Az adó-vevő készülékek 5 típusa, ami hatékonyabbá teheti a munkát

Habár az emberek többsége ma már mobiltelefonja által kommunikál, az adó-vevő készülékek egyáltalán nem tűntek el – sőt, a fejlesztéseknek és a legújabb modelleknek köszönhetően egyre több területen használhatóak. Túrázáskor például nincs mobilhálózat, ahogy egy mélygarázsban is szinte lehetetlen telefonálni – az adóvevő azonban számtalan munka során is hasznos lehet.

Az adó-vevő készülékek 5 típusa, ami hatékonyabbá teheti a munkát

Amellett ugyanis, hogy működéséhez nincs szükség hálózati lefedettségre, használata gyorsabb és egyszerűbb is, mint a mobiltelefonoké. Nem kell hívást indítanunk, vagy felvennünk a mobilt, így az ezen keresztül közvetített üzenetek hatékonyabban, ráadásul egyszerre több emberhez is eljuthatnak, miközben sok esetben sokkal biztonságosabbak is, mint a mobilok. Az adó-vevő eszközöket többféleképpen is osztályozhatjuk.

Engedélyköteles készülékek

Attól függően, milyen berendezést használunk, illetve milyen célra, lehetséges hogy adó-vevő készülékünkre engedélyt kell kérnünk rá, valamint díjat kell fizetnünk a frenvenciahasználatért is. Mindezért itthon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felelős.

UHF/VHF adó-vevő

A készülék elsősorban azoknak ajánlott, akik bizalmas információkkal és adatokkal dolgoznak és nem szeretnék, hogy az adóvevőn folyó kommunikáció illetéktelenekhez is eljusson. Ilyenek lehetnek a rendezvénybiztosítást, vagy őrző-védő szolgáltatást nyújtó cégek, raktárak, logisztikai központok, vagy kormányzati szervek. Az egyedi frekvencia a biztonsági okok mellett azért is hasznos, mert így biztos, hogy semmilyen egyéb rádióforgalom nem zavarja meg a kommunikációt – az egyedi frekvencia használatáért azonban fizetnünk kell.

Lehetőség van azonban a közös, országos frekvencián folyó kommunikációra is – ilyenkor kizárólag frekvenciahasználati díjjal kell számolnunk. Az esetek többségében más felhasználók nem zavarnak be saját kommunikációnkba, nem lehet azonban kizárni ezt a lehetőséget.

Fix telepítésű bázisállomás

Ha a kizárólagos frekvencia mellett döntünk, fix telepítésű állomásra is szükségünk van. Ez lehet szimplex – azaz egy készülék egyszerre csak adó vagy vevő lehet –, vagy duplex üzemmódban működő is. Az alapállomást jellemzően egy diszpécser kezeli, de lehetőség van kézi adóvevőkkel mozgó állomások használatára is. Ezek hatósugara akár 15 kilométeres is lehet, egy ilyen rendszer telepítése azonban nem olcsó dolog, hiszen a készülékek beszerzése mellett rendszertechnikai tervet is készítenünk kell.

Engedély nélkül használható készülékek

A 446 MHz-es, szabad sávon működő adó-vevő készülékekhez nincs szükség sem frekvencia-, sem rádióhasználati engedélyre, így ezek a megvásárlás után azonnal használhatóak. Hátrányuk, hogy a szabad sáv miatt könnyen bezavarhat mások kommunikációja.

Walkie-talkie-k

A PMR446 (Personal Mobile Radio – PMR, a 446 pedig a fenti frekvenciasávra utal) készülékeket elsősorban hobbicélú felhasználásra tervezték: túrázás, szabadidős rendezvények során bárki könnyedén működtetni tudja ezeket. Alapbeállításuk szerint általában 16 csatorna érhető el velük, melyek további alcsatornákra választhatóak szét – így tudjuk elkerülni, hogy más, közeli felhasználó adása bezavarjon.

Ipari adó-vevő készülékek

Ezek a berendezések ugyanazon a 446 MHz-es sávon működnek, ám a hobbicélú walkie-talkie eszközöktől fejlettebbek, illetve robosztusabb kialakításúak: por, ütés-, sőt akár vízállóak is, az akkumulátoraik pedig hosszabb ideig bírják. Ma már kifejezetten különböző munkakörök számára kialakított adó-vevő készülékek is elérhetőek: a vendéglátásban dolgozók számára például léteznek kisebb, elegánsabb kivitelű walkie-talkie-k is, amelyek akár zsebben is elférnek, vagy a ruházatra rögzíthetőek.

Egy új típus: PoC adóvevők

Az adóvevők újabb generációja wifin vagy mobilinterneten keresztül működik, épp ezért nincs szükség hozzájuk engedélyre vagy frekvenciahasználati díjra. Egyedül a licensz díját kell megfizetni, hiszen a készülékek egy szerveren keresztül kapcsolódnak egymáshoz, ezt a szervert pedig üzemeltetni kell. Cserébe olyan extra szolgáltatások is elérhetőek, mint a beszélgetések mentése, vagy a GPS-helymeghatározás. Hátrányuk, hogy a mobiltelefonokhoz hasonlóan csak akkor működnek, ha van hálózati lefedettség.

Mint látható, az adóvevő mai napig széles körben használható és megbízható technológiának számít, amely az építkezésen keresztül a rendezvénybiztosításon át a vendéglátásig számtalan téren megkönnyítheti a munkavégzést – csak ki kell választanunk a számunkra legmegfelelőbb készüléket.


Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás: