Az Alstom alvázainak harmadát Magyarországon gyárthatja néhány év múlva

Néhány éven belül a mátranováki telephely biztosíthatja az Alstom globális forgóvázkeret-gyártási kapacitásának harmadát - mondta Balázs Gáspár, az Alstom magyarországi működéséért felelős vezérigazgatója a Magyar Vasút 2024 vasútszakmai konferencián a cég csütörtöki közleménye szerint.

Tájékoztatása alapján az idén közel egymillió munkaóra révén 1600 forgóvázkeret készül Mátranovákon. A vezérigazgató utalt arra, hogy a végéhez közeledő 6 milliárd forint értékű fejlesztési programjuk nyomán 40 százalékkal növelik a gyár termelési kapacitását.

A fejlesztés keretében 163-mal, 720-ra növelték dolgozóik számát, egyben jelentős béremelést hajtottak végre, a munkavállalói elköteleződést növelő programot indítottak.

Korábbi tájékoztatásuk szerint a mátranováki gyárban csaknem 40 éve kezdődött a forgóvázkeretek gyártása metró- és vasúti szerelvényekhez. Termékeik ma már Európa-szerte megtalálhatóak mind a hagyományos, mind a nagysebességű, mind az elővárosi vonatokban, mozdonyokban és emeletes vasúti kocsikban. A MÁV, a MÁV-HÉV, és a BKV számára készülő járművek forgóvázkeretei is itt készülhetnek majd.

A közlekedési eszközök fejlesztésével foglalkozó francia Alstom a világ 64 országában működik, Magyarországon több mint 20 éve van jelen.

A cég gyártotta a budapesti metrószerelvények felét, részt vettek a MÁV-Start vonatállományának korszerűsítésében is.

A francia tőzsdén jegyzett társaság a legutóbbi, 2024 márciusával zárult üzleti évben 17,6 milliárd eurós bevételt ért el az egy évvel korábbi 16,5 milliárd euró után, nettó profitja 44 millió euró volt az előző évi 292 millió eurót követően.

A nyilvános cégadatok alapján magyarországi érdekeltsége, az Alstom Hugary Kft. 2022-ben túlnyomórészt külföldi értékesítésekből több mint 40 millió euró árbevételt ért el, ez 2023-ban 48,4 millió fölé emelkedett, az adózás utáni nyeresége ugyanezen időszakban 864 ezer euróról több mint egymillió euróra nőtt.

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 07:00
Megosztás:

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
2026. 02. 26. 06:30
Megosztás:

Spanyolország betiltaná az energiaitalokat a 16 év alattiak számára

Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára - jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 06:00
Megosztás:

Elfogadták Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját

Elfogadta Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a dokumentum a többi mellett intézkedéseket határoz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére.
2026. 02. 26. 05:30
Megosztás:

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás:

Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket

A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
2026. 02. 26. 04:00
Megosztás:

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás:

Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról

A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
2026. 02. 26. 03:00
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 02:30
Megosztás:

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett - számolt be a Coinmarketcap News.
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás:

Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről

Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.
2026. 02. 26. 01:00
Megosztás:

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft.

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 00:30
Megosztás:

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az Adria kőolajvezeték hosszú távú kapacitástesztjeit - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 25. 23:30
Megosztás:

Modi a kereskedelem és a beruházások erősítését ígérte az izraeli parlamentben

A két ország közötti kereskedelem bővítéséről, befektetésekről, infrastrukturális fejlesztésekről beszélt, és támogatásáról biztosította Izraelt Narendra Modi indiai miniszterelnök a kneszetben szerdán elmondott beszédében, kétnapos izraeli látogatásának első napján.
2026. 02. 25. 23:00
Megosztás:

400 millió dolláros short-zárás: a Bitcoin visszakapaszkodott 69 ezer dollár fölé

Látványos fordulat rázta meg a kriptopiacot: a Bitcoin újra 69 000 dollár közelébe emelkedett, magával húzva az Ethereumot és a Solanát is. A shortosok (árfolyamesésre játszó kereskedők) súlyos veszteségeket szenvedtek el, miközben több százmillió dollárnyi pozíció likvidálódott egyetlen nap alatt.
2026. 02. 25. 22:30
Megosztás:

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztést hajt végre a Prologis Park Budapest–Sziget területén

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztésbe kezdett a Prologis Park Budapest-Sziget parkjában található 23 000 négyzetméteres raktár- és 1700 négyzetméteres irodaépületében. A projekt során nagy hatékonyságú hőszivattyúkat telepítenek, melynek célja a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése és a teljesítmény növelése. A raktárépületet a Prologis hosszú távú, nemzetközi, energetikai technológiákat szolgáltató partnere bérli.
2026. 02. 25. 22:00
Megosztás: