Az idén lelassulhat az irodaházak fejlesztése

Az elmúlt év utolsó hónapjában gyorsulva folytatódott az építőipari termelés növekedése, így decemberben a kibocsátás volumene a nyers adatok szerint már 29%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, az év egészében pedig 13,3%-kal múlta felül a 2020. évi alacsony bázist – derül ki a KSH ma közzétett friss adataiból.

Az idén lelassulhat az irodaházak fejlesztése

„Bár a korábbi időszakot mutató adatokból még nem kivehető, az építőipar egyik meghatározó szegmensében, vagyis az irodapiacon az idén a fejlesztések lassulása várható” – emelte ki Tatár Tibor, az Etele Plaza bevásárlóközpontot és a Budapest ONE irodaházat is jegyző Futureal Development vezérigazgatója.

A várható lassulás oka az, hogy miközben a tovább növekvő építési és a szintén emelkedő finanszírozási költségek miatt a bérbeadók bérletidíj-emelési kényszerben vannak, addig számos bérlő kivár azzal, hogy új irodaházba költözzön. Ez utóbbinak egyrészt az a magyarázata, hogy sok bérlő bizonytalan abban, hogy miként is alakulnak saját bérlői igényei, mert még nem hozott döntést arról, hogy a jövőben milyen arányban akarja alkalmazni a home office-t és az irodai munkát. Mindemellett várhatóan nő azoknak a bérlőknek a tábora is, akik új bérlemény választása helyett átmenetileg – 2-3 évre – hosszabbítanak a jelenlegi helyükön.

Ami a kereskedelmi ingatlanok fejlesztését illeti, kulcskérdés a meglévő létesítmények forgalmának alakulása. A fővárosban az Etele Plaza megnyitását követően nem maradt sok hely a további, hasonló fejlesztésekre, de a Futureal várakozásai szerint a meglévő bevásárlóközpontok jól fognak teljesíteni. Ennek egyik oka, hogy a járványhelyzettől megfáradt vevők továbbra is részben vásárlással kárpótolják magukat (ún. revenge shopping), másrészt pedig - új jelenségként - a gyorsuló inflációtól való félelem előre hozott vásárlásokat generálhat, de az idei szja-visszatérítések és extra nyugdíjkifizetések is növelhetik a vásárlókedvet. „Az utcai üzlethelyiségek esetében az elmúlt év nagyon nehéznek bizonyult, ám a járvánnyal kapcsolatos korlátozások feloldása után - amint újra fellendül a turizmus és a belvárosi forgalom - gyorsan helyreállhat e szektor működése. A kérdés itt csupán az, hogy ez az idén megtörténik-e” – hangsúlyozta Tatár Tibor.

A DePIN fogalma, jelentése és értelmezése a kriptotérben

Hogyan épül a jövő decentralizált fizikai infrastruktúrája blokkláncon keresztül?
2025. 09. 15. 00:01
Megosztás:

Trump: Gyógyulnia kell Amerikának

Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államoknak meg kell gyógyulnia a megosztottság okozta sebekből - az amerikai elnök erről az NBC News televízió vasárnapi politikai magazinjának adott telefoninterjúban beszélt.
2025. 09. 14. 23:00
Megosztás:

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre, amelyet egy magyarországi és egy külhoni település viselhet majd 2026. január 1. és december 31. között.
2025. 09. 14. 22:00
Megosztás:

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban – jelentette be pénteken a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
2025. 09. 14. 21:00
Megosztás:

Kedvezményeket kínál a MÁV-csoport

A MÁV-csoport idén is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét programjához: keddtől egy héten át díjmentes kerékpárszállítással, kedvezményes autómentes napijeggyel, a hétvégén pedig színes fővárosi programokkal várják az utasokat - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 20:00
Megosztás:

Az új francia miniszterelnök visszavonta a két munkaszüneti nap eltörlésére vonatkozó javaslatot

Visszavonta a hét elején kinevezett új francia miniszterelnök, Sébastien Lecornu az elődje által a költségvetési hiány csökkentése érdekében tervezett két ünnepnap eltörlését, és kezet nyújtott a baloldalnak.
2025. 09. 14. 19:00
Megosztás:

Brit külügyminiszter: sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint a jelenleginél is sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra annak érdekében, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalóasztalhoz üljön és véget lehessen vetni az ukrajnai háborúnak.
2025. 09. 14. 18:00
Megosztás:

A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta - derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
2025. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Megújul a fonyódi kikötő

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését, a majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak - közölte a MA-HARD Kft. az MTI-vel.
2025. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását - közölte az adóhatóság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás: