Átalakulóban a fogyasztói trendek a szörppiacon

Több generáció is elmondhatja: málna vagy narancsszörpön nőtt fel, gyermekkorában nem fordulhatott elő, hogy ne legyen belőlük néhány üveggel a kamrában. Akkoriban még nem volt ennyiféle üdítőital, mint ma, és szörpök terén is főként e két íz közül lehetett választani. Napjainkban elképesztően széles kínálatban van részünk szomjoltók terén is, azonban ez a jellegzetesen magyar termék, nemhogy a feledés homályába veszne, de csillapíthatatlanul tündököl, sőt, képes rugalmasan illeszkedni az évről-évre megjelenő, legmodernebb trendekbe.

Átalakulóban a fogyasztói trendek a szörppiacon

A szörpök mindig is egy gazdaságos, pénztárcabarát alternatívaként voltak jelen a kereskedelemben, hiszen áruk a gyümölcsitalokénál lényegesen kedvezőbb. Mágel Ágnes, a FruttaMax szörpöket gyártó Yuva Kft. tulajdonos ügyvezetője szerint ez sikerének egyik titka.

„Nem beszélve arról, hogy míg gyümölcslevek esetében egy kész ízt kap a fogyasztó, a szörpöket tetszése szerint alakíthatja. Ha erőteljesebb, élénkebb ízt szeretne, többet tölt a poharába, ha pedig könnyed, alig érezhető ízesítésre vágyik, akkor kevesebbet” – jegyezte meg Mágel Ágnes.

Ízek terén csak a képzelet szab határt

A gyártók ma már ebben a termékkategóriában is bátran kísérleteznek, és bár továbbra is az alapízek, a málna és a narancs a legkedveltebbek, de az emberek szeretik és várják az újdonságokat, különlegességeket. Szinte nincs olyan gyümölcsíz, amiben ne készülnének szörpök, az izgalmas egzotikus gyümölcsökön át a bogyós változatokig.

Trendkövetésben az élvonalban

A szörpök, amellett, hogy ízek vonatkozásában erőteljesen felvették a versenyt az üdítőitalokkal, a kor jellemző trendjeibe is belesimulnak. Az egyik divatos irány a cukormentességre, illetve csökkentett cukortartalomra való törekvés itt is megjelenik. Az egészségügyi vagy más okokból ilyen típusú élelmiszereket választóknak szörpök terén sem kell kompromisszumot kötniük, számos íznek létezik „egészséges” alternatívája.

„A másik lényeges vonal a minél magasabb gyümölcstartalom elérése, amit mostanában igen megnehezítenek az elszabadult alapanyagárak. Cégünk azonban mindig elkötelezett volt a magas minőség mellett, így ebben nem alkuszunk” – avatott be a FruttaMax szörpök gyártója. Az elmúlt évben a gyártókat a NETA törvény változása döntés elé állította, miszerint vagy megemelik termékeik gyümölcstartamát 50 % - ra, vagy literenként a NETA adótartalmát kell beépíteniük termékeik árába. A gyártók úgy döntöttek, hogy megemelik a gyümölcs százalékát, így a fogyasztók mára már sokkal magasabb gyümölcstartalmú termékeket vásárolhatnak a boltok polcain.

A változás hogyan érintette Önöket, ezáltal termékeiket?

„Szörpjeinket a kezdetektől 50 % gyümölcstartalommal gyártottuk, így a NETA törvény változása nem érintett minket, de az új jogszabály viszont egy nagyon fontos termékelőnytől megfosztotta termékeinket. Mi mindig arra törekedtünk, hogy a versenytárs szörpöknél a FruttaMax magasabb gyümölcstartalommal készüljön, ezért arra a döntésre jutottunk, hogy mi 60 %-ra növeljük a gyümölcstartalmat. A rendkívül magas hígíthatóság, és ezáltal az előnyös késztermék liter ár is fontos szempontot élvez. Egy palackból 12 liter késztermék készíthető, ezáltal a környezetterhelés is sokkal kisebb.”

Sör vagy Szörp, Szörp vagy Sör?

Fogósnak tűnik a kérdés, mégsem az! Termékfejlesztés terén a Yuva Kft igyekszik élen járni az innováció terén, így a sör íz kedvelői már szörp formájában is fogyaszthatják kedvenc italukat, és alkoholtartalom nélkül, tökéletes sörélményhez juthatnak a FruttaMax Radler malátás szörp által.  

„Azt gondoltuk, hogy ha a sörgyártók megjelenhetnek gyümölcsös ízekkel, miért ne jelenhetne meg egy szörpgyártó sörízű termékkel? Kitaláltuk és meg is valósítottuk a Radler szörpöt! A nyár közeledtével kitűnő kelléke lehet a kerti partiknak is, hiszen a többi szörpünkhöz hasonlóan magas hígítási aránnyal rendelkezik, egy 0,5 literes palackból szénsavas vízzel hígítva 12 liter radler készíthető” – ismertette Mágel Ágnes.

Gondolom itt még nincs vége a meglepetéseknek?

Nincs, hiszen cégünk elkészítette új termékcsaládja első termékét. Ez egy soft drink szirup, a FruttaMax tonic, mely már a kereskedelmi forgalomban elérhető, hasonlóan társaihoz, 0,5 literes kiszerelésben kapható az üzletek polcain. Termékünkből 12 liter késztermék készíthető tetszés szerint mentes vagy szénsavas vízzel hígítva. Egyébként FruttaMax szörpjeink kitűnő alapanyagok limonádék, koktélok készítéséhez, sőt a különböző szódagépekhez is.

Gyermeknapi ajándék a kicsiknek

Hogy a szörp fogyasztása a gyermekek számára ne csak ízélményt nyújtson, hanem külsőleg is tetszetős legyen, az általuk kedvelt rajzfilm figurákkal is készítünk szörpöket. A tavalyi évben a Mancs őrjárat figurái köszöntek a gyermeknapra rájuk, az idei évben pedig a Gummibär - Gumi macis csomagolásba öltöztettük a palackokat, sőt 2 új ízzel, a rágógumi és a tutti-frutti ízekkel kedveskedünk a legfiatalabb korosztálynak.

„Fontos számunkra, hogy a szörpfogyasztás hagyományát fenntartsuk, és minél szélesebb körű felhasználását népszerűsítsük. Felhasználható süteményekhez, joghurthoz, fagylatra, sőt még ízesíthetünk vele forró vagy hideg teát is. A variációknak csak a fantáziánk szabhat határt” – zárta gondolatait a Yuva Kft. tulajdonos ügyvezetője.


Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás: