Az európai gazdaság továbbra is ellenállóképességet mutat

Az Európai gazdaság a globális kihívások ellenére is ellenállóképességet mutat, az alacsonyabb energiaárak, a kínálati korlátok mérséklődése és az erős munkaerőpiac mérsékelt növekedést eredményezett az év első negyedévében - közölte a kereskedelempolitikáért felelős biztos, az Európai Bizottság által közzétett, európai szemeszter tavaszi csomagjának bemutatásakor szerdán.

Az európai gazdaság továbbra is ellenállóképességet mutat

Valdis Dombrovskis a sajtótájékoztatón közölte, a szakpolitikai iránymutatások a reformok végrehajtására, a beruházások fenntartására összpontosítanak a jólét, a versenyképesség és az ellenállóképesség biztosítására.

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos azt mondta: az európai gazdaság sokkal jobb helyzetben van, mint azt várni, remélni lehetett. Ennek ellenére számos kihívás, köztük a nehezedő pénzügyi feltételek, a csökkenő, de még mindig magas infláció, az orosz agresszió Ukrajnában, az államadósságok magas szintje nehezíti a válságból való kilábalást. Közölte, az összes nemzeti helyreállítási és ellenállóképességet erősítő nemzeti terv érvényben van, közülük eddig 24 kifizetési kérelmet dolgoztak fel, és ez idáig több mint 152 milliárd eurót fizettek ki a tagállamoknak. A tagállamoknak fenn kell tartaniuk terveik végrehajtásának lendületét. Folytatniuk kell a kohéziós programok gyors végrehajtását, gazdaságaik és ipari bázisaik szén-dioxid-mentesítését, a munkaerő- és szakképzettség-hiány és az egyenlőtlenségek kezelését, a minőségi munkahelyek teremtését, a kutatás és az innováció finanszírozásának fokozását, valamint az EU hosszú távú jólétének és versenyképességének biztosításához szükséges feltételek megteremtését - mondta.

A tagállamoknak meg kell őrizniük a nemzeti finanszírozású állami beruházásokat, és biztosítaniuk kell a helyreállítási eszköz, valamint az egyéb uniós alapok keretében nyújtott támogatások hatékony felhasználását. Fel kell számolniuk a hatályban lévő energiatámogatási intézkedéseket 2023 végéig. Amennyiben az energiaárak megújítása miatt mégis ilyen intézkedések végrehajtására van szükség, ezeknek a kiszolgáltatott háztartások és cégek védelmét kell célozniuk, költségvetési szempontból fenntarthatónak kell lenniük, és továbbra is az energiatakarékosságot kell támogatniuk. A 2024 utáni időszakban a tagállamoknak folytatniuk kell a fokozatos és fenntartható konszolidációt szolgáló középtávú költségvetési stratégiájukat a prudens középtávú költségvetési helyzet elérése érdekében - tette hozzá.

Az Európai Bizottság jelentése szerint az államadósságra vonatkozó uniós kritériumokat 16 tagállam, köztük Magyarország nem teljesítette, míg az államháztartás hiányára vonatkozó feltételeknek Franciaország, Finnország és Olaszország nem felelt meg. A testület ennek ellenére úgy véli, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között nem indokolt a hiánycsökkentés.

A makrogazdasági egyensúlyhiány összefüggésben a brüsszeli testület megállapította, hogy Magyarországon és Romániában a kockázatok lefelé mutatnak, az egyensúlyhiány a jövőben túlzott mértékűvé válhat sürgős szakpolitikai intézkedések hiányában. Görögországban és Olaszországban továbbra is túlzott egyensúlytalanságok tapasztalhatók, de sebezhetőségük a jelek szerint csökken. Az uniós bizottság a foglalkoztatáspolitikára vonatkozó iránymutatásokat is javasolt az idei évre. Ezek közös prioritásokat határoznak meg a nemzeti foglalkoztatási és szociálpolitikákra vonatkozóan, annak érdekében, hogy azok igazságosabbá és befogadóbbá váljanak a koronavírus-járvány után, és az ukrajnai háború okozta jelenlegi helyzetben.

Az Európai Bizottság Magyarországra vonatkozó ajánlásai között kiemelte, hogy az energiatámogatási intézkedések felszámolását követően keletkező megtakarításokat az államháztartási hiány csökkentésére kellene felhasználnia. A költségvetési politikával kapcsolatban az uniós bizottság óvatosságra ösztönözte Magyarországét, és azt ajánlotta: jövőre is folytassa a fokozatos és fenntartható konszolidációra épülő középtávú költségvetési stratégiát, fenntartható növekedést elősegítő beruházásokkal és reformokkal kombinálva. Az ajánlások arra is buzdítanak, hogy a kormány fejlessze a szociális támogatási rendszert, javítsa a hatékony munkaerőpiaci intézkedésekhez való hozzáférést, különösen a leghátrányosabb helyzetű csoportok képzettségi szintjének emelését, és biztosítsa az aktív szociális párbeszédet.

Versenyjogi szempontból a testület óva intett az egyes vállalatok számára indokolatlan előnyt vagy hátrányt okozó, testre szabott jogszabályok alkalmazásától, és rendszeres versenykontrollt ösztönzött az üzleti tranzakciók terén. Ajánlja továbbá azt is, hogy a rendkívüli versenyjogi intézkedéseket az országok a feltétlenül szükséges mértékben alkalmazzák, az egységes piac és a jogállamiság elveivel összhangban.

Energiapolitika terén a bizottság szerint Magyarországnak fel kell gyorsítania a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentésére és a megújuló energiaforrások elterjedésére irányuló erőfeszítéseit. Ezt az engedélyezési eljárások és a rendszeres környezetvédelmi ellenőrzések idejének lerövidítése segítheti. A energiapiac reformjára van szükség, a villamosenergia-infrastruktúra megújítására, a hálózatokkal és a tárolási kapacitásokkal együtt, továbbá szüksége van a fosszilis tüzelőanyagok magyar importjának diverzifikálása is. Az uniós bizottság arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországnak javítania kell az energiahatékonyságot, különösen az épületek esetében, és folytatnia az általános gázfogyasztás csökkentésére irányuló erőfeszítéseket.

Meglepetésre 2% alatt maradt az infláció

A fogyasztói árak márciusban 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban jóval magasabb, 0,8% volt. Az éves maginfláció is tovább mérséklődött, 2,1%-ról 1,9%-ra márciusban - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzői anyagában.
2026. 04. 08. 13:30
Megosztás:

Új stabilcoin-szabályokra készül az FDIC: szigorúbb felügyelet jöhet az amerikai bankrendszerben

Az Egyesült Államokban újabb fontos lépést tehetnek a stabilcoinok (angolul: stablecoin) szabályozása felé. Az FDIC a GENIUS Act keretében olyan új szabályjavaslatot tett közzé, amely a banki felügyelet alatt működő stablecoin-kibocsátók tartalékképzését, kockázatkezelését, visszaváltási mechanizmusait és letétkezelési gyakorlatát rendezné. Bár a bankokban elhelyezett tartalékbetétek bizonyos esetekben FDIC-védelem alá eshetnek, a stablecoin-tulajdonosok maguk nem kapnának szövetségi betétbiztosítást. A javaslat új korszakot nyithat az amerikai stablecoin-piacon, miközben a szabályozók most a piac és a nyilvánosság véleményét is várják.
2026. 04. 08. 13:00
Megosztás:

Visszaesett a hazai ipari teljesítmény a friss adatok alapján

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2026 februárjában az ipari termelés volumene 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2026. januárinál - áll az NGM közleményében.
2026. 04. 08. 12:30
Megosztás:

A USDD stabilcoin működése: hogyan próbál stabil digitális dollár lenni a kriptovilágban?

A kriptovaluták világában sokan először a Bitcoinról vagy az Ethereumról hallanak, pedig a mindennapi használat szempontjából legalább ennyire fontosak az úgynevezett stabilcoinok. Ezek olyan digitális eszközök, amelyeknek az a céljuk, hogy nagyjából állandó értéket tartsanak, jellemzően az amerikai dollárhoz kötve. A USDD is ebbe a kategóriába tartozik, de a háttérben működő logikája, a fedezeti rendszere, a több láncon való használhatósága és a decentralizációra épített narratívája miatt külön figyelmet érdemel. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, mit jelent a USDD, hogyan működik, mire használható, miben más, mint a legismertebb stabilcoinok, és milyen előnyökkel, illetve kockázatokkal kell számolni vele kapcsolatban.
2026. 04. 08. 12:00
Megosztás:

Hol érdemes most ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Az ingatlanvásárlásnál a lokáció kulcsszerepe megkérdőjelezhetetlen, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a vevők döntéseit gyakran mégis felülírják az árak. Bár a legtöbben ragaszkodnak az eredetileg kiszemelt környékhez, sokszor mégis kompromisszumokra kényszerülnek. De hogyan érdemes helyszínt választani, és mire kell figyelni?
2026. 04. 08. 11:30
Megosztás:

Vegyesen alakultak a fejlett piaci kötvényhozamok kedden; erősödött az euró a dollárral szemben

Tegnap kissé korrigáltak az olajárak a csúcsokról, ahova Donald Trump Irán felé intézett ultimátuma hajtotta őket. Az amerikai kötvényhozamok pár bázisponttal estek, a tíz éves 4,3% felé süllyedt. Európában viszont jelentősen emelkedtek a hozamok, miután Pierre Wunsch, az EKB belga döntéshozója azt sugallta, hogy akár többször is kamatemelésre lehet szükség az idén, akár már áprilisi indulással, ha az energiaárak tartósan magasan maradnak. A szigorú hangvétel erősítette az eurót a dollárral szemben, mintegy fél százalékkal az 1,16-os szintig.
2026. 04. 08. 11:00
Megosztás:

Vegyesen alakultak kedden az amerikai tőzsdék, miközben közeledett a Donald Trump ultimátumának határideje

A Dow kivételével a zárásra a pozitív tartományba kerültek kedden a főbb amerikai részvényindexek, miután közeledett Donald Trump elnök Iránnal szemben megszabott határideje a Hormuzi-szoros újranyitására, de a piacok bíztak egy utolsó pillanatban tető alá hozott megállapodásban. Ez végül be is következett az éjszaka folyamán, amikor a felek 2 hetes tűzszünetben és a Hormuzi-szoros átmeneti megnyitásában állapodtak meg. Az elnök korábban keleti parti idő szerint kedd este 8 óráig (budapesti idő szerint szerda hajnali 2 óráig) hosszabbította meg a határidőt, és azzal fenyegette meg Iránt, hogy amerikai támadás következik az ország energetikai és infrastrukturális létesítményei ellen, amennyiben nem születik egyezség. A geopolitikai feszültségek a határidő közeledtével tovább erősödtek: amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok éjszaka csapásokat mért az Iránhoz tartozó Harg-szigetre. Az olajárak a tűzszünet hírére meredeken estek az amerikai WTI és a és a Brent esetében is.
2026. 04. 08. 10:30
Megosztás:

Az Alchemy Pay beemelte a $USDD-t: új szintre léphet a több láncon elérhető stabilcoin-hozzáférés

Az Alchemy Pay új integrációja fontos lépés lehet a stabilcoin-piac számára: a fiat–kripto átjáróként ismert vállalat immár támogatja a $USDD stabilcoint, amivel a felhasználók egyszerűbben mozoghatnak a hagyományos pénzügyi világ és a több blokkláncon működő Web3-ökoszisztéma között. A fejlesztés nemcsak a hozzáférést teheti gördülékenyebbé, hanem a likviditást, a használhatóságot és a DeFi-belépést is javíthatja.
2026. 04. 08. 10:00
Megosztás:

Estek tegnap az európai indexek, Donald Trump Iránnak célzott fenyegetéseit követően

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miután a befektetők óvatosabbá váltak Donald Trump amerikai elnök Iránnak adott, a Hormuzi-szoros újranyitására vonatkozó ultimátuma előtt. A Stoxx 600 index közel 1%-kal esett, ledolgozva a nap eleji emelkedést, és a legtöbb szektor, valamint vezető európai börze negatív tartományban zárt a négynapos húsvéti szünetet követően. A piacokra nyomást helyezett az amerikai adminisztráció ellentmondásos kommunikációja: Trump egyszerre fenyegetett iráni polgári infrastruktúra elleni támadásokkal és beszélt jóhiszemű tárgyalásokról, majd egy újabb üzenetében rendkívül éles hangnemben figyelmeztetett a Hormuzi-szoros jelentőségére. Egyedi vállalati hírekben a Commerzbank közölte, hogy nem lát elegendő értékteremtési potenciált az UniCredit által tett felvásárlási ajánlatban.
2026. 04. 08. 09:30
Megosztás:

A Mol Move alkalmazásban a felhasználók már parkolást is indíthatnak

Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók már parkolást is indíthatnak a mobilapplikáción keresztül; a fejlesztés operációsrendszertől függően, fokozatosan válik elérhetővé - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 09:00
Megosztás:

Hatalmasat ugrott az egészségpénztári megtakarításból törlesztett lakáshitelek volumene

Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a lakáshitelek piacának száguldása is.
2026. 04. 08. 08:30
Megosztás:

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
2026. 04. 08. 08:00
Megosztás:

Csaknem egymilliárd forintot kapott a kormánytól kerékpárútra Békéscsaba

Csaknem egymilliárd forint kormányzati támogatásból épül kerékpárút az épülő új gyár, a Vulcan Shield Global közelében Békéscsabán.
2026. 04. 08. 07:05
Megosztás:

Meghosszabbították a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kezdeményezésére az Agrárminisztérium (AM) 2029. április 25-ig rendeletben meghosszabbította a tejfeldolgozók, tejtermelők és kereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét - közölte az érdekképviselet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 06:30
Megosztás:

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését a szlovén államfő

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését Natasa Pirc Musar szlovén államfő, miután a választási bizottság (DVK) hitelesítette a március 22-i parlamenti választás eredményét - derül ki a hivatalos közlönyben kedden közzétett elnöki rendeletből.
2026. 04. 08. 05:30
Megosztás:

Komplex fejlesztőközpontot építenek Mórahalmon

Kormányzati támogatással a gyermekek korai fejlesztését szolgáló központot alakítanak ki Mórahalmon - jelentette be a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere kedden.
2026. 04. 08. 05:00
Megosztás:

Kiskerti vetőmagok - mit, hol mikor vegyünk?

Országszerte elindultak a kiskerti munkák, amellyel párhuzamosan márciusban és áprilisban csúcsra jár a színes tasakos vetőmagok szezonja. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint hazánkban mintegy 1000 fajta zöldségből és 500 virágfajtából választhatnak a hobbikertészek, az előállítási költségek emelkedése miatt a forgalom mintegy 6 milliárd forintot tehet ki ebben az évben.
2026. 04. 08. 04:30
Megosztás:

2019 óta nem pörgött így a használtautó behozatal

Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2019 októberében volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma jelentősen visszaesett: a mélypontot a 2023–24-es időszak jelentette, amikor havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a darabszám.
2026. 04. 08. 04:00
Megosztás:

Otthon Start: ha fix 3%, akkor mit jelent az ötéves kamatváltozás?

Bár az Otthon Start Program mára a lakáshitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, működésének egyik kulcseleme továbbra is félreértések forrása. A money.hu elemzése szerint sokan tévesen gondolják, hogy az ötévente módosítható kamat a hitelfelvevők törlesztőrészletét is érintheti, miközben a valóságban a változás elsősorban az állami támogatás mértékét befolyásolja.
2026. 04. 08. 03:30
Megosztás:

A MATE fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre és a kormány azt szeretné, hogy 2030-ra az intézmény Európa legszebb egyeteme legyen és kerüljön be a világ legjobb 10 agráregyeteme közé - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője kedden, Gödöllőn.
2026. 04. 08. 03:00
Megosztás: