Az OTP HR menedzsment rendszerbevezetése díjat érdemelt az SAP-tól

Az OTP Bank többéves, stratégiailag felépített digitális HR-transzformációja új mérföldkőhöz érkezett: a vállalatcsoport egyre kiterjedtebben és tudatosabban alkalmazza az SAP SuccessFactors (SF) felhőalapú, integrált humánerőforrás-menedzsment rendszerét, amely már most is több mint 12 ezer munkavállalót szolgál ki Magyarországon, és előkészítés alatt van a teljes cégcsoportra, vagyis 11 országba való kiterjesztése is. A fejlesztés nem csupán a hatékonyságot növeli, hanem aktívan támogatja az OTP digitális stratégiáját és a humán terület jövőállóságát is, amellyel – Magyarországon elsőként – az SAP Customer Adoption Excellence Award díjat is kiérdemelte a vállalat.

Az OTP HR menedzsment rendszerbevezetése díjat érdemelt az SAP-tól

Az SAP Customer Adoption Excellence Award azoknak a vállalatoknak szól, amelyek kivételes eredményeket értek el az SAP SuccessFactors használatával, kiemelkedő módon alkalmazva a felhőalapú rendszer lehetőségeit a saját HR-folyamataik fejlesztésében. Az SAP évente régiós eseményein keresztül ismeri el azokat a cégeket, amelyek a technológiai innovációt és a munkavállalói élményt egyaránt szem előtt tartják. Az elismerést először kapta meg magyarországi vállalat.

A díjat az OTP képviseletében Zsuga Márk, az OTP Bank Digitális HR vezetője vette át április 3-án, a második alkalommal megrendezett SAP Innovation Day esemény keretében tartott HR Connect fórumon. 

A díj kapcsán Zsuga Márk és Zentai Annamária, az OTP Bank HR Szakértői Központ igazgatója osztotta meg tapasztalatait. „Az SAP SuccessFactors bevezetése során mindig az üzleti igényekhez való illeszkedés volt a legfőbb szempont, nem pedig az elérhető technológiával való öncélú kísérletezés. Egy olyan, képességalapú szervezet kialakítása a cél, amelyben az egyes munkakörök, a munkavállalói képességek és tapasztalatok digitálisan lekövethetőek, elemezhetőek és továbbfejleszthetőek.

Büszkeség, hogy erőfeszítéseinket nemzetközi mezőnyben is díjazta az SAP” – mondta Zentai Annamária, az OTP Bank HR Szakértői Központ igazgatója.

„Mindig nagy öröm számunkra, ha egy nemzetközi díjunkat egy magyar ügyfél érdemli ki – ez természetesen az SAP hazai csapatának is kiváló visszajelzés. Az OTP holisztikus szemlélete és innovációra építkező HR gyakorlata az üzlet és technológia együttműködésének egy igazán jó példája. A hazai piacon is példaértékűnek látjuk, ahogy az OTP Bank egyéni utakat talál a szervezet HR-igényeinek megválaszolására, az SAP SuccessFactorsban rejlő lehetőségeket teljeskörűen kiaknázva. Büszkék vagyunk rá, hogy szakmai partnerként mi is támogatni tudjuk az OTP-t digitalizációs útján” – emelte ki a díj kapcsán Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója. 

Az SAP az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a kritikus ökoszisztémák fenntartása érdekében tett lépéseivel összhangban a Customer Adoption Excellence Award díjazottjai, így az OTP tiszteletére is 2.500 mangrovefát fog ültetni a Lençóis Maranhenses Nemzeti Park határai körül. 

Digitalizáció az emberi erőforrások szolgálatában

Az OTP Bank HR digitalizációs útja nem újkeletű. A vállalat már 2003 óta használ SAP-alapú HCM (Human Capital Management) megoldásokat, ám a valódi digitális áttörés 2017-ben kezdődött el, amikor az OTP a SuccessFactors bevezetése mellett döntött. A kezdeti cél az volt, hogy egy könnyen elérhető, felhőalapú rendszer váltsa fel a korábbi, nehezebben skálázható megoldásokat, és korszerűsítse a HR-folyamatokat – mind a munkavállalók, mind a vezetők számára.

A HR-terület digitalizálása nem csupán technológiai fejlesztést, hanem jelentős szemléletváltást is jelentett az OTP esetében. A bevezetett modulok – mint a teljesítménymenedzsment, toborzás, onboarding vagy épp az Employee Central – nem csupán adminisztratív támogatást nyújtanak, de átfogó képet adnak a munkavállalói életútról is, támogatva az adatvezérelt döntéshozatalt és a vezetői stratégiaalkotást.

A teljesítménymenedzsment modul például már a teljes cégcsoportban megjelent, hiszen már 600 felsővezető használja 11 országban, az alkalmazottak pedig egyre több ponton találkoznak olyan digitális kapcsolódási pontokkal (digital touchpoints), amelyek a munkavállalói élményt szolgálják – legyen szó onboardingról, belső képzésekről vagy éppen a teljesítményértékelésről. A cél nem pusztán a rendszerhasználat, hanem a munkavállalói elkötelezettség növelése, a munkaerő tudatos és hatékony fejlesztésének támogatása.

Szervezeti nyitottság, stratégiai fókusz

Az OTP HR digitalizációja túlmutat a modulbevezetések technikai megvalósításán, nemcsak lépést tartanak a nemzetközi trendekkel, hanem proaktívan alakítják is azokat. A vállalatnál működő learning management system (LMS) például nem önmagában került bevezetésre, hanem integrált módon kapcsolódik egy már meglévő, Moodle-alapú képzési ökoszisztémához. Ez lehetővé teszi, hogy a képzési és fejlesztési programok nyomon követhetőek, mérhetőek és folyamatosan finomhangolhatóak legyenek. A learning journey – a tanulási életút – az egyik legfontosabb fókuszterületté vált az OTP számára, amelyre külön fejlesztési stratégiát építettek. 

Papírmentes jövő, emberközpontú kultúra

A BTP (Business Technology Platform) alapú saját fejlesztések – például a teljesen papírmentes recruitment és onboarding nyilatkoztatás – is azt jelzik, hogy a bankcsoport nemcsak integrál, hanem az innovációs megoldásokat is alkalmazza. Az egyes fejlesztések mögött mindig világos cél áll; a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése, a vezetők számára hasznos és valós idejű adatok biztosítása, valamint az egész szervezet hatékonyabb működésének támogatása.

AI, adatvezérelt döntéshozatal és jövőálló megoldások

A bankcsoport számára a nyitottság és az együttműködés nemcsak érték, hanem eszköz is a fejlődéshez. Az újításokat több szinten, több csapattal, összehangolt éves tervek mentén valósítják meg, ügyféloldalról és munkavállalói oldalról egyaránt bevonva az érintetteket.

Az OTP HR stratégiájában az adatalapú működés és a mesterséges intelligencia (AI) szerepe is folyamatosan növekszik. Bár a jogi kérdések – például a felhős adathozzáférés vagy a szerződések AI-általi értelmezése – még kihívásokat jelentenek, a vállalat már most aktívan vizsgálja az AI-ban rejlő lehetőségeket, különösen a munkavállalói képességek értékelése, az előszűrés, a tudásmegosztás vagy az onboarding támogatása terén.

A munkavállalói életúthoz kapcsolódó visszajelzések és pulzusmérések is a vállalati kultúraváltás részei. Az OTP-nél a bevezetési folyamatokat minden esetben mérések kísérik: nemcsak az implementáció sikerességét, hanem a munkatársak elégedettségét is vizsgálják. Elsők között vezették be a régióban a Qualtrics megoldását, amely gépi tanulás segítségével elemzi az elkötelezettséget – ezzel is támogatva a humán terület hatásának növelését. Mint fogalmaznak: „A cél nem az, hogy önmagáért használjuk az AI-t, hanem hogy stratégiai célokat támogassunk vele.” 

A jövő útja már épül

A jelenleg bevezetett modulok – Employee Central, Recruitment, Onboarding, Performance & Goals Management, Learning Management System, Compensation – mellett a vállalat a teljes, csoportszintű kiterjesztésen dolgozik. A leányvállalati működés egységesítése, összehasonlíthatóvá tétele és digitalizálása révén még átláthatóbb és mérhetőbb HR működés jöhet létre a bankcsoport minden pontján.

„A mi példánk azt mutatja: a digitális HR nem csupán a jövő, hanem már a jelen. A stratégiai gondolkodás, a szervezeti fejlődés, a nyitottság és a munkavállalói élmény középpontba helyezése pedig garancia arra, hogy a rendszer nemcsak bevezetésre került, hanem valóban működik – és értéket teremt” – fogalmazott Zsuga Márk.
Evangélisták és úttörők

Az OTP gyakran osztja meg tapasztalatait más vállalatokkal is. A HR csapat aktívan részt vesz hazai és nemzetközi konferenciákon, és szívesen vállal szerepet abban, hogy más vállalatok is tanulhassanak tapasztalataikból. Április 3-án, az SAP Innovation Day-en például elsőként számoltak be a Job Description Made Simple (JDMS) bevezetéséről, amely a munkaköri leírások digitalizációját teszi egyszerűbbé és strukturáltabbá.


Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás: