Az omikron vírusmutáció odacsap a világgazdaságnak
A szakember ugyanakkor nem számít olyan lezárásokra, mint korábban. Mindenesetre a Financial Times szerint a világgazdaság növekedése az omikron miatt a negyedik negyedévben feleződhet a korábban várthoz képest. Míg a fejlett világban kisebb mértékű növekedési áldozatról lehet beszélni, addig a feltörekvő piacokon a növekedés nagyobb mértékben esik vissza.
Ugyanakkor Németországban a jegybank legújabb előrejelzése szerint akár kontrakció is elképzelhető a harmadik negyedévhez képest. Persze vannak jó hírek is, a Moderna harmadik oltása harminchétszerezi az antitest választ az omikron variáns ellen. A japánok szebbnek látják a jövőt, 2022-ben 3 százalékkal is növekedhet a japán gazdaság a korábbi 2,2 százalékos előrejelzéshez képest.
Na meg annak is lehet örülni, hogy Joe Manchin szenátor kompromisszum-képes, és megelégszik azzal, ha az újjáépítési terveket 2.000 milliárdról 1.800 milliárd dollárra csökkentik. Ez persze még nem jelenti azt, hogy megállapodnak, de azért nem áthidalhatatlanok az ellentétek.