Az EP szerint aggályok vetődnek fel a jogállamiság máltai helyzetével kapcsolatban

Az Európai Parlament szerint aggályok állnak fent a jogállamiság állapotával kapcsolatban Máltán, és a testület megdöbbentőnek tartja, hogy nem történt semmilyen előrelépés azokban a korrupcióval és pénzmosással kapcsolatos büntetőeljárásokban, amelyeket Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolása idején vizsgált - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

Az EP szerint aggályok vetődnek fel a jogállamiság máltai helyzetével kapcsolatban

A 564 szavazattal, 10 ellenszavazat és 17 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban az EP-képviselők sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolásával kapcsolatos folyamatban lévő eljárások kevés eredménnyel járnak.

Elégtelennek találták, hogy a bírósági eljárás eddig csupán három, a gyilkosság végrehajtásához kapcsolódó ítélet meghozatalához vezetett, és hangsúlyozták: mindenkit bíróság elé kell állítani, aki a gyilkosságban bármilyen szinten részt vett. A képviselők aggasztónak találták, hogy egy évvel a vizsgálatról szóló jelentés közzététele után az elszámoltatás hatékonyágának javítását szolgáló ajánlások végrehajtása még mindig hiányos, annak ellenére, hogy a kormány számos reformjavaslattal állt elő. Az EP aggodalmát fejezte ki "a máltai bűnüldözés és igazságszolgáltatás intézményi kudarca" és a többi között azon, a közelmúltban napvilágra került információk miatt, amelyek szerint a magas rangú politikai tisztviselőkkel kapcsolatban állókkal szemben nem hajtják végre az európai elfogatóparancsokat.

Az EP szerint problémát jelent a vizsgálati és bírósági eljárások hossza és alacsony hatékonysága, a pénzmosással és korrupcióval kapcsolatos intézkedések elégtelensége, az Európai Ügyészséghez utalt esetek viszonylag alacsony száma és a máltai hatóságok együttműködésének állítólagos hiánya. Aggályos a korábbi miniszterelnök, a kabinetfőnöke és a korábbi idegenforgalmi miniszter büntetlensége, és a média szabadsága és sokszínűsége útjában álló akadályok - húzták alá.

Trócsányi László és Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselői az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatukban hangsúlyozták, noha az EP szerint Máltán jogállamisági aggályok állnak fent, Magyarországgal és Lengyelországgal ellentétben a máltai kormánnyal szemben semmilyen pénzügyi szankciót nem fognak alkalmazni. "Megdöbbenéssel állunk az előtt, hogy Máltán a hatóságok Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása kapcsán késve és nem kellő hatékonysággal folytatták le a nyomozást" - fogalmazott Trócsányi László.

Egy újságíró megölése nemcsak embertelen gyilkosság, hanem a sajtószabadság, és maga a jogállamiság elleni legdurvább merénylet. Kulcsfontosságú, hogy a hatóságok mindenkor kellő eréllyel lépjenek fel az ilyen jellegű bűncselekmény elkövetőivel szemben, és biztosítsák a szabadságjogok maradéktalan érvényesülését - húzta alá.

Az EP-képviselő kiemelte: kettős mércét jelent, hogy amikor egy országban baloldali kormány van hatalmon, az Európai Parlament a jogállamiság védelme érdekében csak vonakodva, a jobboldali politikai pártok fellépésére hajlandó megszólalni. A hitelesség komoly érték. Amikor azonban egy szervezet kettős mércét kezd alkalmazni, akkor a hitelesség is eltűnik - vélekedett Trócsányi László.

Hidvéghi Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy Máltán a baloldali kormányhoz köthető politikailag motivált gyilkosság történt, mégsem indult jogállamisági eljárás az országgal szemben. Magyarország és Lengyelország esetében semmilyen valódi jogállamisági kritérium nem sérült, ennek ellenére az európai baloldal "mondvacsinált okokra hivatkozva" ideológiai támadást indított a magyar és lengyel jobboldali kormányokkal szemben. Ez a kettős mérce iskolapéldája - tette hozzá az EP-képviselő.


Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás:

Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás: