Az orosz Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt Szijjártó Péter

Az orosz Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben.

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta: a mostani energiaellátási válság Európában jelentősen növeli a nukleáris kapacitások jelentőségét. A nukleárisenergia-kapacitások segítenek abban, hogy az adott ország meg tudja védeni magát a nemzetközi energiapiac észszerűtlen és kiszámíthatatlan változásaitól, vagyis hogy meg tudja védeni a szuverenitását - tette hozzá.

"Magyarország új atomerőművet épít, amivel hosszú távon garantáljuk energiaellátásunk biztonságát, megvédjük a környezetünket és fenntartjuk a rezsicsökkentés eredményeit" - emelte ki.

A miniszter tájékoztatása szerint a hétfői tárgyaláson Alekszej Lihacsovval a következő hónapok feladatait vették számba annak érdekében, hogy jövő év őszén az első betonelemek lekerülhessenek a talajba a paksi telephelyen.

"A beruházást sokan próbáljak gáncsolni, de mi ennek nem engedünk, az erőművet felépítjük, mert jogunk van hozzá és ez az érdekünk" - fogalmazott Szijjártó Péter.

A jövő hét elején téliesre fordul az időjárás

A következő napokban jelentős mennyiségű esőre kell számítani, vasárnaptól az északi-északkeleti országrészben egyre nagyobb területen várható hó. A jövő hét első felében pedig téliesre fordul az időjárás, erős éjszakai lehűléssel - közölte agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.
2022. 12. 09. 07:00
Megosztás:

2024-re állhat helyre a magyarországi újautó-piac

A magyarországi újautó-piac 2024-re állhat helyre, amikor a megrendelt autókat a kereskedők már tervezhetően tudják átadni a vevőknek, és megszűnhet a bizonytalan várakozási idő - mondta Németh Balázs, a Porsche Hungaria (PH) ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
2022. 12. 09. 06:30
Megosztás:

3 magyar cég és új növekedési rekord a Deloitte CE Fast 50 listáján

A Deloitte Central Europe 2022-es Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból közel 400 pályázat érkezett. A kiemelkedő érdeklődés mellett idén a rangsorra felkerült cégek növekedésének mértéke is rekordot döntött.
2022. 12. 09. 06:00
Megosztás:

Új kiállítótér nyílik tavasszal Balatonfüreden

Új kiállítótér nyílik tavasszal a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program részeként Balatonfüreden: Nemes Judit képzőművész és Szöllősi-Nagy András egyetemi tanár több ezer darabos gyűjteményéből rendezik be az új Modern Műtárat (MoMű), amely a Szívkórház közelében található - áll a Vaszary Galéria munkatársai által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
2022. 12. 09. 05:30
Megosztás:

Kutatás: ennyit költenének fürdőszoba felújításra a magyarok

Tízből legalább hatan tervezik felújítani a család fürdőszobáját a következő három évben, amire átlagosan legalább 500 ezer forintot költenének, derül ki a RAVAK Hungary Kft. több száz fő bevonásával készült online kutatásából. A válaszadók alig több mint 10 százaléka nyilatkozott új, hogy csak otthonfelújítási támogatásból tudná megvalósítani a felújítást, 80 százalékban viszont problémásnak látják a szakemberhiányt. A fürdőszobai termékek vásárlása során a minőséget, a hosszú távú megbízhatóságot és az árat tartják a legfontosabbnak a megkérdezettek.
2022. 12. 09. 05:00
Megosztás:

A kristálycukor eltűnésének rejtélye és megoldása - hová tűnt a boltokból az 1 kg-os kristálycukor?

A hatósági áras üzemanyag után a cukor lehet a következő olyan árstopos termék, amelyből tartós hiány jelentkezhet az üzletekben. Noha az ársapka és az időről időre felmerülő készlethiány érdemben növelte az egy kilogrammos kristálycukor iránti keresletet, ám a hatósági áras üzemanyagokkal szemben nem vezetett a kínálat drasztikus visszaeséséhez - olvashatjuk a napi.hu beszámolójában.
2022. 12. 09. 04:00
Megosztás:

Az emberkereskedelem veszélyeire figyelmeztetett az ENSZ migrációs ügynöksége

Az emberkereskedelem veszélyeire figyelmeztetett az ENSZ migrációs ügynöksége egy csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén Budapesten.
2022. 12. 09. 03:30
Megosztás:

Putyin szerint Oroszország válaszcsapásként támadja az ukrán infrastruktúrát

Az orosz hadsereg azt követően kezdett el csapásokat mérni Ukrajna energetikai infrastruktúrájára, hogy merényletet követtek el a Krími híd ellen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtökön az Oroszország Hőse címmel kitüntetett katonákat fogadott a Kremlben.
2022. 12. 09. 03:00
Megosztás:

Az EU jóváhagyta Horvátország schengeni csatlakozását, Bulgáriáét és Romániáét nem

Az európai uniós tagállamok belügyminiszteri tanácsa csütörtökön jóváhagyta Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez, nem született viszont döntés arról, hogy Bulgária és Románia mikor csatlakozhat a személyek szabad mozgását is garantáló nemzetközi zónához.
2022. 12. 09. 02:30
Megosztás:

Szellemi honvédőket díjazott a CÖF-CÖKA

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője és a Regőczi Alapítvány vehette át a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Szellemi honvédő díját csütörtökön Budapesten.
2022. 12. 09. 02:00
Megosztás:

Jelentős szakpolitikai eszközök segítik a kertészeti ágazat modernizációját

A mostani kihívások, többek között az aszály és a drasztikusan emelkedő inputárak felhívják a figyelmet az inputhatékonyságot és a termelési biztonságot növelő fejlesztések fontosságára - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a FruitVeB Kertészeti Évzáró konferenciáján, csütörtökön, Kecskeméten a tárca közleménye szerint.
2022. 12. 09. 01:30
Megosztás:

Franciaország vonzza a legtöbb külföldi befektetést Európában

Franciaország vonzza a legtöbb külföldi befektetést Európában, tavaly 1222 új befektetés valósult meg, és a 17 ezer külföldi vállalkozás több mint kétmillió franciát foglalkoztatott 2021-ben - derül ki a francia statisztikai hivatal, az INSEE csütörtökön közzétett adataiból.
2022. 12. 09. 01:00
Megosztás:

Romániában 18 százalékkal emelkedik januártól a bruttó minimálbér

Romániában 17,6 százalékkal 3000 lejre (253 ezer forint) emelkedik a bruttó minimálbér január elsejétől - határozott csütörtöki ülésén a bukaresti kormány.
2022. 12. 09. 00:30
Megosztás:

A Fitch szerint negatív a közép- és kelet-európai térség kilátása

Várhatóan romlanak jövőre a közép- és kelet-európai államadósok hitelkondíciói, elsősorban az ukrajnai háború átgyűrűző gazdasági, főleg energiapiaci hatásai és a valószínűleg meredeken lassuló növekedés miatt, ezért a régió egészének általános besorolási kilátása negatív - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott térségi szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor Magyarországra változatlanul stabil államadós-osztályzati kilátást tart érvényben.
2022. 12. 09. 00:05
Megosztás:

Neked van otthon pumpád?

Nem, most nem a bringához való pumpára gondoltunk, bár általában az is a férfiak tipikus alapfelszereléséhez tartozik. Persze a nők is tudnak pumpálni, de most mi egy kicsit inkább a férfiakkal szeretnénk most foglalkozni.
2022. 12. 08. 23:30
Megosztás:

Elfogadta a román kormány a jövő évi költségvetés-tervezetet

Elfogadta a román kormány a jövő évi költségvetés-tervezetet, amely 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel és 4,4 százalékos államháztartási hiánnyal számol.
2022. 12. 08. 23:00
Megosztás:

Béremelés nélkül is erősíthető a munkavállalói lojalitás

A SZÉP kártya mellett a céges programok, a telefon vagy laptop, a vállalati autók és a tréningek a legnépszerűbb, sztenderd béren kívüli juttatások a hazai vállalatoknál – derül ki az EY Adókonferencia több mint 250 résztvevője körében készített felmérésből. A tanácsadócég szakértői arra is felhívták a figyelmet, hogy a megszokott megoldásokon túl számos adóhatékony lehetőség kínálkozik – ideértve bizonyos értékpapír programokat is – amelyekkel a vállalkozások a bérköltségek jelentős emelése nélkül is növelhetik a munkavállalók motivációját és lojalitását.
2022. 12. 08. 22:30
Megosztás:

Tíz kategóriában adták át a közmédia díjait

Tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat csütörtökön Budapesten a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként.
2022. 12. 08. 22:00
Megosztás:

Regionális kamarai együttműködés keretében támogatná a területfejlesztési miniszter a hazai vállalkozásokat

A területfejlesztési minisztérium stratégiai partnerséget ajánlott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának (BKIK) a Budapest és Pest megyei gazdasági zónára vonatkozó fejlesztési elképzelések kidolgozásában. Ezzel tovább erősödhet a BKIK által is támogatott megyei szintű kamarai egyeztetés gyakorlata, és hatékonyabb lehet a vállalkozókkal való közvetlen tapasztalatcsere – derült ki a budapesti kamara Önkormányzati Kapcsolatok Kollégiumának ülésén. A december 7-i eseményen Dr. Latorcai Csaba, területfejlesztési miniszterhelyettes és Dr. Balogh Ádám, a BKIK általános alelnöke is részt vett.
2022. 12. 08. 21:30
Megosztás:

LED-es tükör a szakszerűbb és szebb megvilágításért

Bármekkora is legyen a fürdőszobánk, egy tükör mindig jó szolgálatot tesz, a hasznossága megkérdőjelezhetetlen. Reggel vele indítjuk a napot, és este vele fejezzük be. Ráadásul nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy tágítja a teret, így egy kis méretű fürdőben igazán előnyös.
2022. 12. 08. 21:00
Megosztás: