Bemutatkozik a Dyson eddigi legintelligensebb hajszárítója az egészségesebb fejbőrért és hajért

James Dyson cégalapító a dél-koreai Szöulban tartott globális esemény keretében bemutatta a Dyson Supersonic Nural hajszárítóját, amely úttörő szenzoros technológiájának köszönhetően a márka eddigi legintelligensebb hajszárítója.

Bemutatkozik a Dyson eddigi legintelligensebb hajszárítója az egészségesebb fejbőrért és hajért

„Minél kisebb mértékű hőkárosodás éri a hajat szárítás közben, annál egészségesebb lesz a fejbőrünk, illetve a hajszálaink. Új készülékünket, a Supersonic Nural-t különleges, Time-of-Flight elven működő lézeres távolságmérő szenzorral szereltük fel, amely érzékeli a hajszárító és a használó feje közötti távolságot, és a hajhoz közeledve automatikusan csökkenti a hőhatást, megelőzve, hogy a túl meleg levegő roncsolja a fejbőrt és a hajszálakat. Innováció csak akkor születik, ha befektetünk a kutatásba és a fejlesztésbe, és mi megszállottan keressük a megoldásokat a hajszárítás területén felmerülő problémákra, melynek érdekében a világ legfejlettebb hajkutató laboratóriumait építjük fel” – mondta el James Dyson, a Dyson alapítója és főmérnöke.

A Dyson legújabb hajformázó eszköze fejbőrkímélő üzemmóddal rendelkezik (Scalp Protect Mode), amely a Nural érzékelők hálózatára alapul, és automatikusan csökkenti a hőt, ahogy a hajszárító a közelít a fejhez, megóvva a fejbőrt a károsodástól. A technológia élvezetesebbé teszi a hajformázás folyamatát, fokozza a haj fényességét, és megelőzi a hajszálak hőkárosodását. A hajszárító felismeri, hogy a felhasználó melyiket szereli fel a készülékre továbbfejlesztett, minden hajtípushoz alkalmas tartozékok közül, és megtanulja a hajformázási preferenciáinkat, így leegyszerűsíti és felgyorsítja a hajszárítás folyamatát – mindezt egészségesen, extrém hőhatás nélkül.

Dyson Supersonic Nural hajszárító

Nural érzékelők – intelligens megoldások

A Dyson új Nural érzékelői automatikusan aktiválják a fejbőrkímélő üzemmódot, a tartozékfelismerést és -tanulást, valamint a szünetérzékelést – nagyban megkönnyítve a hajformázást.

- A fejbőrvédő üzemmód védi a fejbőr egészségét: Ebben az üzemmódban ahogy a hajszárító közelebb kerül a hajhoz és a fejbőrhöz, a levegőhőmérséklet automatikusan 55°C-ra csökken, ami a fejbőr komfortja és a szárítási sebesség szempontjából is optimális érték. Ezt egy Time-of-Flight elvre épülő szenzor teszi lehetővé, amely egy láthatatlan infravörös sugarat kibocsátva méri a gép és a haj közötti távolságot.

- A kapszula világítása a szín változásával jelzi a hőmérsékletet: Ez a funkció biztosítja, hogy a LED-fény színe automatikusan váltakozik a sárga (alacsony hőfok), a narancssárga (közepes hőfok) és a piros (magas hőfok) között, attól függően, hogy a gép milyen távolságra van a fejtől.

- A tartozékfelismerés előhívja a stíluspreferenciákat: Ez a funkció jelentősen leegyszerűsíti a hajformázást, mivel a készülék emlékszik a felhasználó által preferált beállításokra a különböző tartozékok használata mellett. A hajszárító megjegyzi az egyes tartozékokhoz alkalmazott hő- és légáramlási beállításokat, és automatikusan előhívja azokat, amikor legközelebb azt adott tartozékot csatolja fel a felhasználó.

- Szünetészlelés a könnyebb és csendesebb használatért: A Dyson Supersonic Nural hajszárító mozgásérzékelő gyorsulásmérővel is rendelkezik, amely automatikusan kikapcsolja a fűtőberendezést, csökkentve a légáramlást és a zajt, amikor épp szünetet tart a hajformázás közben.

„A haj tudományát vizsgáló kutatásainkból tudjuk, hogy összefüggés van a haj minősége és a fejbőr egészsége között. A fejbőr szövete több rétegből épül fel, melyek közül a legkülsőbb réteg a külső stresszhatásokkal szembeni gátként szolgál. Ha azonban a fejbőr sérült, elveszítheti nedvességét – ez volt a fő szempont, ami miatt kifejlesztettük a fejbőrkímélő funkciót. Ennek használata segít fenntartani a fejbőr nedvességtartalmát, és lehetővé teszi a kíméletes hajszárítást” – mondta el Shawn Lim, a Dyson kutatási vezetője.

Dyson Supersonic Nural hajszárító

Új tartozékok – még több lehetőség

Az új Wave+Curl diffúzort hullámos, göndör és sodort hajfürtökhöz tervezték. Ez két üzemmódban segít kialakítani és formálni a természetes hajmintákat. Dome üzemmódban a tartozék kupolaformája eltereli a légáramlást a fejbőrtől, így simább, hosszúkásabb hullámok alakíthatók ki, lekerekített végekkel. Diffuse módban a tüskés betét mélyen a hajtövekbe juttatja a levegőt a határozott, nagy térfogatú hajfürtök érdekében.

Tervezés és technológia

Az új érzékelők mellé különleges vizuális megjelenés társul: egy átlátszó zárókupak, amely betekintést enged a beépített technológiába, valamint merész új színek: kerámia patina és topáz vagy Vinca kék és topáz.

A Supersonic Nural hajszárító Magyarországon 2024 nyarától lesz elérhető. A doboz öt tartozékot tartalmaz, és további tartozékok is kaphatók lesznek. Ha szeretne majd vásárolni, további információhoz jutni vagy kipróbálná a Supersonic Nural hajszárítót, látogasson el a Dyson Demo Zone üzletekbe a Westend és a MOM Park bevásárlóközpontokban. További információkért látogasson el a dyson.hu oldalra.


Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás: