Az ESG-minősítések túlságosan leegyszerűsítik a dolgokat

Hiromicsi Mizuno, a Tesla igazgatótanácsának tagja és a Japánban végrehajtott, ESG-alapú befektetések egyik úttörője azt vetette a minősítő intézet szemére, hogy a negatív körülményeket túlságosan nagy, míg a pozitívokat aránytalanul kis súllyal vette figyelembe. Ebben lehet némi igazság, de az is világos, hogy egy szimpla, adat-alapú ESG-minősítés nem felelhet meg minden célnak egyszerre, és nem is szabad, hogy erre törekedjen.

Egy minősítés nem minősítés

Minimum két, markánsan eltérő minősítésre van szükség: kell egy, amely az adott cég pozitív hatásait méri fel, és egy másik, amely a negatív externáliákat veszi figyelembe. Ha e két szempontot egyetlen pontszámmal akarjuk megragadni, akkor felhígul a végleges minősítés információtartalma – mivel a pozitív és a negatív tényezők óhatatlanul kioltják egymást, az így adódó pontszám egyiket sem fejezi ki igazán, ezért nem is lehet támpontként használni a tőkeallokációs döntések meghozatalakor.

Az egyik megoldás az lehet, ha az ESG-minősítés az adott vállalat negatív hatásaira összpontosít, míg a működése pozitív vonatkozásait, például az éghajlatváltozás megelőzése érdekében piacra dobott termékeket egy másik rendszer, például az ENSZ fenntartható fejlődési céljai (Sustainable Development Goals, SDG-k) segítségével mérik fel. A Teslának például természetesen magas az SDG-pontszáma, mivel árbevétele elektromos járművek és zöld technológiai megoldások értékesítéséből származik, és ezek mindegyike a nettó zéró karbonkibocsátási célok elérésének fontos eleme. Ez nem azt jelenti, hogy az összességében alacsonyabb ESG-minősítésének nincs jelentősége, de a két minősítés együttesen pontosabb képet ad a cég fenntarthatósági jellemzőiről, ez pedig segíthet a tőkeallokáció során.

Ha egy befektetőnek az a célja, hogy klímavédelmi megoldásokba fektessen, akkor érdemes elsősorban az SDG-minősítésre támaszkodnia. Ha nem számít, hogy milyen termékeket vagy szolgáltatásokat nyújt egy cég, de csak akkor jöhet szóba, ha környezetvédelmi és társadalmi szempontból felelősen viselkedik, akkor az ESG-minősítésre érdemes a nagyobb hangsúlyt helyezni. A gyakorlatban e két minősítést együtt használják, és a befektetők bizonyos hatásokat az SDG-minősítés alapján mérnek fel, miközben egy alsó ESG-küszöbérték meghatározásával a minimálisan elvárható ESG-normák betartását is biztosítani tudják.

A számok súlya

Megvannak a technikai okai annak, hogy miért nem tudják a jelenlegi ESG-minősítések teljes körűen kifejezni egy-egy cég fenntarthatóságának szintjét. Az egyik, hogy a minősítő intézetek az eltérő E, S és G pontszámokat gyakran egyetlen fő mutatóba sűrítik bele: lepontozzák a három fő pillért, majd átlagolják az eredményt. Ez a módszer annál jobban működik, minél közelebb jár az eredmény az ESG-spektrum két végpontjához. Például egy nagyon magas ESG-minősítés általában azt jelzi, hogy az adott cég mindhárom pillér kapcsán jól teljesít, és ez fordítva is igaz.

Azonban a középtájt elhelyezkedő vállalatok esetében az összefoglaló, ún. headline ESG-minősítés csalóka lehet. Nem feltétlenül baj, ha egy cég gyenge E- (környezetvédelmi) pontszámmal rendelkezik: ettől még bekerülhet egy ESG-alapba, ha az alacsonyabb környezetvédelmi pontszámát kellőképp ellensúlyozza a társadalmi (S) vagy vállalatirányítási (G) téren elért, átlagon felüli eredménye. Ez a magyarázata annak, hogy hogyan lehet az energiaátmenetben vajmi kevéssé érdekelt, fosszilis tüzelőanyagokat termelő vállalatoknak meglepetésszerűen magas ESG-minősítése, még akkor is, amikor a Teslához hasonló cégeket éppen leminősítik, és hogy miért kell a befektetőknek nagyon odafigyelniük az ESG-alapokban elhelyezett eszközeikre.

Az sem mindegy, hogy a cégeket relatív vagy abszolút alapon minősítik-e. A relatív pontozás lényegében egy kategóriatársakból összeállított, gyakran megkérdőjelezhető érvényességű csoporton (ún. peer groupon) belüli rangsor, és nem egy hiteles fenntarthatósági értékelés. Ez akár oda is vezethet, hogy egy abszolút alapon gyenge ESG-teljesítményt nyújtó vállalat kimagasló pontszámot kap, de csak azért, mert a vele egy csoportban szereplő többi cég még nála is gyengébben teljesít. A relatív pontszámok olyasmitől is változhatnak, amihez a vállalatnak semmi köze, csak a csoportátlag módosul, például a peer groupba újonnan belekerült cégek vagy újraminősítések miatt.

Egy egész portfólió szintjén ennek a megközelítésnek semmi értelme nem lenne, ugyanis előfordulhatna, hogy egy csupán a relatív pontszámuk alapján megítélt, szénbányászati vállalkozásokból álló portfóliónak jobb lenne az ESG-minősítése, mint egy olyannak, amelyet átlagos pénzügyi vállalkozásokból állítottak össze.

Adatok kontra elemzés

Csakhogy hiába használnának a befektetők kétféle, akár abszolút értéken alkalmazott minősítést, még mindig nem látnák a teljes képet, főleg akkor, ha a minősítések adatalapúak, vagy ha egy képlettel meghatározott, kvalitatív kiegészítő szempont (overlay) is kapcsolódik hozzájuk. A teljes kép megértéséhez mélyebb, vállalatspecifikus elemzésre van szükség.

„Erre nem mindig van lehetőségük az ESG-elemzőknek, akik csak annyit tesznek, hogy lefuttatják a kvantitatív modellt, majd ráeresztik a kiegészítő szempontokat, mert általában nem rendelkeznek elég mélyreható ismeretekkel ahhoz, hogy az ESG-adatokat a vállalat üzleti tevékenységének kontextusában értelmezzék. Erre általában csak azok a felkészült, alulról építkező, fundamentális elemzők képesek, akik tisztában vannak az ESG-értékelések módszertanával, rendszeresen találkoznak a vállalatvezetőkkel, és e találkozók eredményeképpen első kézből származó információkkal rendelkeznek a vállalatok ESG-gyakorlatával és terveivel kapcsolatban” – mondta el Al Hilal István, a Fidelity International közép-kelet-európai igazgatója.

Itt van például az emissziókezelés kérdése. Tegyük fel, hogy az All About the Money (AAM) nevű petrolkémiai vállalat karbonintenzitása éves szinten csökken, míg Love the Planet (LP) nevű riválisáé növekedik. A jelenlegi minősítések alapján az AAM valószínűleg kedvezőbb értékelést kapna, ám ezzel elsikkadnának a konkrét, gyakorlati tények.

Ugyanis előfordulhat, hogy az AAM, ahogy a neve is sugallja, egyáltalán nem törődik a környezetvédelemmel, és összesített karbonintenzitása csak azért csökkent, mert a legtöbb szennyezőanyagot a légkörbe bocsátó üzeme az év nagy részében zárva volt. Az LP-nek viszont csak ideiglenesen nőtt a karbonintenzitása, mert az elmúlt évi jövedelem-mixében nagyobb szerep jutott a karbonintenzívebb termékeinek, viszont a cég eközben a gyártósorai emissziós értékeinek javítását célzó fejlesztéseket hajtott végre és negatív emissziós technológiákba ruházott be, vagyis a szénlábnyoma a jövőben a korábbinál jóval kisebb lesz majd. E háttérinformációk hiányában képtelenség lenne a valós helyzetet tükröző minősítést adni e két vállalatnak.

A napjainkban használt, kvantitatív ESG-minősítéseket sajnos gyakran félreértik vagy rosszul alkalmazzák, és előfordulhat, hogy egy és ugyanazt a céget a különböző minősítő rendszerek teljesen másként értékelik. „Ez komoly kihívás elé állítja a befektetőket, akik fel szeretnék mérni a fenntarthatóságot, majd portfóliókat akarnak összeállítani és pontosan látni akarják a befektetésük eredményét. Reméljük, hogy a minősítések idővel egyre szabványosabbak lesznek, és széles körben elterjed a különböző minősítési rendszerek egymással párhuzamos, kiegészítő jellegű felhasználása, bár a kvalitatív információk jelentősége továbbra is meghatározó marad majd. Az ESG-szempontok beépítése a befektetési folyamatba nem cél, hanem egy folyamat – mely annál zökkenőmentesebb és célravezetőbb lesz, minél többen veszik igénybe” - tette hozzá Al-Hilal.