Biztosítottak az agrártámogatások 2024-ben is

Az agrártámogatások 2024-re is biztosítottak, a költségvetésből 650 milliárd forint kiegészítés jut a vidékfejlesztési forrásokhoz - mondta keddi évindító sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.

Biztosítottak az agrártámogatások 2024-ben is

Nagy István jelentős kihívásként említette a brüsszeli szankciókat és az EU-ra szabadított ukrán termékek dömpingjét, de úgy véli, hogy a magyar mezőgazdaság az elmúlt évek eredményeire támaszkodva bízhat a jövőben. 2023-ban csúcsot döntöttek az agrártámogatások, a sikeres igénylések összege meghaladta az 1300 milliárd forintot, a kormány kiegészítő finanszírozásával uniós összevetésben is kiemelkedő mértékben sikerül megőrizni az alaptámogatásokat - mondta a miniszter.

Hozzátette: Magyarország az importtilalmat 2024-ben is fenn akarja tartani, és ebben más tagállamok támogatására is számít. Az európai termelőknek Ukrajna EU-tagfelvétele ugyancsak nagy károkat okozna, hiszen nem tudnak versenyezni a nagytőke tulajdonában álló, több százezer hektáros ukrajnai gazdaságokkal.

A tárcavezető továbbra is fontos feladatnak nevezte a finanszírozási háttér biztosítását kamattámogatott hitelkonstrukciókkal és a gazdáknak járó támogatások kifizetésével. Míg Európa más államaiban a termelők megszorításokkal szembesülnek, belföldön a pályázatok a kis és a nagy gazdaságok számára egyaránt biztosítják a hatékonyságjavítás lehetőségét, a pályázati rendszer átlátható és kiszámítható. 2027-ig ezekből a kiírásokból gazdaságfejlesztésre 1500 milliárd forint, a zöld jövő feltételeinek megteremtésére 1000 milliárd forint jut.

A 2024-es pályázati menetrend a napokban kezdődik, elsőként az erdőgazdálkodási felhívások jelennek meg, tavasszal a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első pályázati csomagja, valamint a földhasználatváltást segítő kiírások, nyáron a termelői nemzedékváltást ösztönző pályázatok, ősszel pedig a vidékfejlesztési konstrukciók. Az év a precíziós gazdaságot és technológiai fejlesztéseket segítő pályázati csomaggal zárul majd - ismertette.

A miniszter hozzátette, hogy Magyarország az EU-elnökségre is határozott jövőképpel készül. A rendelkezésre álló időt más tagállamokkal együtt a válságkezelő intézkedések felülvizsgálatára kell fordítani, figyelembe véve a piaci és klimatikus viszonyokat, a kontinens élelmiszerbiztonságát. A gyors változások miatt szükség van az alkalmazkodást segítő agrár- és élelmiszeripari kutatások ösztönzésére, ezzel együtt az élelmiszerpazarlás csökkentésére is figyelni kell.

Nagy István úgy véli, a mostani helyzetben a hagyományos növénytermesztésben a hatékonyságjavítás, az alapanyagok közös beszerzése és észszerű felhasználása az egyik legfontosabb feladat. Véleménye szerint sokak számára lehet jó megoldás a speciális fajták termesztése, a termelési szerkezet átalakítása, vagy az ökológiai gazdálkodás, hiszen jövőre ehhez a támogatási programhoz is lehet már csatlakozni. Hozzátette, hogy a magyar EU-elnökség alatt el lehet kezdeni a következő, 2028-ban kezdődő uniós agrártámogatási ciklus megalapozását is.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy az EU az ukrajnai háború terheit a gazdákra akarja hárítani. Jakab István szerint veszélybe kerül az élelmiszerbiztonság, ha a gazdákat tönkreteszik, a Magosz ezért elvárja, hogy az európai gazda- és szövetkezeti érdekképviseletek brüsszeli csúcsszervezete, a Copa-Cogeca fejezze be a hallgatást, és álljon ki a tiltakozó német gazdák mellett. A kialakult helyzetből látható, hogyan tud rombolni egy kormány, ha stratégia nélkül akar agrárpolitikát csinálni. Az EP-választáson olyan politikusokat kell Brüsszelbe küldeni, akik az emberek érdekeit képviselik, nem pedig idegen érdekeket szolgálnak ki - fogalmazott.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke közölte, hogy idén az egységes kérelmek benyújtását a tavalyinál több falugazdász fogja támogatni, hogy csökkentsék a termelők adminisztrációs terheit. Süle Katalin hozzátette, hogy a pályázati lehetőségek kihasználásában is segítenek, az idei mintegy 70 agrár- és vidékfejlesztési kiírás ugyanis segíthet a hozzáadott érték növelésében, az élelmiszertermelés fejlesztésében, a zöld elvárások teljesítésében. Megoldást sürgetett egyúttal a vadkárok ügyében, a gazdáknak ugyanis véleménye szerint jogos igénye a kártérítés. Magyarországon a nagyvadak létszáma a többszörösére nőtt az elmúlt évtizedekben, az állományt jelenleg a mező- és erdőgazdaság tartja el - fogalmazott.

A NAK alelnöke kitért az EP-választásra is, hangsúlyozva, hogy a voksolás végeredményétől a mezőgazdaság jövője is függ. A németországi események jól példázzák, hogy "az EU agrárpolitikája zsákutca", az ottani gazdáknak elegük lett a termelést ellehetetlenítő "sötétzöld intézkedésekből", a gazdaellenes hangulatkeltésből, valamint a liberális-zöld-szociáldemokrata német kormányból, amely a hibás gazdaságpolitika árát és az Ukrajnának küldött támogatásokat a termelőkkel akarja megfizettetni - fogalmazott.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója szintén úgy véli, hogy 2024. sorsdöntő év lesz a magyar gazdák életében. Hangsúlyozta, hogy a kormány mindig kiáll az agráriumban dolgozók érdekeiért, és ahogy az egész társadalom véleményét, úgy a gazdákét is figyelembe veszi a döntései során. A júniusi EP-választáson világos üzenetet kell küldeni Brüsszelnek arról, hogy a gazdáknak járó pénzeket nem lehet másra fordítani. Az EU-ban változásra van szükség, és a termelők számíthatnak arra, hogy a kormány képviselni fogja az érdekeiket Brüsszelben - tette hozzá.


Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás:

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben

Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
2026. 06. 13. 15:00
Megosztás: