Az eredményáldozat ellenére is növekedést ért el az Erste Bank

Az Erste Banknál folytatódott a hitelezés növekedése a harmadik negyedévben, a költségek és az állami terhek emelkedése, valamint a számviteli elszámolások és a tartalékok képzése miatt azonban az időarányos eredmény a tavalyinál rosszabb lett. Az új finanszírozás volumene 44 százalékkal nőtt az idei első kilenc hónapban, míg az ügyfélhitelek és kötvények állománya 15,5 százalékkal bővült egy év alatt. A működési bevételeket 5,6 százalékkal sikerült növeli, a költségek azonban 26,7 százalékkal emelkedtek. Az adózás utáni eredmény 59,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az eredményáldozat ellenére is növekedést ért el az Erste Bank

Az Erste Bank működési bevételei az idei első kilenc hónapban – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 62,6 százalékkal nőttek, a díj- és jutalékbevételek pedig 17,4 százalékkal emelkedtek, a kereskedési és konverziós bevételek azonban 18,3 milliárd forinttal estek vissza. A működési bevételt 28,2 milliárd forinttal csökkentette az egyes hitelek átértékelésén keletkezett veszteség. A működéssel kapcsolatos kiadások jelentős mértékben, 26,7 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 11,3 százalékkal 67,3 milliárd forintra csökkent, a költség/bevétel arány szeptember végére 53,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 44,4 százalékról. Az adózás utáni eredmény 18,3 milliárd forint lett, míg a tavalyi azonos időszakot 45,1 milliárd forint nyereséggel zárta a pénzintézet. A bank tőkemegfelelése kiemelkedő, a hitelportfólió minősége az ügyfeleket sújtó pénzügyi nehézségek ellenére stabilan jó, a magyar Erste sokktűrő képessége magas – mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója az idei első kilenc hónap eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2022. szeptember végén 15,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumene 44 százalékkal nőtt 2021 első kilenc hónapjának teljesítményéhez képest. Az NPL-ráta 2,5 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,9 százalékról.

A teljes lakossági hitelállomány 1 százalékkal nőtt egy év alatt, az új kihelyezések értéke az idei első kilenc hónapban 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A lakáspiac bővülése a második negyedévben megtorpant, ezért az új lakáshitelek folyósítása 3 százalékkal elmaradt 2021 azonos időszakának eredményétől. A személyi kölcsönök esetében a kihelyezés 11 százalékkal ugrott meg éves összevetésben. A Babaváró hitel iránt 14 százalékkal csökkent a kereslet 2021 azonos időszakához viszonyítva. Büszkék vagyunk arra, hogy mind a magánügyfeleink, mind a kisvállalati ügyfelek száma jobban nőtt, mint tavaly, jelentős a bővülés az aktív ügyfélkörben, legyen szó számla-, kártya- vagy digitális aktivitásról – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

Az Erste Befektetési Zrt.-nél a befektetett és kezelt vagyon 21 százalékkal gyarapodott 2021. szeptember végéhez képest. Az Erste a versenytársakénál nagyobb, az eszközosztályok-, valamint kezelési stratégiák közötti diverzifikációnak köszönhetően meg tudta védeni az ügyfelek megtakarításait a háború okozta tőkepiaci visszaesésektől. A privátbanki üzletág szeptember végén 853 milliárd forintos vagyont kezelt, amely stabilan a második helyet jelenti a hazai privátbanki szolgáltatók között – mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalati üzletágban a kötvény- és a hitelállomány együttesen 33,9 százalékkal nőtt egy év alatt, és szeptember végén meghaladta az 1000 milliárd forintot. A kis- és középvállalkozásoknál a hitel- és kötvényállomány 20 százalékkal, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 29 százalékkal, míg a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 54 százalékkal gyarapodott tavaly szeptember végéhez képest. A tavalyi első kilenc hónap visszafogottabb keresletéhez viszonyítva idén nagyot nőtt az új kihelyezés, az új kötvények és hitelek volumene 124 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás: