Az 5G FWA szüntetheti meg a digitális szakadékot

Egyre jobban terjed a helyhez kötött vezeték nélküli internethozzáférés, főként annak 5G verziója. Sok esetben alternatívát jelent a meglévő megoldásokra, de ki is egészítheti azokat, a szünetmentes internet elérés érdekében. A technológia hatással lesz a fogyasztókra, szolgáltatókra és ipari szereplőkere egyaránt - áll a Deloitte Global előrejelzésében.

Az 5G FWA szüntetheti meg a digitális szakadékot

A helyhez kötött vezeték nélküli internethozzáférés (Fixed Wireless Access, FWA) rádióhullámokat használ az internetszolgáltatás két helyhez kötött lokáció, például egy mobiltorony és az ügyfél otthona vagy irodája közötti internetszolgáltatás nyújtására. Számos szolgáltató évtizedek óta szelektíven alkalmazza az FWA-t, hogy az ügyfeleknek internetszolgáltatást nyújtson, jellemzően olyan alulszolgáltatott területeken, ahol vezetékes internetkapcsolat nem áll rendelkezésre.

A Deloitte Global előrejelzése szerint az FWA gazdaságosság és adatátviteli teljesítmény szempontjából végre fel tudja venni a versenyt a vezetékes internetszolgáltatásokkal: az FWA-kapcsolatok száma a 2020-as 60 millióról 2022-re nagyjából 88 millióra nőhet, melynek közel 7%-át az 5G FWA teheti ki. Míg az összes FWA-kapcsolat a 2020-2026 közötti időszakban 19%-os összetett éves növekedési rátát mutat, addig az 5G FWA-kapcsolatok ennél még gyorsabban, közel 88%-os ütemben nőnek majd ugyanebben az időszakban.

Az FWA várható növekedését tehát az 5G nagymértékben meggyorsítja. A nagyobb spektrumelérhetőséggel párosulva az 5G mélyebb hálózati infrastruktúrája és nagyobb spektrális hatékonysága jelentősen javítja az FWA telepítések gazdaságosságát és műszaki megvalósíthatóságát, és így új kiépítési és bevételi lehetőségeket támogathat. Ezek a tulajdonságok nagymértékben hozzájárulnak, hogy a mobilszolgáltatók képesek legyenek az FWA-t alulszolgáltatott területeken megvalósítani, valamint vonzóbbá teszik, hogy azt a versenyképes piacokon a meglévő vezetékes internetkapcsolatok, például xDSL vagy kábeles kapcsolatok helyettesítésére vagy alternatívájaként kínálják.

„Az FWA legfontosabb hatása az lehet, hogy az internet elérhetőségének javításával az alulszolgáltatott piacokon hozzájárul a digitális szakadék csökkentéséhez. Ugyanis sok esetben jelent kihívást szélessávú beruházások megvalósítása ritkán lakott vagy nehezen megközelíthető területeken, ahol kevés fizetőképes előfizető található, vagy akár városokban, ahol a helyi rendeletek és engedélyek miatt nehéz és költséges az ügyfelek helyiségeibe való bekötés” - mondta Gercsák Csilla, a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikáció tanácsadás üzletágának menedzsere.

Gazdaságos megoldás, több kormány is támogatja

A technológia vezeték nélküli volta csökkentheti az engedélyek megszerzése, a földmunkálatok, az „utolsó mérföld” bekötése és az eszközök telepítése kapcsán jelentkező hatalmas beruházási költségeket és időt. Ráadásul, a szolgáltatók, hálózatüzemeltetők gyakran a meglévő mobilhálózataik és üvegszálas felhordóhálózatuk felhasználásával is ki tudják építeni az FWA-t, ami tovább csökkenti a költségeket. Ezek a tényezők olyan helyeken is piacot nyitottak a szélessávú szolgáltatások előtt, ahol az korábban nem állt rendelkezésre, mint például a Fülöp-szigeteken, Dél-Afrikában, Srí Lankán és Törökországban.

Felismerve a nagysebességű internet fontosságát a gazdasági fejlődés szempontjából, világszerte számos kormány hajt végre jelentős programokat a szélessávú hálózatok kiépítésének finanszírozására vagy támogatására az alulszolgáltatott területeken. Bár ezek a programok jellemzően a vezetékes megoldásokat részesítik előnyben, egyre inkább technológia-függetlenek, amennyiben a szolgáltatás megfelel a minimális teljesítményküszöböknek. Az Egyesült Államokban például az FCC Rural Digital Opportunity Fund 9 milliárd dollárt ítélt oda a vezetékes, helyhez kötött vezeték nélküli és műholdas szolgáltatók széles körének. Az Egyesült Királyság 1,2 milliárd fontos Gigabit projektjének célja legalább 85%-os gigabit-képes szélessávú lefedettség megvalósítása 2025-re, mely kapcsán szintén elkezdődött a vezeték nélküli lehetőségek vizsgálata. Emellett az Európai Unió az FWA-t, mint a nemzeti szélessávú célok elérésének eszközét tanulmányozza. Ugyanez figyelhető meg hazánkban is: a hazai szélessávú hálózatfejlesztési Szupergyors Internet Program keretében a vezetékes technológiával nehezen elérhető területeken 4G mobilhálózaton megvalósuló úgynevezett „SZIP Mobil” szolgáltatás került bevezetésre.

A szélessávú hozzáféréssel nem rendelkező háztartások megszólítása mellett a hálózatüzemeltetők egyre inkább a meglévő vezetékes internetszolgáltatások, különösen a DSL versenyképes alternatívájaként tekintenek az FWA-ra. Az Egyesült Államokban, Olaszországban és Svájcban a szolgáltatók kifejezetten tervezik, hogy az 5G FWA-t a meglévő DSL-kapcsolatok korszerűsítésére és kiváltására használják az üvegszálas technológiával együtt, ami a rézhálózatok leszerelésével csökkenti a költségeket. Sok szolgáltató az FWA-ra az 5G tetemes beruházási költségeit ellensúlyozó bevételszerzési lehetőségként, és ezáltal az 5G egyik vezető felhasználási módjaként tekint: az 5G-t már bevezetett szolgáltatók közel 90%-a rendelkezik FWA-kínálattal is, míg az 5G-t még nem bevezetők körében ez az arány csak 62%. Az FWA-t korán bevezető országok közé tartozik többek között Ausztrália, Ausztria, Kanada, Finnország, Norvégia, Svájc, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok.

Hol érdemes használni?

A szolgáltatóknak többféle telepítési lehetőségük van a szolgáltatási területük demográfiai jellemzőitől, a spektrum elérhetőségétől és a technológiai portfóliójuktól függően. Az 5G FWA sűrű városi területeken például a meglévő vezetékes vagy mobiltelefon-hálózatok kiegészítésére használható, átmeneti nagy kiterjedésű hálózatként, például élő rendezvények vagy építkezések esetében, de javíthatja a redundanciát és a túlterhelési kapacitást is, nagy jelentősége lehet a szünetmentes internet-hozzáférés biztosításában. Az FWA szélesebb körben is kínálható a meglévő otthoni internet versenyképes alternatívájaként, például olyan területeken, ahol nincs más lehetőség vagy a vezetékes hálózat kiépítése nem gazdaságos vagy lassú.

Az FWA növekedése számos iparági szereplőre hatással van. A legnyilvánvalóbb, hogy a szolgáltatóknak lehetőségük van arra, hogy az FWA-t többletbevételi forrásként használják fel. Annak ellenére, hogy a mobilszolgáltatás jelenleg jövedelmezőbb spektrumfelhasználást jelent, mint az FWA, a legtöbb vezeték nélküli hálózat – a legsűrűbb városi területek kivételével – kihasználatlan: ennek a kapacitásnak az FWA-szolgáltatással való feltöltése ezáltal növelheti a nyereséget.

Az 5G FWA kifejezetten a hálózati eszközök szolgáltatóit is érinti. A korábbi verziókkal ellentétben az 5G FWA megfelel az iparági szabványoknak, például a 3GPP-nek. Mindez nagyobb következetességhez vezethet az eszközök kapcsán, azáltal, hogy több hálózatüzemeltető ugyanazokat a szabványokat követi. Ez lehetővé teheti a hálózati eszközöket beszállító vállalatok számára, hogy együtt fejlesszenek ki és forgalmazzanak közös, interoperábilis berendezéseket és eszközöket, ami csökkenti a költségeket és egyszerűbbé teszi az eszközök telepítését mind az szolgáltatók, mind a felhasználók számára. A kis cellák, a nyalábformálás (beamforming) és a masszív MIMO (multiple-in, multiple-out) képességek példák új rádiófrekvenciás (RF) technológiákra, amelyeket a hálózatüzemeltetők az 5G hálózatok spektrális hatékonyságának és forgalomsűrűségének növelése érdekében alkalmazhatnak, különösen azokon a területeken, ahol a hálózati kapacitás problémássá válik.

„A vezetékes szolgáltatóknak is számolniuk kell a fokozódó versennyel a mobilszolgáltatók részéről, akik az 5G FWA mobilelőfizetésekkel való összekapcsolásával igyekeznek majd új ügyfeleket bevonzani, illetve marasztalni. Mivel a vezetékes szinte mindig megbízhatóbb kapcsolatot kínál, mint a vezeték nélküli lehetőségek, ezért az 5G FWA még nem jelent egzisztenciális fenyegetést a kábelre – ez azonban a gazdaságosság és a könnyű használat további javulásával még változhat.” mondta Hosszu Gábor, a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikáció tanácsadás üzletágának igazgatója.

Az FWA kereskedelmi életképessége tehát gyorsan nő: amellett, hogy egyre vonzóbbá válik a vezetékes kapcsolatok helyettesítésére, kedvező költség- és minőségi profilja a legészszerűbb és leggazdaságosabb megoldássá teheti a szélessávú hozzáférés biztosításához mind az alulszolgáltatott területeken, mind a versenyképes piacokon. Emiatt az FWA kulcsszerepet játszhat az internet szélesebb körben való hozzáférhetővé tételében, miközben új bevételi, növekedési és innovációs lehetőségeket kínál a távközlési ágazat szereplőinek – ez pedig mindenki számára előnyös lehet, állapítja meg a Deloitte Globál legújabb tanulmánya.

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás:

A Parkl megoldásával és a Schneider Electric technológiájával megvalósított elektromos autó töltőinfrastruktúra jött létre a BMW debreceni gyáránál

A Parkl Digital Technologies a saját megoldásait és a Schneider Electric technológiáját használva építette ki Magyarország egyik legnagyobb, vállalati elektromos autó töltőinfrastruktúráját a BMW Group debreceni gyárában.
2026. 05. 02. 15:00
Megosztás:

Charles Hoskinson szerint a Cardano és a Midnight hozhatja el a Web 2.5 korszakát

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum egyik társalapítója ismét nagyívű jövőképet vázolt fel a kriptoszektor következő fejlődési szakaszáról. A beszélgetés középpontjában a Midnight projekt, az ADA ökoszisztéma jövője, az AI-alapú blokklánc-megoldások, az önrendelkező vagyonkezelés, valamint a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés állt.
2026. 05. 02. 14:00
Megosztás:

Repkednek az árcédulákon a százmilliók – Eladói vágyálom vagy új realitás?

A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az mostanra sok esetben az átlagár. A fővárosban és környékén például az eladó ingatlanok több mint 40 százalékát 100 millió forint felett hirdetik. A kínálati ár tehát egyértelműen feljebb tolódott, a kereslet azonban ezt nem követte ugyanilyen tempóban – derül ki a zenga.hu felméréséből.
2026. 05. 02. 13:00
Megosztás:

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás: