Az utószezonban is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton felé

Továbbra is megnövelt kapacitással és többletszolgáltatásokkal készül a MÁV-csoport szeptember 1-je és 21-e között a balatoni utószezonra. Az utószezoni menetrendnek megfelelően továbbra is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton partjára és több férőhely áll az utasok rendelkezésére, illetve változatlanul biztosítják a nyáron megszokott mennyiségű kerékpárszállítási lehetőséget is - közölte az MTI-vel szombaton a vasúttársaság.

Az utószezonban is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton felé

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója egy a társaság hivatalos Facebook-oldalán közzétett videójában ehhez kapcsolódóan úgy fogalmazott:

"ahogy a diákok visszatérnek az iskolapadba, úgy visszatérnek a FLIRT és KISS motorvonatok is a budapesti elővárosi forgalomba".
Hozzáfűzte ugyanakkor, kedvező időjárás esetén az utószezonban is sokan kelnek útra a Balaton felé, ezért minden korábbinál nagyobb kínálatot biztosítanak a Balaton irányába.

Az utószezoni menetrend összeállításánál figyelembe vették azt, hogy a fürdőzők helyét ilyenkor egyre inkább a kirándulók és a kerékpárosok veszik át - mondta.

A MÁV közleménye szerint a főváros és a déli partszakasz között a Balaton és a Tópart InterCityket, valamint a déli parti InterRégiókat tudják választani az utasok, A Balaton InterCitykben első osztályú kocsik és étkezőkocsik is közlekednek.

A főszezon után ugyan már csak hétvégéken, de a Jégmadár expresszvonat közlekedik, korszerű, légkondicionált KISS emeletes motorvonattal. A Bagolyvonatok szintén járnak péntek és szombat éjszakánként Keszthely és a Déli pályaudvar között - tudatták.

Az északi part megközelítést a Kék Hullám expresszvonatok, a Vízipók sebesvonatok és a Katica InterRégiók teszik gyorsabbá, a naponta kétóránként induló Kék Hullám expresszvonatokkal érhető el a leggyorsabban Balatonfüred és Balatonalmádi a fővárosból.

Az ugyancsak naponta kétóránként közlekedő Vízipók sebesvonatok a leggyorsabb elérést kínálják Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Alsóörs, Csopak és Balatonarács állomásig.

A Katica InterRégiók Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megállnak, kiszolgálva ezzel a kisebb településeket is.
A nyugat-dunántúli térség vasúti kapcsolatait a Balatonnal az ugyancsak kétóránként közlekedő Helikon InterRégiók biztosítják Győr-Keszthely között, míg a Tanúhegy sebesvonat hétvégente, a Lesence sebesvonat mindennap Szombathelyről indul. Szombathely és Keszthely között így már két közvetlen vonat közlekedik.

Emellett Szombathely és az északi part - Badacsony, Balatonfüred - között egy Kék Hullám expresszvonat teremt közvetlen összeköttetést - olvasható a közleményben.

A nagy népszerűségnek örvendő Fenyves sebesvonatok Kaposvár és Tapolca között továbbra is kétóránként közlekednek, több járat pedig a főszezonhoz hasonlóan Pécsig meghosszabbított útvonalon közlekedik. Továbbá Tapolca és Keszthely, valamint Keszthely és Fonyód között menetrend szerinti Mávbuszok is segítik az eljutást.

Felhívták a figyelmet, a balatoni utószezonban is érdemes számítani arra, hogy a kiemelt balatoni járatokon helyjegy váltása kötelező - kivéve a Balaton partjánál lévő szakaszokat, ahol helyjegy nélkül is lehet utazni.

Tájékoztatásuk szerint az utószezoni időszakban is mindkét balatoni partszakaszra rendszeresen közlekednek olyan vonatok, melyekben nagykapacitású kerékpárszállító kocsi található, a déli partra a Tópart InterCity, az északi partra a Kék Hullám expressz és a Vízipók sebesvonat, míg Szombathelyről a Lesence és Tanúhegy sebesvonat, valamint a Kék Hullám expresszvonat, Kaposvárról (Pécsről) pedig a Fenyves sebesvonatok is kerékpárszállító kocsival közlekednek.

A távolsági vonatokra a kerékpárjegy mellé kerékpárhelyjegyet is váltani kell. Minél nagyobb a vonat kerékpáros kapacitása, annál kedvezőbb a kerékpárhelyjegy ára.

A stabilcoin új világa: A BlackRock már a Ripple $RLUSD stablecoint használja fedezetként

A kriptovaluták világa ismét mérföldkőhöz érkezett: a világ egyik legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock bejelentette, hogy a Ripple által kibocsátott $RLUSD stablecoint immár fedezetként is elfogadja pénzügyi műveleteiben. Ez nem csupán a digitális eszközök hitelességének újabb bizonyítéka, hanem egyben jelzi, hogy a stabilcoinok immár tényleges szereplői az intézményi pénzügyek világának.
2026. 01. 12. 12:00
Megosztás:

Fontos tájékoztatás jön a bankodtól, így lehet könnyen megtalálni

A napokban minden magyarországi lakossági bankszámlás ügyfél megkapja az éves díjkimutatását, ami hozzásegíthet a banki költségek kordában tartásához – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az ügyfelek egy részének viszont – idén először – kedvezőbb díjazású csomagot is ajánlanak a bankok. A BiztosDöntés.hu összeszedte erről a legfontosabb tudnivalókat, továbbá ezeknek az elérhetőségét a hazai internetbankokban és mobilbankokban.
2026. 01. 12. 11:30
Megosztás:

Fokozott ellenőrzés indul a farsangi maszkok, jelmezek és parókák biztonságossága érdekében

A farsangi időszak közeledtével a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést indít a gyermekek számára készült maszkok, jelmezek, parókák és egyéb farsangi kiegészítők biztonságosságának vizsgálatára - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.
2026. 01. 12. 11:00
Megosztás:

Nemzeti nyugdíjat kapott Szerbiában Kovács Frigyes

A szerb kormány úgynevezett nemzeti nyugdíjat ítélt oda azon művészeknek, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak a szerb kultúra, illetve a nemzeti kisebbségek kulturális életének gazdagításához. A most kitüntetett művészek között van Kovács Frigyes színész-rendező is.
2026. 01. 12. 10:30
Megosztás:

Fagyos lesz a hét, de mikor jön az enyhülés?

Kemény fagyokkal indul a jövő hét: kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 01. 12. 09:30
Megosztás:

Miért emelkedik ma a kriptopiac?

A kriptopiac összértéke és a Bitcoin árfolyama is stabilizálódott és enyhe emelkedést mutatott az elmúlt 24 órában, miután az előző hét inkább negatív hangulatban zárult. Az altcoinok eközben újra lendületet kaptak, élükön a Moneróval (XMR), amely 24%-os ugrással új történelmi csúcsot ért el.
2026. 01. 12. 09:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 12. 08:30
Megosztás:

Januárban befagytak a személyi kölcsönök kamatai is

Nem hozott további kamatcsökkentéseket a személyi kölcsönöknél 2026. első hónapja, tehát jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt a szerződésekben szereplő, átlagos kamat tovább csökken az egyik legnépszerűbb lakossági finanszírozási terméknél, miközben a megkötött szerződések összegénél is sorban dőlnek a rekordok.
2026. 01. 12. 08:00
Megosztás:

Újra Fesztiváloznak a marketingesek és a cégvezetők

2026.01.29-én ismét megrendezik a Magyar Marketing Fesztivált, a hazai kis- és középvállalkozások évnyitó eseményét.
2026. 01. 12. 07:00
Megosztás:

Gyorsan kifulladnak az újévi fogadalmak a szakértő szerint

Az újévi fogadalmak többsége már februárra kifullad – figyelmeztet a TanfolyamGURU szakértője.
2026. 01. 12. 06:00
Megosztás:

Gyerekkorunk telei jutottak eszünkbe: mikor volt utoljára ilyen országos hótakaró?

A 2026. januári havazás sokakban idézte fel a gyerekkor teleit, amikor az ország jelentős részét vastag, több napon át megmaradó hótakaró borította. Vajon milyen gyakran fordultak elő az elmúlt 60 évben ezek az országos, nagy és tartós hótakarós időszakok? Az ELTE Meteorológiai Tanszékének két éghajlatkutatója – Szabó Péter és Pongrácz Rita – ennek járt utána, és azt is megvizsgálták, hogy ilyenkor meddig maradt meg a kiterjedt hó.
2026. 01. 12. 05:00
Megosztás:

Magyar kutatók is részt vesznek az Európai Űrügynökség Plasma Observatory missziójának előkészítésében

Magyarország újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban: a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (HUN-REN FI) kutatói a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakembereivel együttműködésben meghatározó szerepet vállalnak az Európai Űrügynökség (ESA) egyik kiemelt tudományos küldetésének, a Plasma Observatory (PMO) missziónak az előkészítésében. A kutatók célja az űridőjárás eddigi legrészletesebb feltérképezése és annak jobb megértése, hogy milyen folyamatok vezetnek az erős geomágneses viharok kialakulásához.
2026. 01. 12. 04:00
Megosztás:

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter

Elindult a Barnamezős Kataszter - három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 12. 03:00
Megosztás:

Kiderült, hogy okosabbak a kutyák, mint hinnénk

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusainak legújabb tanulmányából, amely csütörtökön jelent meg a Science című tudományos folyóiratban.
2026. 01. 12. 02:00
Megosztás:

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

A magyar államigazgatás, az érintett területen dolgozó emberek, intézmények készen állnak arra, hogy a tartós hideg okozta helyzetet kompetensen és szakértően tudják kezelni - jelentette ki Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2026. 01. 12. 01:00
Megosztás:

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több részén

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több pontján, nagy területen csökkenhet mínusz 15 Celsius-fok alá a hőmérséklet, egyes helyeken akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2026. 01. 12. 00:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 11. 23:00
Megosztás:

Ma emelkedik a piac? A befektetők átcsoportosítják nyereségüket a legjobb 2026-os kripto előértékesítésbe

A piac ma bikás hangulatban van, számos kriptovaluta zöld tartományban forog. Ez a pozitív trend vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Ugyanakkor a legtöbb vezető kriptoeszköz az elmúlt héten csak mérsékelt nyereséget ért el, így azok a befektetők, akik a legjobb altcoinokat keresik vásárlásra, elkezdték keresni a nagyobb potenciállal bíró előértékesítéseket.
2026. 01. 11. 22:00
Megosztás:

A BNB 902 dollárig emelkedett: diverzifikálj a legígéretesebb kriptó előértékesítésbe, a Digitap-ba ($TAP)

A kriptopiac 2026-ot újult lendülettel kezdte, és a BNB gyorsan reagált erre. Az árfolyam a hét elején átlépte a 900 dolláros szintet, és rövid időre elérte a 902 dollárt is, mielőtt a szélesebb piaci konszolidáció visszahúzta volna 890 dollár alá. Bár ez a mozgás megerősítette, hogy a vevők továbbra is aktívak, egyben emlékeztette a kereskedőket arra is, milyen gyorsan kifulladhat a lendület, ha csökken a likviditás.
2026. 01. 11. 20:00
Megosztás:

Megegyezésre szólította fel Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. 01. 11. 19:00
Megosztás: