Azért emelkedik az OTP részvénye, mert megnőtt a befektetők kockázati étvágya

Az elmúlt időszakban nem csak a magyar piacon, hanem úgy általánosságban is megnövekedett a kockázatvállalási hajlandóság. Ennek számos jele van. Az S&P500 tegnap a tavaly augusztusi lokális csúcs fölé emelkedett.

Azért emelkedik az OTP részvénye, mert megnőtt a befektetők kockázati étvágya

Az olasz 10 éves hozam – egyelőre átmenetileg – a lélektani 4 százalék alá csökkent, amire 2022 áprilisa óta nem volt példa. Itthon a 10 éves hozamprémium a német 10 éves hozamhoz képest 5 százalék alá, 4,67 százalékpontra csökkent, amire 2021 februárja óta nem volt példa. S akkor itt van a DAX index is, ami újra a történelmi csúcs közelében mozog.

Mindezt úgy, hogy közben a növekedési indikátorok még továbbra is lefelé araszolnak, azaz egyelőre nem mutatnak fordulós jeleket. A kamatemelési ciklusnak még nincs vége, de már a vége felé közeledik mind az USA-ban, mind az Eurózónában. Igaz, itthon már elindult a rekord méretű effektív betéti kamatráta csökkentése. 

Az S&P500, ha már nem is extrém drága, de azért nem is tűnik olcsónak, legalábbis a jövő évi eredményvárakozásokkal számított P/E ráta alapján. A DAX egy picit olcsóbb, mert a sokéves értékeltségen forog legalább. A BUX pedig – ezen értékeltség szerint - a legolcsóbb piacnak tűnik a régióhoz, vagy éppen a nagyobb piacokhoz hasonlítva. Ebből összességében azt lehet leszűrni, hogy elsősorban a hangulat változott, amit néhány pozitív jel okozhat.

Az egyik ilyen jel az infláció csökkenése, ami újabb lendületet látszik kapni a világban. Ebben talán benne van a kínai gazdaság nem várt szenvedése is. Ezzel kapcsolatban a májusi adat formájában ma újabb jelet kaphatunk az USA-ból.

Itthon pedig az elmúlt hónapokban megkezdődött a dinamikus CPI csökkenés, s ez még gyorsulhat is a nyár folyamán. Itthon még az is fontos tényező, hogy a külkereskedelmi egyenleg újra pozitívba fordult, s úgy tűnik, hogy megtartja ezt a szokását. Vagyis legalább ezen a fronton van javulás. Így a rekord olcsóság és a fent említett javulás egyelőre felülírja az egyéb problémákat. 

Például azt, hogy úgy tűnik, a befagyasztott pénzek még egy jó darabig nem érkeznek meg az országba. Vagy éppen azt, hogy komoly küzdelem zajlik a költségvetési hiány kordában tartására, s akkor az idei növekedési kilátások romlásáról még nem is beszéltünk.

Mindenesetre ez a növekvő étvágy, ami itthon elsősorban a makrogazdaság egy szegmensének javulásának és a nagy olcsóságnak tudható be, elsősorban az OTP-t találta meg. Az árfolyam előszőr nagy forgalommal a 11.580 forinton található ellenállás szintig emelkedett, majd nagyon rövid hezitálást követően tegnap — továbbra is a szokásosánál nagyobb forgalommal — át is törte azt. 

Most pedig jönnie kell a megerősítésnek. 

Ennek során a részvény feladata annyi, hogy a kitörési szint felett maradjon az árfolyam. Ebben a megállóban talán egy-két nap alatt megszűnik a napon belüli indikátorok túlvettsége, s remélhetőleg folytatódik az emelkedés. A következő komolyabb ellenállási szintet pedig 13.550 forintnál láthatjuk - olvashatjuk az ERSTE friss elemzői anyagában.

Megismétlik a boszniai szerb elnökválasztást néhány helyen

A szavazóhelyek 6 százalékában megismétlik vasárnap a boszniai szerb elnökválasztást a felvetődött szabálytalanságok miatt.
2026. 02. 07. 13:00
Megosztás:

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás:

A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében

Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát - jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 02. 07. 06:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás:

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntések terében. Ma már nem az a tét, hogy megjelenik-e a mesterséges intelligencia a bankolásban, hanem az, hogy a pénzintézetek képesek-e megőrizni központi szerepüket a digitális pénzügyi élményben – a K&H ezen a területen élen jár, saját AI-alapú megoldásaival és ügyfélközpontú digitális fejlesztéseivel.
2026. 02. 07. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás:

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót!

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
2026. 02. 07. 01:01
Megosztás:

Sokkoló igazság a kutyák életkoráról: lehet, hogy a kutyád már „nyugdíjas”, csak nem tudsz róla?

A legtöbb gazdi úgy gondolja, hogy pontosan tudja, hány éves a kutyája. De biztos benne, hogy azt is tudja, ez mit jelent emberi léptékben? Könnyen lehet, hogy egy vidám, játszós eb valójában már a „középkor” végén jár – vagy épp ellenkezőleg: még messze nem számít idősnek, hiába tűnik annak első pillantásra.
2026. 02. 07. 00:01
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
2026. 02. 06. 23:00
Megosztás:

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás:

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás: