Az izraeli-iráni háború legfontosabb kérdése

Az izraeli-iráni háború kapcsán számos kérdés mellett az egyik legfontosabb, hogy lezárják-e a Hormuzi-szorost.

Az izraeli-iráni háború legfontosabb kérdése

Nehéz ezt eldönteni, de az biztos, hogy a lépés valószínűsége megnövekedett. A piac azért egyelőre óvatos ezzel a forgatókönyvvel, az olajpiac, s így a részvénypiac is csak részben árazza ezt az eseményt.

Pedig egy ilyen lépés komoly fájdalmat okozhatna az világ olajkereskedelmében. Az EIA adatai alapján — még ha két évvel ezelőtti számokról van is szó — azért látható az elsődleges kitettség.

Az Arab félsziget a szűk keresztmetszetekkel

Forrás: EIA

Az East-West olajvezeték 5 millió hordó olajat tud naponta szállítani. Az üzemeltető, az Aramco korábban 2 millió hordóval tervezte növelni a kapacitást, de egyelőre úgy tűnik, hogy ez még nem valósult meg. Vagy legalábbis még nem kezdett el működni a vezeték.

A probléma, hogy a Bab el-Mandeb szorost meg a húszik lövik, alkalomadtán. A Szuezi-csatornán és a SUMED vezetéken pedig együttesen kb. 9,3 millió hordó kőolajat és 4,1 milliárd köbláb földgázt szállítottak naponta 2023-ban. 

Az utóbbi teljes egészében a Bab el-Mandeben keresztül érkezett a Vörös-tengerre, míg az olajból 8,8 milliárd hordónyi. Ez azt sugallja, hogy az East-West vezeték kihasználtsága nagyon alacsony volt, mintegy 0,4 millió hordó per nap. Vagyis itt lehet egy kis, mintegy 4,5 millió hordó mozgástér, de ez csak mintegy 25-30 százalékban tudja kiváltani a Hormuzi-szoros áteresztő kapacitást.

A közvetlenül érintett országokat az alábbi grafikon mutatja:

A Hormuzi-szoroson át szállított olaj beszállítók és vevők szerinti megoszlása

Forrás: EIA

Ezek szerint az USA valamivel kevesebb mint 1 millió, míg Európa valamivel több, mint 1 millió hordónyival kevesebb kőolajra számíthatna egy esteleges lezárás esetén


Nyilván ezt pótolni kellene valahogyan, s talán az Aramco vezetékén keresztül ez részben megoldható lehet, de a kieső cirka 10+ millió hordó és a 10+ milliárd köbláb kieső földgáz szállítmányok valószínűleg komoly áremelkedést hoznának mind a két termék piacán.

Forrás: EIA

Hát most ezt a kockázatot ignorálja a piac. A kockázatok pedig csak gyülekeznek: Trump-vámok, elhúzódó orosz-ukrán háború, izraeli-iráni háború a Hormuzi-szoros lezárásának veszélyével. Mindeközben a részvénykockázati prémium a történelmi minimum közelében, 4 százalék környékén tanyázik, történelmi csúcs közelében levő indexértékekkel. Ez még óvatos megfogalmazásban is eléggé furcsának mondható! (forrás: ERSTE)

Kivonul Romániából a svéd Lindab

Kivonul Romániából a tetőszerkezeti elemeket gyártó és légtechnikai megoldásokat kínáló svéd cég, a Lindab - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 24. 17:00
Megosztás:

Először mutat be misét szenteste XIV. Leó pápa

Első alkalommal mutatja be XIV. Leó pápa a december 24-i esti misét: XIV. Leó pápa elődeihez képest későbbi időpontban kezdi a szertartást a Szent Péter-bazilikában, ahol első alkalommal tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.
2025. 12. 24. 16:00
Megosztás:

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

Hiába a karácsonyi csúcsszezon, a magyar online kiskereskedelemben látványosan fogy a hazai szereplők mozgástere. Bár darabszámban még többségben vannak a magyar webshopok, az online költések kevesebb mint fele marad itthon. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a Temu vezette külföldi webshopok már a karácsonyi időszakban is dominálják a magyarok online pénzköltését.
2025. 12. 24. 15:00
Megosztás:

Inflációval korrigálva a Bitcoin még nem érte el a 100 ezer dollárt – állítja a Galaxy Research

Bár a Bitcoin nominális értelemben történelmi csúcsokat döntött, reálértéken még nem sikerült átlépnie a pszichológiailag fontos 100 000 dolláros szintet – erre hívja fel a figyelmet a Galaxy Research friss elemzése. A kutatás szerint az infláció jelentősen torzítja a „csúcsközeli” narratívát, és más megvilágításba helyezi a kriptopiac aktuális állapotát.
2025. 12. 24. 14:00
Megosztás:

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

Jövő novembertől a halasztott fizetési (BNPL) megoldások egy részére a fogyasztói hitelnekre vonatkozó szabályok lépnek életbe, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati előírások vonatkoznak majd rájuk – áll a Fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvény friss módosításában. Az -instacash és a milpay - a magyar BNPL-piac meghatározó szereplői - szerint a módosítás nem veszélyezteti a konstrukció jövőjét. A két vállalat már a kezdetektől fogva úgy fejlesztették ki a rendszerüket, hogy az lehetővé tegye az Fhtv. előírásainak való megfelelést – közölte Bruzsa Géza vezérigazgató.
2025. 12. 24. 13:00
Megosztás:

Kicsi az esély a fehér karácsonyra

Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb mennyiségű hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni videójából.
2025. 12. 24. 12:00
Megosztás:

Függetlenül attól, hogy az Ethereum 2026-ban eléri-e a csúcspontját, a BlackchainMining segítségével a felhasználók akár napi 3777 dollárt fognak keresni!

Az elmúlt években az Ethereum folyamatosan az egyik legtöbbet emlegetett eszköz volt a kriptovaluta piacon. A DeFi-től és az NFT-ktől a 2. rétegű skálázási megoldásokig az Ethereum ökoszisztéma folyamatosan fejlődik. A piacot valóban foglalkoztató kérdés azonban változatlan: Vissza tud-e térni az Ethereum a történelmi csúcsra 2026-ban?
2025. 12. 24. 10:45
Megosztás:

Ki irányít valójában? – A tényleges tulajdonosok rejtett hálója

A mai, egyre összetettebb céghálók és tulajdonosi struktúrák világában alapvető kérdés, hogy ki gyakorolja a valódi befolyást egy vállalkozás vagy tranzakció felett – vagyis ki tekinthető tényleges tulajdonosnak. A meghatározás kiemelt jelentőségére, valamint a pénzmosás-megelőzéshez kapcsolódó legfontosabb szabályozási irányokra és gyakorlati tapasztalatokra dr. Glavatity Dénes és dr. Csákay Z. Domonkos, a KCG Partners Ügyvédi Társulás ügyvédje és ügyvédjelöltje hívják fel a figyelmet. Elemzésük rámutat: a tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki végső soron tényleges befolyást gyakorol a cégre, vagy akinek az érdekében a döntéseket meghozzák. Meghatározásuk elengedhetetlen a pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási kockázatok felderítéséhez, hiszen ezáltal tehető világossá, hogy egy tranzakció vagy cégalapítás kiemelt közszereplőhöz vagy szankcionált személyhez köthető-e.
2025. 12. 24. 10:00
Megosztás:

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról a Fitch

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról (Rating Watch Negative, RWN) a Fitch Ratings.
2025. 12. 24. 09:00
Megosztás:

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált az NKFH – 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes!

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) akkreditált laboratóriuma. Az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek. Az árucikkek forgalomból történő kivonása folyamatban van. A nem biztonságos termékek kockázatairól és a lehetséges lakástüzekről az NKFH a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közös sajtótájékoztatón tartott bemutatót.
2025. 12. 24. 08:00
Megosztás:

Miért nem tudja a Bitcoin áttörni a 90 000 dollárt, még „tökéletes” inflációs adatok mellett sem?

Hiába hűl az amerikai infláció és hiába csökkentette már háromszor is a kamatokat a Fed, a Bitcoin árfolyama újra és újra elakad a 90 000 dolláros szint közelében. A jelenség nem véletlen: a felszín alatt egyszerre játszanak szerepet makrogazdasági bizonytalanságok, kifáradó likviditás és nagyon tudatos, intézményi eladói stratégiák.
2025. 12. 24. 07:00
Megosztás:

Ghána hivatalosan is legalizálta a kriptokereskedelmet – új korszak indul Afrikában

Történelmi fordulóponthoz érkezett Ghána kriptovaluta-piaca. Az ország elfogadta a Virtual Asset Service Providers (VASP) törvényt, amely végleg pontot tesz az évek óta fennálló szabályozási bizonytalanság végére. A döntés nemcsak a kriptokereskedők számára hoz jogbiztonságot, hanem azt is jelzi, hogy Ghána hosszú távon számol a blokklánc-technológiával pénzügyi rendszerében.
2025. 12. 24. 06:00
Megosztás:

Új remény a kriptopiacon: stabilizálódó jelek az év végén

Hosszú hónapok eladási nyomása után végre fellélegezhet a kriptopiac. Az on-chain adatok és a befektetői viselkedés változásai arra utalnak, hogy a piac közeledhet egy stabilabb szakasz felé. Bár az óvatosság továbbra is indokolt, egyre több jel mutat arra, hogy a korábbi negatív hangulat oldódni kezdett, és 2025 előtt új remény körvonalazódik.
2025. 12. 24. 05:00
Megosztás:

Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai autópálya újabb szakaszát

Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát, így megszakítás nélkül gyorsforgalmi úton lehet közlekedni Bukarest és - a fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
2025. 12. 24. 04:00
Megosztás:

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője. Az alternatív piacon – ahol végrehajtási, adóhatósági vagy állami eljárásokból származó lakások cserélnek gazdát – akár 30–40 százalékos árkülönbségek is előfordulhatnak, ám ezek az ügyletek fokozott előkészítést igényelnek. A szakértő szerint az első lépés a kockázatos, bizonytalan jogi vagy műszaki hátterű ingatlanok kizárása.
2025. 12. 24. 03:00
Megosztás:

Ennyit nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke

2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, az összegük a duplájára emelkedett - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggel műsorában.
2025. 12. 24. 02:00
Megosztás:

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

Az utóbbi időszakban Magyarországon is egyre nyilvánvalóbbá vált a vadvilág beköltözése a városba – a főváros 12. kerületében például már-már mindennaposnak számít, hogy a helyiek vaddisznókkal találkoznak a lakóhelyük környezetében. Az ilyen esetek kapcsán sokan leginkább arra gondolnak, egy vadállattal való találkozáskor kell-e félteniük a testi épségüket, jóllehet a probléma egy másik – a leírtakhoz részben kapcsolódó – kérdést is felvet, nevezetesen, hogy a vadak által okozott károkat térítik-e a biztosítók? A Bank360 hazai biztosítókat kérdezett meg ezzel kapcsolatban.
2025. 12. 24. 01:00
Megosztás:

Biztonságos AI-tranzakciókat valósít meg a Visa partnereivel, megnyílhat az út a technológia széles körű elterjedése előtt 2026-ban

A Visa bejelentette a mesterséges intelligencia (AI) alapú kereskedelem fejlődésének egyik mérföldkövét: több száz biztonságos, AI-ügynök által kezdeményezett tranzakciót hajtottak végre sikeresen az ökoszisztéma partnereivel szoros együttműködésben. Az áttörés jelzi, 2025 lesz az utolsó év, amikor a vásárlók egyedül intézik a vásárlást és a fizetést – az AI-ügynökök által támogatott tranzakciók pedig a kísérleti fázisból a széles körű alkalmazás felé haladnak.
2025. 12. 24. 00:05
Megosztás:

A Hyperliquid 25 dollárra esik, miközben a Digitap ($TAP) a valódi költésekre fókuszál — A legjobb kriptó 2026-ra?

A Hyperliquid eléri a 25 dollárt – gyenge kockázati étvágy a piacon.
2025. 12. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoin az $88,000-as szinten oldalaz — A Digitap ($TAP) 5-szörös hozamot céloz, mint a legjobb kripto előértékesítési rotációs lehetőség

A Bitcoin árfolyama ezen a héten pontosan ott kezdett, ahol az előző héten abbahagyta: a $88,000 körüli szinten. A köztes időszakban azonban az árfolyammozgás mindennek mondható, csak nyugodtnak nem.
2025. 12. 23. 22:00
Megosztás: