerint folytatott gazdálkodáshoz kapcsolódó többletköltségeket, esetleges bevételkiesést kompenzálják - tájékoztatta a tárca szombaton az MTI-t.
2025. 04. 27. 07:00
Megosztás:

A városi közlekedés jövőjét mutatja be a WEMOVE Mobilitási Park

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében.
2025. 04. 27. 06:00
Megosztás:

Megjelenik a kínai Chery autómárka a magyar piacon

Megjelenik a Chery autómárka Magyarországon, a vezérképviseleti feladatokról a Grand Automotive vállalattal kötött megállapodást a kínai Chery Automobile - közölte a magyar társaság az MTI-vel.
2025. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam rali: Rekordoptimizmus és profitrealizálás fenyegeti a piacot – mit mutatnak a Santiment adatok?

​A Bitcoin újra reflektorfénybe került: az árfolyam meredek emelkedése világszerte izgalmat váltott ki a befektetők körében. Az optimizmus szinte tapintható, ám a Santiment elemzőplatform friss adatai szerint a túlzott lelkesedés árnyoldalát is figyelembe kell venni – különösen a kiskereskedelmi befektetők körében várható potenciális profitrealizálás miatt.
2025. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Ferenc pápát furcsa helyre temették

Végső nyughelyére helyezték Ferenc pápát a római Santa Maria Maggiore-bazilikában - tájékoztatott a Szentszék szombat délután.
2025. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Törvényi rendelet! Ki kapja a nyugdíjat, ha meghal a nyugdíjas?

A nyugdíjba vonulás minden ember életében meghatározó pillanat, hiszen ezzel lezárul az aktív munkával töltött időszak. A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága (NYUFIG) a nyugdíjellátásban részesülők adatait egy kilenc számjegyből álló azonosítóval, az úgynevezett nyugdíjfolyósítási törzsszámmal tartja nyilván. Arról azonban sok nyugdíjasnak kevés ismerete van – vagy egyáltalán nem is tudnak –, hogy ki jogosult a nyugdíjra abban az esetben, ha a nyugdíjra jogosult személy elhunyt. Mutatjuk a jogszabályt, meglepő lesz néhány dolog benne, ezt ígérhetjük.
2025. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Együtt éltek, de nem vagytok házasok? Akkor rossz hírünk van!

Sokan még mindig nincsenek tisztában az élettársak közötti vagyonjogi szabályokkal – holott becslések szerint ma körülbelül egymillió magyar ember él ilyen kapcsolatban. Egy friss felmérés szerint az élettársi közösségben élők csupán kis része van tisztában az őket érintő jogi előírásokkal. Cikkünkben most minden fontos tudnivalót összegyűjtöttünk!
2025. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Megbüntetik az illegális kerti kutak tulajdonosait Magyarországon

Bár a kutak létesítésére és működtetésére vonatkozó előírásokat enyhítették, az Agroinform.hu korábbi felmérése szerint a témához erősen kötődő érzelmek ellenére is a szabálytalanul kutat építők 46 százaléka továbbra sem tervezi, hogy a jövőben bejelentené illegálisan létrehozott kútját a hatóságoknál.
2025. 04. 27. 00:01
Megosztás:

80-120 négyzetméteres családi házak négyzetméterárai 2025

Négyzetméterárra vetítve is sokkal drágább ingatlanokkal kell számolniuk azoknak, akik például családbővülés miatt nagyobb, 80-120 négyzetméter alapterületű lakóingatlanokat keresnek. Átlagosan 14 százalékkal kerül többe ebben a méretkategóriában a hirdetési négyzetméterár, mint az eggyel kisebb, 50-70 négyzetméteres alapterületű használt lakásoké.
2025. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Elindult az első XRP spot ETF Brazíliában - áttörés az XRP kriptovaluta életében

Brazília újra történelmet írt a kriptoeszközök piacán: a Hashdex április 25-én elindította az első XRP-re épülő spot ETF-et a São Paulo-i B3 tőzsdén. Az XRPH11 nemcsak a brazil piacot, hanem a globális kriptobefektetési színteret is új pályára állíthatja.
2025. 04. 26. 22:00
Megosztás:

A DeFi Development Corp. óriási tőkebevonással készül Solana kriptovaluta birodalmat építeni

​A DeFi Development Corporation, korábban Janover Inc., óriási dobásra készül: az amerikai SEC-hez benyújtott 1 milliárd dolláros bejegyzéssel hivatalosan is megkezdte a Solana (SOL) alapú stratégiájának kiépítését. Az új cél: nem csupán tartani a Solanát, hanem aktívan részt venni a hálózat biztosításában is – egy olyan modell szerint, amelyet sokan a Strategy (korábban: MicroStrategy) Bitcoin-stratégiájához hasonlítanak.
2025. 04. 26. 21:00
Megosztás:

Új korszak a Binance kriptotőzsde életében: a közösség kezébe kerül a tokenek sorsa

A Binance, a világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéje, áprilisban bejelentette legújabb kezdeményezését, amely alapjaiban változtathatja meg a tokenlistázás és -eltávolítás eddigi gyakorlatát. A közösségi szavazásra épülő rendszer célja a piac átláthatóságának és tisztaságának növelése, miközben a felhasználók is közvetlenebb beleszólást kapnak a platform jövőjébe.
2025. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Új pályázat nyílt meg a kétezernél kevesebb lakosú falvak számára

A kocsmák falusi találkozási pontok, amelyekre szükség van, ennek érdekében a kormányzat pályázatot indított az ezer lélekszám alatti települések kiskocsmái számára, péntektől pedig megnyílik a lehetőség az ezer és kétezer lélekszám közti települések kiskocsmái részére is - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken, a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Orbán és Trump kapcsolata erősítheti a gazdasági együttműködést

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Donald Trump közötti jó személyes viszony, bizalmon alapuló kapcsolata jó alapot szolgálhat a gazdasági kapcsolatok erősítésére - mondta Donald Trump Jr, az amerikai elnök legidősebb fia egy budapesti zártkörű üzleti fórumon pénteken Budapesten.
2025. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint 420 millió forintból fejlesztik a bogácsi gyógyfürdőt

Összesen 423 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós forrásból bővítik a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő szolgáltatásait, valamint túraútvonalakat alakítanak ki - közölte a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.
2025. 04. 26. 17:00
Megosztás: