Az építőipar teljesítménye továbbra is nagy kilengéseket mutat

Az építőipar áprilisi adatain felfedezhetők a lassulás jelei, de ilyen volatilis szektorban egy-két hónap adataiból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni; az anyaghiány és az árak emelkedése, a finanszírozás drágulásával és az állami beruházások korlátozásával együtt majd csak jövőre nyomja rá bélyegét az ágazat teljesítményére az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Az építőipar teljesítménye továbbra is nagy kilengéseket mutat

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentése szerint áprilisban az építőipari termelés 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a márciusinál 5,9 százalékkal kisebb volt.

Horváth András, a Magyar Bankholding vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: láthatóan továbbra sem tört meg az építőipar növekedési trendje, bár látszanak a lassulás és a beszerzési problémák jelei. Ilyen volatilis teljesítményű iparág esetében azonban egy-két hónapnyi adatból nem érdemes tartós trendet felrajzolni.

Az építőipar alapvető problémája továbbra is az, hogy szembe kell néznie az elszabaduló alapanyag-ellátási és áremelkedési nehézségekkel - tette hozzá. Idén minden bizonnyal még erős éve lesz az építőiparnak, a folyamatban lévő lakossági építkezési, felújítási és állami megrendeléstömeg elegendő volument biztosít. A bankholding várakozásai szerint az idén 10 százalék felett lehet az iparág növekedése. 

A kilátásokat tekintve a szerződésállományok rekordmagasak, bár ebben jelentős szerepe lehetett a meglévő szerződések átárazásának is. A kivitelezési költségeknél idén tavasszal várt 10 százalék körüli emelés helyett nem ritkák a 25 százalék körüli vagy akár ezt meghaladó emelések sem. Az alapanyagellátás problémai, a rapidan növekvő költségek, a finanszírozási költségek emelkedése és a várhatóan csökkenő állami megrendelések a jövő évtől bizonytalanságot és lassulást okozhat az iparágban - prognosztizálta a bankholding szakértője.

Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője is azt hangsúlyozta, hogy az ágazat teljesítménye továbbra is nagyon volatilisen alakul. A havi visszaesést elsősorban az orosz-ukrán háború indokolhatta, hiszen ez több építőanyagból is hiányt okozhatott, illetve befolyásolhatta az Ukrajnából érkező munkaerő rendelkezésre állását.  Az áprilisi rendelésállományon még nem látszik az állami beruházások egy részének halasztása, hiszen erről csak később született döntés. Ennek fényében azonban már látható, hogy az építőipar teljesítményét ebben az évben a magánszektor által támasztott kereslet fogja felfelé húzni. Kínálati oldalról továbbra is a munkaerő rendelkezésre állása és az építőanyaghiány határozza meg az ágazat teljesítményét. A második negyedévben az építőipar gazdasági növekedéshez való hozzájárulása Regős Gábor várakozásai szerint kis mértékben pozitív lehet - tette hozzá.

Legjobb kriptovaluta befektetések – nagy nyertesek 1 hét alatt

Legnagyobb kriptovaluta profitok az elmúlt héten. Melyik kriptóval lehetett a legtöbbet nyerni az elmúlt hét napban? A kriptovaluták neve mellett a heti árfolyam emelkedésük százalékos értéke látható.
2025. 04. 20. 12:00
Megosztás:

Jelenleg ennyi ukrán menekült él Csehországban

Csehországban jelenleg 368 ezer ukrajnai menekült él ideiglenes védelmi státusszal - közölte a cseh belügyminisztérium pénteken Prágában.
2025. 04. 20. 11:00
Megosztás:

Hagyományok és locsolkodás – mit jelentett régen a húsvét a magyar falvakban?

A húsvéti néphagyományok mélyen gyökereznek a magyar kultúrában, különösen a falusi élet mindennapjaiban. Ezek a szokások nemcsak vallási jellegűek, hanem a tavasz beköszöntéhez, a természet újjáéledéséhez és a közösségi élethez is kapcsolódnak.
2025. 04. 20. 10:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több városában is tüntetéseket tartottak Trump ellen

Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen tiltakozva szombaton.
2025. 04. 20. 09:00
Megosztás:

Húsvéti kihívás a természetben - mozgással az egészségért

A húsvéti hosszú hétvége sokak számára a bőséges étkezésekről és a pihenésről szól. Idén azonban érdemes lehet a friss levegőn töltött, aktív kikapcsolódást is beiktatni a programba - hívja fel a figyelmet a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. csapata.
2025. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Hamarosan újra féláron fagyizhat az ország!

2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat.
2025. 04. 20. 05:00
Megosztás:

3. Húsvéti finomságok – mi kerül a magyar ünnepi asztalra?

A húsvéti ünnepek alatt a magyar háztartásokban bőséges, hagyományos ételek kerülnek az asztalra. A 40 napos böjt után végre ismét hús, tojás, kalács és más finomságok fogyaszthatók – a lakoma a fizikai és lelki megújulás része.
2025. 04. 20. 04:00
Megosztás:

Döbbenetes bejelentés Zelenszkij-től: a háború nagy fordulata?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása szerint legalább 155 kínai állampolgár vesz részt az orosz oldalon az ukrajnai háborúban, miközben Peking visszautasítja ezt, és azt állítja, hogy igyekszik távol tartani állampolgárait a fegyveres konfliktustól – számolt be róla a BBC.
2025. 04. 20. 03:00
Megosztás:

40 fokon mosod a ruhákat? Jó nagy butaságot csinálsz!

Ön milyen hőfokon szokta mosni a ruhákat? Talán Ön is 40 fokon mos, ahogy a legtöbb magyar háztartásban megszokott? Cikkünkben szakértői véleményre támaszkodva bemutatjuk, miért lehet ez a választás kevésbé előnyös, és milyen mértékben csökkenthetjük az áramfogyasztást, ha tudatosabban választjuk meg a mosási hőmérsékletet – akár ruhák, törölközők vagy ágyneműk esetében.
2025. 04. 20. 02:00
Megosztás:

RENDKÍVÜLI! Tűzszünetet hirdetett Putyin

Vlagyimir Putyin orosz államfő húsvéti fegyvernyugvást hirdetett az ukrajnai háborús helyzetben, amely szombat este veszi kezdetét, és vasárnap éjfélig tart – jelentette a The Guardian.
2025. 04. 20. 01:00
Megosztás:

Döntöttek! A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága új elektronikus szolgáltatásai révén a nyugdíjjal kapcsolatos ügyek kényelmesen, otthonról is intézhetők, így nem szükséges személyesen felkeresni az ügyfélszolgálatot, elkerülhető az utazás és a sorban állás. Hogyan működik mindez? Mutatjuk, nem bonyolult!
2025. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Magyar fejlesztés nyújthat védelmet szívroham, stroke és transzplantáció okozta szervkárosodás ellen

Az EvolVeritas cég egyedülálló hatóanyaga, az EVO24L megvédi a szervezetet az oxigénhiányt követő károsodástól. Ha egy ér, akár szervátültetés, szívinfarktus vagy stroke esetében elzáródik, az érintett szerv oxigénhiányt szenved, és a sejtek vészjeleket juttatnak a felszínükre. Bár a vérellátás sebészi, vagy gyógyszeres kezeléssel helyreállítható, ezzel egy reperfúziós sérülésnek nevezett folyamatot is elindítanak. Ennek oka, hogy az oxigént és tápanyagokat biztosító vérrel immunfehérjék is érkeznek, melyek a vészjeleket felismerve megtámadják az érintett szervet. Az EvolVeritas szabadalommal védett hatóanyaga ezt védi ki az immunválasz célzott gátlásával. Az EVO24L állatkísérletekben hatékonynak bizonyult. Az átütő eredményt a rangos PNAS lapban közölték.
2025. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Húsvét: A kereszténység legnagyobb ünnepe – mit is ünneplünk valójában?

A húsvét a keresztény egyház legfontosabb ünnepe, még karácsonynál is jelentősebb, hiszen nem csupán Jézus születésére, hanem a megváltás aktusára, az emberiség üdvösségének reményére emlékezünk. Ez az ünnep a halál feletti győzelmet és az örök élet ígéretét hordozza, amely a kereszténység központi üzenete.
2025. 04. 19. 21:00
Megosztás:

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek a Gyermekvasúton

A budapesti Gyermekvasút a húsvéti hétvégén is várja a kirándulókat, a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, és a tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 04. 19. 19:00
Megosztás:

Hogyan formálja át a mindennapjainkat a ragasztószalag?

Az irodai élet kelléktára számos nélkülözhetetlen eszközzel van tele, amelyek közül a ragasztószalag különösen fontos szerepet tölt be. Ez az egyszerű, ámde nagyszerű tárgy segít a csomagolásban és az apróbb irodai feladatok megoldásában egyaránt.
2025. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Tovább tarthatnak nyitva a brit pubok a második világháború európai győzelmének évfordulóján

A törvényben előírt záróránál két órával tovább tarthatnak nyitva a brit pubok a második világháború európai hadszínterein aratott szövetséges győzelem 80. évfordulóján.
2025. 04. 19. 17:00
Megosztás:

MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján

A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.
2025. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés április közepén

Ethereum technikai elemzés, ETH árfolyam árfolyam előrejelzés rövid-, közép- és hosszú távra. Az Ethereum (ETH) árfolyama az elmúlt hetekben jelentős gyengülésen ment keresztül, és jelenleg kritikus technikai szinteken próbál stabilizálódni. A vezető altcoin – amely a decentralizált alkalmazások és az okosszerződések alapját képezi – újra a befektetői figyelem középpontjába került.
2025. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Orbán Viktor: a magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye

A magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
2025. 04. 19. 14:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés – BTC kriptovaluta technikai előrejelzés április közepén

Bitcoin technikai elemzés, BTC árfolyam előrejelzés. A Bitcoin (BTC), a világ legismertebb és legértékesebb kriptovalutája ismét fontos technikai szintek közelében mozog. Az elmúlt hónapok árfolyam-ingadozásai után sok befektető számára felmerül a kérdés: vajon most érdemes vásárolni, eladni vagy inkább kivárni?
2025. 04. 19. 13:00
Megosztás: