Átver az, aki a lakossági hitelpiac száguldásáról beszél

Nincs ok az örömre: hiába futott fel – jórészt az inflációnak köszönhetően – a kihelyezett hitelösszeg, az első fél évben 4 százalékkal kevesebben szerződtek valamilyen kölcsönre bankjukkal, mint öt éve, és a lemaradás az év végére még nagyobb lesz – figyelmeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Átver az, aki a lakossági hitelpiac száguldásáról beszél

Éves alapon 75 százalékkal, 1237 milliárd forintra nőtt a lakosság nem folyószámla jellegű hitelfelvétele az év első hat hónapjában. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint azonban tévútra vezet az, ha valaki győzelmi jelentéseket fogalmaz meg a háztartási hitelezés helyzetével kapcsolatban. A szakértő arra figyelmeztet, hogy az év első hat hónapjában még 2022-ben is 120 milliárd forinttal magasabb összegben vettek fel hitelt a magyar polgárok, mint az idei év első hat hónapjában. 

Gergely Péter szerint ezt természetesen még ki lehet védeni azzal, hogy két évvel ezelőtt a tavaszi hónapokat teljesen átalakította a Magyar Nemzeti Bank Zöld Otthon hitele, ahol ultra alacsony, maximum évi 2,5 százalékos kamat mellett lehetett nagy összegű hitelt felvenni új építésű energiatakarékos lakásokra.

Havi 2 ezer hitelszerződés hiányzik

Azt azonban semmi nem menti a BiztosDöntés.hu szakértője szerint, hogy az idei év első hat hónapjában több mint 4 százalékkal kevesebb, 275,6 ezer nem folyószámla jellegű hitelszerződés köttetett Magyarországon, mint öt évvel ezelőtt, a „bezzegévnek” minősített 2019-es évben, amikor az első fél évben a szerződésszám megközelítette a 289 ezret.

A BiztosDöntés.hu MNB statisztikáin alapuló összegzése szerint a háztartások idén közel negyedével, 12 ezerrel kevesebb, alig 38 ezer lakáshitel szerződést kötöttek a bankokkal 6 hónap alatt, mint 2019-ben, amikor ez a szám az 50 ezret közelítette. Személyi kölcsönből pedig 8 százalékkal kevesebb szerződést jelent a mostani 144,5 ezer szerződés 2019 hasonló időszakához képest, amikor 157,4 ezer alkalommal vettek fel személyi kölcsönt a magyarok. Szabad felhasználású jelzáloghitelből közel harmadával, kevesebb szerződést jelent a június végig megkötött 2 800 kontraktus, mint a 2019-es 4 300-at meghaladó szerződésszám.

A babaváró eddig javította, mostantól rontja a statisztikát

A szerződések számának drasztikusabb visszaesését Gergely Péter szerint kis mértékben az évtizedes álmából ébredő áruhitelezés mellett döntően annak a 11 300 Babaváró-szerződésnek köszönheti a piac, amelyik termék 2019 első fél évében még nem is létezett. Emiatt ezt a terméket érdekes külön összevetni a konstrukció 2020-as évével, mivel akkor azt láthatjuk, hogy a babaváró szerződéseinek kétharmada tűnt el a bázisév több mint 32,5 babaváró szerződéséhez képest. 

Örülni tehát túlságosan nincs miért. Gergely Péter szerint ráadásul annak köszönhetően, hogy a babaváró 2019-es júliusi rajtja miatt hihetetlen felfutás vette kezdetét (fél év alatt közel 50 000 ügyfél vette igénybe a családtámogatási rendszer egyik legsikeresebb termékét) az év hátralévő részében a hitelszerződések számában egyre jobban elmarad majd az idei év teljesítménye a 2019-es adatoktól. 

Az árak lökték feljebb az átlagos hitelösszeget

Így az idei teljesítmény csak a tavalyi év földbeállásához képest lesz attraktív (2023 első fél évéhez képest 23 százalékkal több szerződést sikerült tető alá hozni idén) - bár tegyük hozzá, hogy a 2023-as 225 ezer alkalomhoz képest utoljára 2017-ben keresték fel ennél kevesebben hitelfelvételi szándékkal a bankokat az ügyfelek. 

A hitelvolumen bővülése mindennek következtében nem a komolyabb érdeklődésnek, hanem annak köszönhető Gergely Péter szerint, hogy aki hitelfelvételre adja a fejét, a korábbiaknál magasabb összeget kénytelen felvenni azért, hogy a tervbe vett beruházást finanszírozni tudja. 

- A lakáshitelek esetében az átlagos hitelösszeg a 2019-es 9,15 millió forint helyett ma már több mint 16,9 millió forint, ami döntően az ingatlan árak megugrásának tudható be. De 2023-hoz képest is drasztikus, hatvan százalékos a növekedés, hiszen tavaly az első fél évben az átlagos lakáshitel összege még alig haladta meg a 10,2 millió forintot.
- A személyi hitelek esetében 2019-hez képest, amikor egy átlagos hitelszerződés összege 1,77 millió forint volt, ma a BiztosDöntés.hu statisztikái szerint már 45 százalékkal, 800 000 forinttal magasabb, átlagosan 2,57 millió forintot igényelnek az ügyfelek. Abban, hogy a növekedés felét az utolsó év adja (2023 I. félévében még csak 2,12 millió forintot vettek fel átlagosan az ügyfelek), Gergely Péter szerint egyértelműen az elmúlt hónapok komoly inflációja köszön vissza. 
- Áruhitelben pedig százezer forinttal 259 000 forintra ugrott az átlagos igényelt összeg, ami így közel kétharmados bővülést jelent. Egy éve, 2023-ban még 13 ezer forinttal kisebb, 245 ezer forint volt a szerződések átlagos értéke.

A bankoknak olcsóbb lett a hitelezés – visszaadják?

A magasabb hitelösszeg az ügyfelek számára magasabb törlesztőrészletet jelent, a bankok számára ugyanakkor az egy szerződésre jutó átlagösszeg komoly növekedése olcsóbbá teszi a hitelezést, hiszen a hitelszerződések bonyolításának fix költsége jobban elporlad – emlékeztet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Gergely Péter szerint a nagy kérdés, hogy ezt a költségcsökkentést mikor és mennyiben adják vissza az ügyfeleknek a kondíciók javításával a bankok. Ennek a fajlagos költségcsökkentésnek egy részét a bankok a lakáshitel THM-plafon kapcsán odaadták az ügyfeleknek – és ez lehet az egyik forrása annak is, hogy azóta sem emelkedik érdemben a lakáshitelek kamata. A szakember szerint a személyi hitelek esetében a nyár végére, őszre várt kamatcsökkentési verseny egyik forrása is a fajlagosan kisebb fix költségek lehetnek majd.


December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás: