Az országos ügyek felét kezelő Budapesti Békéltető Testület tavaly több mint egymilliárd forint ügyértékben hozott döntést

A jogviták békéltető testület általi rendezésével a fogyasztó és a szolgáltató is jól járhat – ez derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testület (BBT) tavalyi statisztikáiból.

Az országos ügyek felét kezelő Budapesti Békéltető Testület tavaly több mint egymilliárd forint ügyértékben hozott döntést

A testület elé tavaly 10 százalékkal több eset került, mint az előző évben, és az elbírálásra kerülő ügyek háromnegyede mindkét fél megelégedésével zárult. A legtöbb fogyasztói panasz továbbra is a szolgáltatásokkal kapcsolatos, amelyek közé újdonságként bekerültek a napelemrendszerekkel kapcsolatos kifogások is.

2023-ban a BBT-hez 4,654 ügy érkezett, amelyből 4,531 ügyben született döntés – ez közel 10 százalékos ügyszámnövekedést jelent 2022-höz képest. Országos szinten a békéltető testületekhez érkező fogyasztói panaszok felét a BBT kezelte és több mint egymilliárd forint ügyértékben hozott döntést.

Az előző évihez képest 2023-ban jelentősen (mintegy 400 esetszámmal) nőtt az egyezséggel záródó ügyek száma. Erős tendencia volt a vállalkozások együttműködési hajlandóságának javulása is, amelynek részeként sok esetben a békéltető testületi eljárás megindulása nyomán a vállalkozás szinte azonnal teljesítette a jogos fogyasztói igényt. A Budapesti Békéltető Testület szakmai tekintélyének elismerését jelenti, hogy az eljárásokban részt vevő vállalkozások jelentős figyelmet fordítanak az általuk benyújtott dokumentumok teljeskörűségére.

"A Testület érdemi eljárásai a korábbi évekhez hasonlóan eredményesek voltak, a vállalkozások pedig egyre inkább felismerik, hogy célszerűbb és gazdaságosabb peren kívül, a békéltető eljárás keretében lezárni a fogyasztóval szembeni jogvitát. A cél továbbra is az, hogy ingyenesen, gyorsan, hatékonyan, a felek megállapodásával rendezzük ezeket az ügyeket. Jelentős változás az idei évtől, hogy a békéltető testületek immár kötelezést tartalmazó határozatot hozhatnak a vállalkozásokkal szemben, ha a kérelem megalapozott és a fogyasztó érvényesíteni kívánt igénye nem haladja meg a 200 ezer forintot. Ez a fogyasztóvédelem további erősödését hozhatja” – mondta el dr. Inzelt Éva, a Budapesti Békéltető Testület elnöke.

A legtöbb kifogás (a panaszok 57 százaléka) továbbra is a szolgáltatásokkal kapcsolatos. 2023-ban is sokan éltek panasszal a posta- és távközlési szolgáltatásokkal, valamint a közüzemi szolgáltatókkal kapcsolatosan, ez utóbbiak nagy része a számlázások értelmezéséhez, korrekciójához kapcsolódott. Az előző évek tendenciáit folytatva növekedett a légitársaságokkal szembeni kompenzációs igények száma, különösen a járatok törlése, késése miatt.

Újdonságot jelentenek a BBT elé kerülő ügyek között a napelemrendszerekkel kapcsolatos kifogások: így a szerződéskötéssel, a kivitelezés elhúzódásával, a nem megfelelő kivitelezéssel, az inverterhiánnyal vagy a betermelt villamosenergia-elszámolással összefüggő panaszok.

Az építőipari - például nyílászáró-cserét vagy klímaszerelést érintő – ügyekben a fogyasztók gyakran azért kerülnek nehéz helyzetbe, mert írásbeli megállapodás hiányában nem tudják bizonyítani a kérelmükben foglaltakat.

A termékekkel kapcsolatos panaszok (az összes ügy 43 százaléka) között gyakoriak voltak az online vásárolt, nem megfelelő minőségű termékekkel, a használt autókkal kapcsolatos szavatossági, valamint a rejtett hibák miatti fogyasztói igények is. Továbbra is tipikusnak tekinthetőek az olyan ügyek, amikor a webáruházat üzemeltető vállalkozás ismeretlen, a fogyasztó pedig az adott online felületről történő rendelés során nem az indokolt körültekintéssel járt el.

2024. január 1-jétől 200 ezer forint értékhatár alatt kötelező érvényű, a bírósági ítéletekkel egyező erejű döntéseket hozhatnak a békéltető testületek – amennyiben a fogyasztó kérelme megalapozott – akkor is, ha az adott vállalkozások nem tettek alávetési nyilatkozatot. A békéltető testületi határozat ellen nincs fellebbezési lehetőség, viszont a Bíróságtól kérhető annak hatályon kívül helyezése.

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás: