Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére

Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.

Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére

Az európai repülőgépgyártó közleményben jelezte, hogy a technikai incidens elemzése nyomán arra kért minden olyan üzemeltetőt, amely ezt a szofter használja, hogy "azonnal állítsa le a járatokat".

Az ominózus incidens október 30-én történt a JetBlue légitársaság egyik járatán, amely a mexikói Cancúnból New York közelébe, Newarkba tartott. A gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania a floridai Tampában.

Az incidens a Mexikói-öböl felett, utazómagasságban történt, amikor a gép hirtelen, anélkül, hogy a pilóták beavatkoztak volna, lefelé fordult. A pilóták ezt követően leszálltak a géppel. A tampai tűzoltók akkor az amerikai médiának azt mondták, hogy sérültek is voltak az utasok között.

Az incidens elemzése "feltárta, hogy az intenzív napfény károsíthatja a repülésvezérlő rendszerek működéséhez elengedhetetlen adatokat" - közölte az Airbus.

A legtöbb repülőgép esetében a szoftver cseréje az előző verzióra "néhány órát" vesz igénybe. De mintegy ezer repülőgép esetében ez magában foglalja a hardver cseréjét is, "ami hetekig tart majd" - idézett egy illetékest az AFP francia hírügynökség.

A meghibásodott szerkezet a magassági kormány és a csűrőlapok mozgatásáért felelős számítógép (elevator aileron computer - ELAC), amelyet a francia Thales gyártott.

Az Airbusnak ez a beszállítója azt közölte az AFP-vel, hogy nem felelős a problémáért. A működést egy olyan szoftver biztosítja, amely nem a Thales felelőssége - jelezte az elektronikai vállalat.

Az Airbus nem nevezte meg a céget, amely tervezte és frissíti ezt a szoftvert.

A cégcsoport "elismeri, hogy a mostani ajánlások fennakadásokat okoznak az utasok és az ügyfelek számára. Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségekért, és szorosan együttműködünk az üzemeltetőkkel, miközben a biztonságot tartjuk az első számú és legfontosabb prioritásunknak" - tette hozzá az európai repülőgépgyártó.

Az 1988-ban forgalomba állított Airbus A320 a világ legkelendőbb repülőgépe. Szeptemberben letaszította a trónról az amerikai Boeing 737-es egyfolyosós repülőgépét, amelynek első példányát 1968-ban adták át.

Szeptember végéig az Airbus 12 257-et szállított le A320-asából, míg a Boeing 737-esből 12 254-et értékesítettek.

Az AFP megkereste a JetBlue-t, hogy kommentálja az esetet, de a légitársaság nem reagált.

Az Air France azt közölte, hogy pénteken 35 járatot törölt, és szombaton is lesznek törlések.

"A törlésekkel kapcsolatban az utasokat egyenként értesítjük SMS-ben és e-mailben" - jelezte a francia légitársaság szóvivője.

Az American Airlines azt közölte, hogy már pénteken megkezdte a navigációs szoftver frissítését, miután megkapta az értesítést. Az amerikai légitársaság szerint a beavatkozást a flottájában lévő mintegy 340 érintett A320-as gép "nagy többségén" szombatig elvégzik. Esetleges késések várhatók emiatt - tette hozzá.

Az AFP által megkeresett másik amerikai cég, a United Airlines azt közölte, hogy "nem érintett" a hibában.

Más légitársaságokat azonban érzékenyen érint a probléma. A kolumbiai Avianca flottájának például - saját becslése szerint - 70 százaléka érintett, ezért "jelentős fennakadásokra" kell számítani a következő tíz napban. A jegyértékesítés december 8-ig szünetelteti ez a légitársaság.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) közleményében jelezte, hogy az Airbus tájékoztatta a szoftvercseréről.

Ezek az intézkedések rövid távú zavarokat okozhatnak a repülési menetrendben, és ezáltal kellemetlenségeket az utasok számára. Ugyanakkor, mint mindig a repülés esetében, a biztonság a legfontosabb - írta az ügynökség.


Valódi helyi tulajdont teremthetnek az új szélerőművek

Az Energiaközösségek Szövetsége Magyarország üdvözli, hogy az új szélerőmű-kapacitások létesítésére kiírt pályázat lehetőséget biztosít a helyi megújulóenergia-közösségeknek arra, hogy tulajdonrészt szerezzenek a beruházásokban. Fontos, hogy mihamarabb megszülessenek az olyan részletszabályok és finanszírozási megoldások, amelyek révén a lehetőség a gyakorlatban is működik, és valódi helyi közösségek is a szélerőművek tulajdonosaivá válhatnak.
2026. 09. 14. 06:00
Megosztás:

Túl későn, túl keveseknek jut segítség: összefogtak a szakemberek a hazai mentális ellátás megújításáért

Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon. Szeptember 10-én a Magyar Tudományos Akadémián gyűltek össze az Országos Mentális Egészség Hálózat néven indult kezdeményezés szakemberei, akik rövidesen írásban is benyújtják javaslataikat a kormány számára.
2026. 09. 14. 05:00
Megosztás:

Kamatemelésre készül a piac: újabb csapás jöhet a részvényekre?

A befektetők egyre inkább arra számítanak, hogy az amerikai jegybank a jövő heti ülésén kamatot emelhet, ami veszélyeztetheti az amerikai részvénypiac idei menetelését. A kötvényhozamok már most is többéves csúcsok közelében járnak, miközben az infláció továbbra is meghaladja a Fed 2 százalékos célját.
2026. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Mennyit érhet 10 ezer XRP 2030-ban? Akár 280 ezer dollárt is érhet

Az XRP árfolyama komoly hullámzásokon ment keresztül az elmúlt években. A kriptovaluta 2018 januárjában érte el korábbi csúcsát, amikor 10 000 XRP körülbelül 38 400 dollárt ért. Ma ugyanez a mennyiség nagyjából 13 500 dollárt ér, vagyis az elmúlt két kriptociklus során értékének mintegy kétharmadát elveszítette.
2026. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Trump továbbra is kamatcsökkentést sürget, miközben egyre nagyobb a kamatemelési nyomás

Donald Trump amerikai elnök ismét azt sürgette, hogy az Egyesült Államokban legyenek a legalacsonyabb kamatok a világon, miközben a friss inflációs adatok éppen ellenkező irányba mutatnak.
2026. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Az Alkotmánybíróságról és az ügynökaktákról szóló törvényjavaslatról is tárgyal az Országgyűlés hétfőn

Jövő héten három fontos törvényről dönt az Országgyűlés az Alkotmánybírósággal (Ab), az igazságszolgáltatással és az ügynökaktákkal kapcsolatban - közölte az igazságügyi miniszter vasárnap délelőtt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 14. 01:00
Megosztás:

A kormány több mint 657 millió forintot biztosít a Dunai Vasmű területén a környezetkárosodás megelőzésére

A kormány több mint 657 millió forintot fordít a Dunai Vasmű területén az iparbiztonsági veszély és a fenyegető környezetkárosodás megelőzésére - olvasható a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatban.
2026. 09. 14. 00:05
Megosztás:

Szívmegállásnál minden perc számít: egyetlen rossz döntés is végzetes lehet

A hirtelen szívhalál elleni küzdelem kulcsa a laikus újraélesztés és a működőképes defibrillátor-hálózat; ilyen esetben minden perc számít, a legrosszabb döntés a tétlenség - közölte a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) és a Magyar Resuscitatiós Társaság (MRT) a vasárnapi Szívünk Napja rendezvény kapcsán az MTI-vel.
2026. 09. 13. 23:00
Megosztás:

A magyar-horvát határ mentén működő vállalkozások számára megjelenő európai uniós pályázatot mutatnak be Pécsen

Szeptember 23-án egy pécsi konferencián ismertetik annak a pályázatnak a részleteit, amely a magyar-horvát határ mentén működő kis- és középvállalkozások határon átnyúló üzleti együttműködéseit segíti. A B Light 2 program pályázati felhívása már megjelent, a pályázatok benyújtására szeptember 24-től nyílik lehetőség - tájékoztatta a Baranya Vármegyei Fejlesztési Ügynökség NKft. az MTI-t.
2026. 09. 13. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 13. 21:00
Megosztás:

Októberben újraindulhatnak a háromoldalú ukrajnai rendezési tárgyalások

A Kreml nem zárja ki annak lehetőségét, hogy októberben újraindulhatnak az orosz-amerikai-ukrán háromoldalú tárgyalások az ukrajnai rendezésről - jelentette Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2026. 09. 13. 20:00
Megosztás:

Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten

Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20-27 Celsius-fok között alakul. Elszórtan lehet zápor, zivatar, és a szél időnként megerősödik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 13. 19:00
Megosztás:

Megnyugodhatott a kötvénypiac az amerikai inflációs adat után – de az 5 százalékos hozam már veszélyesen közel van

Az amerikai állampapírok hozama pénteken visszaesett, miután az augusztusi inflációs adat megfelelt a várakozásoknak. A 10 éves amerikai államkötvény hozama 1 bázisponttal 4,93 százalékra csökkent, miután korábban 4,979 százalékig emelkedett, ami 2023 vége óta a legmagasabb szint. A részvénypiac eközben 1 százalék körüli erősödéssel reagált.
2026. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Inflációs adat érkezett az USA-ból – ez nem könnyíti meg a Fed dolgát

Az amerikai jegybank számára nem sok kedvező jel érkezett a jövő heti kamatdöntés előtt. A nagykereskedelmi árak augusztusban 0,4 százalékkal emelkedtek, ami megfelelt a várakozásoknak, éves szinten azonban már 5,4 százalékos volt a növekedés. Ez 0,1 százalékponttal magasabb a vártnál, és csaknem háromszorosa a Fed 2 százalékos inflációs céljának. A júliusi adatot ráadásul 0 százalékról 0,1 százalékra módosították.
2026. 09. 13. 17:00
Megosztás:

Őszi bormustrát rendeznek a szegedi Dóm téren

Több mint százhúsz bortermelő várja szerdától az érdeklődőket Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztiválon - tájékoztatta a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
2026. 09. 13. 15:00
Megosztás:

Kinyilvánította a házelnök a koszovói parlament megalakulását

Megalakultnak nyilvánította a koszovói parlament új összetételét vasárnap Albulena Haxhiu házelnök, annak ellenére, hogy a második legnagyobb parlamenti erő, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) képviselői nem vettek részt az ülésen, és a párt számára fenntartott alelnöki tisztség betöltetlen maradt.
2026. 09. 13. 14:00
Megosztás:

Szigorítják a drónokra vonatkozó szabályokat Pekingben

November 15-től tilos lesz drónt birtokolni Pekingben az új szabályozás értelmében, amely tovább szigorítja a pilóta nélküli légi járművekre vonatkozó előírásokat a kínai fővárosban.
2026. 09. 13. 13:00
Megosztás:

Minden idők leghosszabb hurrikánmentes szezonját jegyezték fel az Atlanti-óceánon

Minden idők leghosszabb hurrikánmentes szezonját jegyezték fel az Atlanti-óceánon amerikai meteorológusok szombaton.
2026. 09. 13. 11:00
Megosztás:

A banki stabilcoinok DeFi-hozamot termelhetnek, de a kockázat a befektetőé

A 2027-re tervezett új banki stabilcoinok nem feltétlenül fizethetnek közvetlen kamatot a tulajdonosaiknak, ettől azonban még lehetőség nyílhat arra, hogy a tokeneket független DeFi-protokollokban helyezzék el és hozamot termeljenek velük. Matt Fisher, a Katana vezérigazgatója szerint ebben az esetben a hozam már nem a stabilcoin kibocsátójától származna, hanem például hitelezési tevékenységből – a kapcsolódó technológiai, likviditási és partnerkockázatokat viszont jellemzően a token tulajdonosa viselné.
2026. 09. 13. 10:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ekből 462,7 millió dollár távozott, az Ethereum-alapok fordítottak

Az amerikai spot Bitcoin ETF-ek számára gyengén alakult a szeptember 8. és 11. közötti kereskedési hét: a tőzsdén kereskedett alapokból összesen 462,7 millió dollár nettó tőke távozott. Ezzel szemben az Ethereum ETF-ek 196,9 millió dolláros nettó beáramlást értek el, miközben a Solana-alapok is kisebb, 9,7 millió dolláros pluszban zárták a hetet.
2026. 09. 13. 09:00
Megosztás: