Az Óbudai Egyetem és a MAGNUS Aircraft Zrt. közös elektromosrepülőgép-fejlesztésbe kezd

Folyamatosan nő az igény az alacsony költséggel fenntartható, környezetkímélő járművek iránt. Nincs ez másképp a légiiparban sem. A piaci igényekhez igazodva az Óbudai Egyetem és a MAGNUS Aircraft Zrt. innovatív együttműködés alapjait tették ma le: túrautakra alkalmas elektromos hajtású repülőgép fejlesztését, közös kutatási és fejlesztési projektek megvalósítását tűzték ki célul. Az erről szóló szándéknyilatkozatot Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Tarány Gábor elnök-tulajdonos írta alá.

Az Óbudai Egyetem és a MAGNUS Aircraft Zrt. közös elektromosrepülőgép-fejlesztésbe kezd

„A most elinduló közös munka jól illeszkedik az egyetemünknek a légiipart érintő fejlesztési terveibe különös tekintettel az innováció és a kutatás-fejlesztés (k+f) területén” – közölte az ünnepélyes aláírást követően Prof. Dr. Kovács Levente. Hozzátette: már eddig is jelentős erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy növeljük a légiipar elvárásaihoz illeszkedő mérnöki kompetenciákat. Repülőmérnöki, -technológusi, illetve különböző szintű pilótaképzési programokat is tervbe vettünk.

Az új szakok – akkreditációt követő – indítása már a jövő tanévévtől is megkezdődhet. Mindemellett a céljaink közt szerepel a MAGNUS Aircraft Zrt.-vel nagyobb, 4-6 üléses hibrid, és elektromos repülőgépek fejlesztése, valamint további közös k+f tevékenységek megvalósítása is. Az egyetem és a cég vezetésének egyik kiemelt célja, hogy együttműködjenek egy túrautakra alkalmas, elektromos hajtású repülőgép műszaki fejlesztésében. Az új típusú légijármű létrehozása érdekében az egyetem az úgynevezett hajtáslánc (a repülő hajtását biztosító rendszer) tervezésével, a MAGNUS Zrt. szakemberei pedig a géptest kialakításával, összeszerelésével, tesztelésével vesznek részt.

Tarány Gábor, a MAGNUS Aircraft Zrt. elnök-tulajdonosa kifejtette, hogy elkötelezettek a fenntartható légiközlekedés megteremtése és ismertté tétele mellett. „Ennek érdekében kezdünk közös kutatás-fejlesztési projektekbe – mutatott rá az elnök –, többek között ezért is fontos számunkra az Óbudai Egyetem teljes körű szakmai kompetenciája ezen a területen. Cégünk minden tőle telhetőt megtesz a projektek sikeréért, hogy az együttműködés eredményeként mielőbb piacra kerülhessen a közös fejlesztésű repülőgép.”

Magyarország meghatározó műszaki felsőoktatási intézménye régóta rendelkezik légiipari kompetenciával, képzési programokkal. A terület erősítése nemzetgazdasági szempontból is fontos, hiszen a dinamikusan fejlődő ágazat szakemberigénye folyamatosan nő. Az egyetem szándékai szerint külföldi egyetemeket, hazai légibázisokat is be kívánnak vonni a légi- és földiirányító-rendszert kiszolgáló szakember- és mérnökképzésbe.

A 2014-ben alapított MAGNUS Aircraft Zrt. hazánk egyik leggyorsabban fejlődő – környezeti szempontokat is figyelembe vevő – repülőgép-fejlesztéssel, -gyártással és -forgalmazással foglalkozó vállalkozása. A világon az elsők között fejlesztettek ki tisztán kompozitanyagokból készülő kétüléses, műrepülésre alkalmas repülőgépet. A fenntarthatóság jegyében kerozin helyett benzinnel működő gépek gyártását is elindították.

Hibákat és hiányosságokat találtak több kisállat-kereskedésben

Kisállat-kereskedéseket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); azonnali hatósági intézkedést indokló problémát nem találtak, azonban két üzlettel szemben eljárást indítottak állatgyógyászati készítmények engedély nélküli forgalmazása miatt, 10 kereskedésben pedig egyéb hibák és hiányosságok miatt intézkedtek - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
2025. 09. 11. 17:30
Megosztás:

Hétfőnként indultak a magyarok Horvátország felé

Vir volt az idei nyári főszezon abszolút sztárja a Horvátországba utazó magyarok körében a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A vendégek jellemzően az utazás előtt legalább 3 hónappal foglalták le szállásukat nyaralásukhoz, és a legtöbben hétfői napon érkeztek. A legkeresettebb úti célokban nem volt vita: Vir mellett Crikvenica és Selce volt idén a legvonzóbb desztináció. A családok többsége 370 ezer forintnál többet, a párok zöme 70–270 ezer forintot költött szállásra a portál adatai szerint.
2025. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Az Auchan és a Tesco is kedvezményeket ad a nyugdíjas utalványok beváltásánál

Az Auchan és a Tesco is kedvezményeket ad a nyugdíjas élelmiszer-utalványok beváltásánál - közölték az áruházláncok az MTI-vel.
2025. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2025. 09. 11. 16:00
Megosztás:

Az Avalanche alapítvány 1 milliárd dolláros amerikai tőzsdei áttörésre készül

Új korszak a kriptó és Wall Street határán: az Avalanche blokklánc-hálózat most nem játékra készül – hanem komoly pénzre. Egy közelgő, összesen 1 milliárd dolláros amerikai pénzügyi manőverrel a hálózat történelmi mérföldkőhöz érkezik. A cél: a digitális eszközök egyik legerősebb treasury-jének (kincstári alapjának) felépítése, komoly intézményi háttérrel. A kriptovilág és a Wall Street határai sosem voltak még ennyire elmosódottak.
2025. 09. 11. 15:30
Megosztás:

A Kyndryl felmérése szerint a mainframe‑modernizációs projektek 2–3‑szoros befektetés‑arányos megtérülést biztosítanak

A Kyndryl (NYSE: KD), a küldetéskritikus vállalati technológiai szolgáltatások vezető globális szereplője, ma közzétette immár harmadik alkalommal publikált State of Mainframe Modernization felmérésének eredményeit. A kutatás bemutatja, miként alakítják át a vállalatok a mainframe-rendszerek szerepét a gyorsan változó digitális környezetben. Az eredmények szerint a szervezetek egyre inkább rugalmas modernizációs stratégiákat alkalmaznak, nagyléptékben építik be a mesterséges intelligenciát, és megduplázzák a mainframe használatát a hibrid IT‑környezetekben – mindezt a szakemberhiány és a szigorodó szabályozói elvárások közepette.
2025. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Bár általánosan elterjedt vélekedés, hogy lakásvásárlás csak önerővel lehetséges, a szabályozás ezt nem zárja ki – hívta fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint a hitelezés felső határa forintalapú jelzáloghitelek esetén a fedezet forgalmi értékének 80 százaléka, de megfelelő pótfedezet – például egy másik ingatlan – bevonásával önerő nélkül is finanszírozható a vételár. Bizonyos esetekben – első lakás vagy energiahatékony ingatlan – akár pótfedezet nélkül is nyújtható 90 százalékos hitel. A szakértő tapasztalt pénzügyi tanácsadó bevonását javasolja.
2025. 09. 11. 14:30
Megosztás:

Blokklánc technológia és okosszerződések forradalmasítják a globális vagyonkezelést

Chainlink, UBS és DigiFT együttműködése új korszakot nyit: a blokklánc-technológia már nem csak a kriptovaluták terepe – most a hagyományos pénzügyi szektor egyik legfontosabb pillérére, a vagyonkezelésre is kiterjeszti hatását.
2025. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Dogecoin árfolyama szárnyal, Bitcoin pedig lőhet 120 ezer felé

A kriptopiac újra lendületet vett: a Dogecoin vezeti az emelkedést, miközben a Bitcoin 114 ezer dollár közelében jár. Egy friss elemzés szerint a Bitcoin jelenleg alulértékelt az amerikai pénzkínálathoz képest – ez a minta pedig korábban már többször is erőteljes ralit előzött meg. Megnéztük, mit jelent ez a befektetők számára, és milyen szintekre érdemes most figyelni.
2025. 09. 11. 13:30
Megosztás:

30.000 Ft nyugdíjas utalvány DUPLÁZHATÓ, így lesz belőle 60.000 Ft

Mint ismeretes, a nyugdíjasok 30 000 forintos egyszeri támogatást kapnak az államtól élelmiszer-utalványok formájában. Az Auchanban az utalványok összegével megegyező Bizalompont jóváírásokat kaphatnak a vásárlók, ha élnek az Auchan november végéig tartó ajánlatával, és okosan vásárolják le az utalványokat, amivel így akár meg is duplázhatják azok értékét.
2025. 09. 11. 13:00
Megosztás:

Szoftver szolgáltatók a modern online játék világában

Az online kaszinók sikere nagyban függ a választott szoftverfejlesztőktől, akik a játékélményt biztosítják. A Novomatic, BGaming és Gamzix három olyan szolgáltató, amelyek különböző megközelítéssel és stratégiával vannak jelen a piacon.
2025. 09. 11. 12:58
Megosztás:

A faktorálás pszichológiája, avagy miért félünk attól, ami segíthet?

A vállalkozói világban sok döntés adatokon, elemzéseken alapul, de az emberi tényezőt nem lehet kizárni. Például egy pénzügyi megoldás, mondjuk a faktorálás, lehet technikailag előnyös, mégis ellenállást válthat ki. Ennek oka sokszor nem a kondíciókban keresendő, hanem pszichológiai háttere van. Egy cégvezető számára a kintlévőségek kezelése a pénzügyi kontroll egyik legfontosabb eleme. Így érthető, ha nehezen engedi ki a kezéből – még akkor is, ha azzal gyorsabbá és biztonságosabbá tehetné a működést.
2025. 09. 11. 12:30
Megosztás:

Sokkoló adatok az USA-ból!

A tegnapi termelői árindex nem várt, jelentős csökkenése hatalmas meglepetés volt a piacok számára, a mai inflációs adatok előtt. Csak emlékeztetőül, a várt 3,3 százalékkal szemben 2,6 lett az augusztusi érték - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2025. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Az INA visszakaphatja szíriai eszközeit

A szír külügyminiszter, Asaad Hasan al-Shaybani és a horvát külügyminiszter, Gordan Radman tegnap közös sajtótájékoztatót tartott, ahol megerősítették a diplomáciai kapcsolatok újraindítását.
2025. 09. 11. 11:30
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop meghosszabbítása miatt

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás ismételt meghosszabbításának alaptörvény-ellenességét - erősítette meg csütörtöki közleményében a szövetség.
2025. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Fellendítheti a lakáshitelezést az Otthon Start a pénzügyi közvetítők szerint

Az Otthon Start Program az ingatlanpiac mellett a lakáshitelezést is fellendítheti, így az éves szinten mintegy 1600 milliárd forintra becsült kihelyezési volumen 250 milliárd forinttal gyarapodhat - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Szövetsége szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Estek a fejlett piaci hozamok, háborús hírekre estek a régiós devizák

Nem sokáig tartott a közelmúltbeli hozamesés utáni korrekció az amerikai kötvénypiacon.
2025. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Az Oracle 36%-os ugrása felhúzta az AI cégeket, csúcson zárt az S&P és a Nasdaq

Az S&P 500 és a Nasdaq szerdán történelmi csúcson zárt, az előbbi 0,3%-os, az utóbbi elhanyagolható emelkedéssel.
2025. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Az európai kiskereskedelem emelkedése ellensúlyozta a visszaeső tech szektort

A szerdai kereskedésben az európai részvénypiacok stagnáltak, miután a spanyol Inditex (a Zara anyavállalata) erős teljesítménye nem tudta ellensúlyozni a technológiai szektor visszaesését.
2025. 09. 11. 08:35
Megosztás:

Magyarország élen jár az agrárdigitalizációban

A magyar agrárszektor élen jár az innováció és digitalizáció terén, hiszen az adatvezérelt termelés, a precíziós gazdálkodás, a robotika és az időjárásálló termelés ma már a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar szerves részét képezi - hangsúlyozta Ökrös Oszkár helyettes államtitkár a budapesti nemzetközi Tudományos és Innovációs Héten az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.
2025. 09. 11. 08:00
Megosztás: