Az ABB „A” minősítést ért el a CDP rangsorában a víz- és klímavédelem területén

Az ABB kiváló, „A” minősítést ért el a klímavédelem és a vízgazdálkodás területén a CDP nonprofit szervezet 2025-ös rangsorában. Ennek eredményeként a vállalat az éves „A-listán” idén már nemcsak a klímavédelem, hanem – története során először – a felelős vízgazdálkodás terén is helyet kapott. Ezzel az ABB csatlakozott a minősített 22 100 vállalat azon felső 1 százalékához, amelyek „dupla A” értékelést szereztek.

Az ABB „A” minősítést ért el a CDP rangsorában a víz- és klímavédelem területén

Anke Hampel, az ABB fenntarthatósági vezetője elmondta: „A CDP klímavédelmi és vízügyi listáján való kettős szereplés fontos elismerése a teljesítményünknek és a vállalati átláthatóság terén betöltött vezető szerepünknek. Az, hogy idén először kaptunk ’A’ minősítést a vízgazdálkodásra, jól példázza, hogy még nagyobb figyelmet fordítunk a vízzel kapcsolatos kockázatok kezelésére, a felelős vízhasználatra és vállalatirányításra, valamint a beszállítóinkkal való szorosabb együttműködésre ezen a területen”.

Mivel az éghajlatváltozás, a népességnövekedés és az ipari kereslet egyre nagyobb nyomást gyakorol a biztonságos vízellátásra, az ABB véges és közös erőforrásként tekint az édesvízre, és teljes értékláncában törekszik annak felelős használatára. A globális víz- és szennyvízipar mélyreható átalakuláson megy keresztül, amelyet a növekvő vízhiány, a változó fogyasztási szokások, az új technológiák megjelenése és a fejlődő szabályozási környezet együttesen alakítanak. Az ABB élen jár a vízgazdálkodási ciklus innovációinak ösztönzésében, miközben szigorúan betartja az iparági és hatósági előírásokat a biztonságos, kiváló minőségű vízszolgáltatás, -elosztás és szennyvízkezelés érdekében.

A vállalat folyamatosan javította vízbiztonsági pontszámát: a 2023-as „B” értékelésről 2024-re „A-”, 2025-re pedig „A” szintre lépett elő. A vízgazdálkodás az ABB számára különösen nagy jelentőséggel bír a fokozott vízhiánnyal küzdő térségekben. A vállalat évente felméri a vízzel kapcsolatos kockázatokat mind a 320 globális telephelyén, kiemelt figyelmet fordítva a vízhiányos régiókban található egységekre, amelyek száma 2024-ben 91 volt. Az ABB előírja minden vízhiányos területen működő telephelye számára, hogy 2026 végéig végezzen önértékelést a felelős vízhasználatról, amelyet a vízhiány csökkentését célzó beavatkozások követnek.
A vállalat emellett aktívan ösztönzi telephelyeit az Alliance for Water Stewardship (AWS) nemzetközi irányelveinek és gyakorlatának alkalmazására. Ez a globálisan

elismert keretrendszer a fenntartható vízgazdálkodás érdekében a felelős vízhasználatra, a vízminőség megőrzésére és a vízgyűjtő szintű gazdálkodásra helyezi a hangsúlyt, több érdekelt fél bevonásával.

Az ABB nelamangalai üzeme az első olyan telephely a vállalatcsoporton belül, amely elnyerte az Alliance for Water Stewardship „AWS Standard Gold” tanúsítványát. 

A dél-indiai Bengaluru városa a gyors urbanizáció és a túlzott vízkivétel következtében súlyos talajvízszint-csökkenéssel küzd. Ezt felismerve a város közelében található nelamangalai üzem proaktív lépéseket tesz a helyi közösség talajvízkészleteinek helyreállításáért, miközben a kezelt vizet helyben újrahasznosítja. A kezelt víz mintegy 85 százalékát forgatják vissza a rendszerbe, ami lehetővé teszi, hogy a talajvíz visszapótlása közel 1,25-ször gyorsabb legyen a felhasználás mértékénél. Az átfogó csapadékvíz-gyűjtő kezdeményezések révén az üzem csökkentette a felszíni lefolyást, és hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt három évben a helyi talajvízszint több mint 30 méterrel emelkedjen. A gyár 2025 decemberében nyerte el az AWS Standard Gold tanúsítványt az intelligens vízgazdálkodásba történő beruházásaiért, helyi innovációiért, valamint az értéklánc szereplőivel és a helyi közösségekkel való szoros együttműködéséért. A minősítés megerősíti, hogy a telephely megfelel a felelős vízgazdálkodás globálisan elismert mércéjének. További információk a témában az a4ws.org. oldalon találhatók.

Az ABB technológiai vezető szerepet tölt be az energetika és az automatizálás területén, egy fenntarthatóbb és erőforrás-hatékonyabb jövő kialakítását segíti elő. Mérnöki és digitalizációs szakértelmének összekapcsolásával az ABB segít az iparágaknak abban, hogy nagy teljesítményt érjenek el, miközben hatékonyabbá, termelékenyebbé és fenntarthatóbbá válnak, és így túlszárnyalják korábbi termelési eredményeiket. Az ABB-nél ezt "Engineered to Outrun" szemléletnek nevezzük. A vállalat több mint 140 éves múltra tekint vissza, és világszerte több mint 110 000 alkalmazottat foglalkoztat. Az ABB részvényeit a SIX Swiss Exchange (ABBN) és a Nasdaq Stockholm (ABB) tőzsdén jegyzik.  www.abb.com

Magyarországi leányvállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű-, valamint energetikai szektorban.


A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás: