Az idei első hét hónapban 1,3 százalékkal csökkent Romániában az ipari termelés

Romániában 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés az idei első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

Az idei első hét hónapban 1,3 százalékkal csökkent Romániában az ipari termelés

A szezonális és naptárhatással kiigazított adat szerint az ipari kibocsátás 2,2 százalékkal maradt el a tavalyitól. A nyers adatok szerinti csökkenést főleg a villamos- és hőenergia, illetve a gáz előállítása és szolgáltatása okozta, amely 6,5 százalékkal esett vissza. A bányaipari kitermelés 4,2 százalékkal maradt el a tavalyitól, a feldolgozóipar kibocsátása 0,2 százalékkal csökkent.

Júliusban az ipari termelés 1,9 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint a tavalyi év hetedik hónapjához mérten, míg a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 0,9 százalékkal esett vissza. Júniushoz mérten a kiigazított érték szerint ugyanakkor 0,3 százalékos növekedést jegyeztek fel júliusban.

Az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele az idei első hét hónapban 26,5 százalékkal nőtt éves összevetésben.

A statisztikai intézet szintén szerdán közölte, hogy az új ipari megrendelések 18,5 százalékkal nőttek az idei első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten.

Tavaly egész évben 7,1 százalékkal nőtt a román ipari termelés, miután 2020-ban 9,2 százalékkal, 2019-ben pedig 2,3 százalékkal mérséklődött éves összevetésben. Az ipar kibocsátása a román GDP mintegy 20 százalékát adja.

Országos gyrosellenőrzés: 350 büfé és étterem vizsgálata, 85 eljárás, 25 bezárt egység, 1300 kg forgalomból kivont élelmiszer

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben. A szakemberek 350 vendéglátóegységet ellenőriztek, 85 esetben indítottak eljárást, valamint több mint 17 millió forint értékben szabtak ki bírságot eddig, azonban több eljárás még folyamatban van.
2025. 12. 02. 03:00
Megosztás:

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám-becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése alapján 2025 novemberében országosan 9 503 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 300 milliárd forintot.
2025. 12. 02. 02:30
Megosztás:

A főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára

Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra. A változtatásoknak köszönhetően a vidéki települések lakói számára biztonságosabbá válhat a fő- és mellékutakon való közlekedés, az otthonaikat érő környezeti és zajterhelés pedig csökkenhet. A jogszabályi módosítások 2026. január 1-jétől lépnek hatályba - tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-t hétfőn.
2025. 12. 02. 02:00
Megosztás:

Vízum nélkül utazhatnak a kínai turisták Oroszországba

Vízum nélkül utazhatnak be a kínai állampolgárok Oroszországba turisztikai vagy üzleti célból 30 napra, az erről szóló elnöki rendelet hétfőn lépett hatályba.
2025. 12. 02. 01:30
Megosztás:

Utolsó két lovagi címét is megvonta testvérétől a brit uralkodó

Utolsó két lovagi címét is megvonta a brit uralkodó súlyos szexuális botrányokba keveredett öccsétől, Andrástól, akinek így egyetlen királyi titulusa sem maradt.
2025. 12. 02. 01:00
Megosztás:

Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra

Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban. Az amerikai elnök erről vasárnap beszélt, miután lezárult az amerikai és ukrán delegáció közötti egyeztetés Floridában.
2025. 12. 02. 00:30
Megosztás:

Átadták az Üzleti etikai díjat

Huszonhatodik alkalommal átadták az Üzleti etikai díjakat, az elismerést ezúttal is tíz cég kapta meg, amelyekkel együtt már 167 cég tartozik az üzleti életben felelősen, tisztességesen működő, díjazott cégek sorába - tájékoztatták az MTI-t a díj alapítói hétfőn.
2025. 12. 02. 00:05
Megosztás:

Hogyan éljük túl a „7 éve legrosszabb novembert”: A Digitap ($TAP) forgatókönyve

A kriptovaluta piac 2019 óta a leggyengébb novemberét zárta. A Bitcoin közel 16,9%-ot esett ebben a hónapban, ezzel megközelítve a 2019 novemberi 17,3%-os veszteséget. Sokan azonban úgy vélik, ez előkészítheti a terepet egy erős 2026-os évkezdethez, ezért csendben elkezdték visszavásárolni pozícióikat.
2025. 12. 01. 23:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 12. 01. 22:00
Megosztás:

Zcash irányítási vita: Vitalik Buterin a „token szavazás sötét keze” ellen emelte fel szavát

Egy rutinszerű újraválasztás körüli vita váratlanul felforrósította a hangulatot a Zcash közösségében – sőt, az ügy odáig fajult, hogy Vitalik Buterin is közbelépett. A kérdés: maradjon-e a bizottsági alapú irányítás, vagy álljon át a projekt a token alapú szavazásra? Az egyik oldal decentralizációt, a másik meggondolatlan döntéshozatalt lát. De mi forog valójában kockán?
2025. 12. 01. 21:30
Megosztás:

Rekordméretű aktivitás az XRP Ledgeren – új intézményi hullám jön?

November végén szokatlanul nagy tranzakciós hullám söpört végig az XRP Ledgeren, amely azonnal felkeltette a kriptoközösség figyelmét. Az AccountSet és AMM Bid típusú műveletek megugrása mögött nem mindennapi mozgások és lehetséges intézményi előkészületek húzódhatnak meg. Vajon új korszak kezdődik az XRP ökoszisztémában?
2025. 12. 01. 21:00
Megosztás:

A „96 óra őrület” fináléja: Miért ad el többet a Digitap ($TAP), mint bármely más kriptós előértékesítés ma?

Elérkeztek a Black Friday előértékesítési roham utolsó órái.
2025. 12. 01. 20:00
Megosztás:

Ezek a legjobb magyarországi munkahelyek

A Novartis Hungária Kft., a HungaroControl Zrt., valamint a Hydro Extrusion Hungary Kft. győzelmével ért véget az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 díjért folytatott verseny, ahol a LIDL Magyarország és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. különdíjat érdemelt.
2025. 12. 01. 19:30
Megosztás:

Több mint félmilliárdból korszerűsítették a MATE két kaposvári épületét

Átadták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszának 517 millió forintból felújított épületeit hétfőn.
2025. 12. 01. 19:00
Megosztás:

Illegális kriptoszolgáltatást számoltak fel Németországban és Svájcban

A svájci és német bűnüldöző szervek felszámolták a Cryptomixer nevű, illegális kriptovaluta-keverő szolgáltatást, és mintegy 25 millió euró értékű bitcoint foglaltak le - közölte hétfőn az EU rendőri együttműködési ügynöksége, a hágai székhelyű Europol.
2025. 12. 01. 18:30
Megosztás:

A bolognai egyetem nemet mondott katonák képzésére

Giorgia Meloni miniszterelnök hétfőn közleményben ítélte el a bolognai tudományegyetem döntését, miszerint az oktatási intézmény nem engedélyezte, hogy kurzusain felsőoktatási tanulmányokat végző katonák is részt vegyenek.
2025. 12. 01. 18:00
Megosztás:

Új tulajdonosi struktúrával erősödik a MiND Klinika

A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. hétfőn sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá, amelynek értelmében többségi tulajdonosa lett a MiND Klinika Zrt.-nek. A szerződő felek szoros üzleti és partneri együttműködésben folytatják tevékenységüket - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 17:30
Megosztás:

Novemberben rekordot döntött a jelzáloghitel-piac

A magyarországi ingatlanpiacon novemberben jelentősen csökkent az aktivitás, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege azonban rekordot döntött az Otthon Start Program által generált kereslet miatt - közölte tranzakciószám-becslése alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 17:00
Megosztás:

Hosszú idő óta először jeleznek növekedést a brit gyáripar aktivitási mérőszámai

Több mint egy éve először jeleznek növekedést a brit feldolgozószektor aktivitási mérőszámai.
2025. 12. 01. 16:30
Megosztás:

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Csalók élnek vissza a jegybank nevével, SMS-üzenetekben sürgős adategyeztetési kötelezettségre szólítják fel az ügyfeleket, számlájuk felfüggesztésével fenyegetve őket - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi bankok sohasem kérnek rövid szöveges üzenetekben bizalmas banki azonosítókat a fogyasztóktól.
2025. 12. 01. 16:00
Megosztás: