Bővülő hitelezés, növekvő működési bevétel az Ersténél

Az Ersténél 2022-ben is folytatódott a hitelezés növekedése. Az új finanszírozás volumene 41 százalékkal nőtt, az ügyfélhitelek és kötvények állománya 21 százalékkal bővült egy év alatt. A tavaly két akvizíciót, a Commerzbank Zrt. és a Random Capital felvásárlását lezáró Erste a működési bevételeit 2021-hez képest a negyedével, míg hat év alatt a duplájára tudta növelni.

Bővülő hitelezés, növekvő működési bevétel az Ersténél

A nyereség ugyan csökkent, de így is eredményes évet zárt 2022-ben az Erste. A bank sikeresen, fennakadások nélkül vette át a Commerzbank Zrt. ügyfeleit és integrálta a tevékenységét vállalati üzletágába. A felvásárlás zárásával az Erste Magyarország ötödik legnagyobb vállalati hitelezőjévé vált és piaci részesedése meghaladja a 10 százalékot. Lezárult tavaly a Random Capital beolvasztása is, a brókercéggel az Erste közel 33 ezer értékpapírszámlát és mintegy 108 milliárd forintos megtakarítási állományt vett át.

Az Erste működési bevételei 2022-ben – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 25,3 százalékkal haladták meg a 2021-es adatot, a hat évvel korábbival összevetve pedig a duplájára nőttek. A nettó kamatbevételek 66,8 százalékkal gyarapodtak, amit részben az magyaráz, hogy a kereskedési bevételek egy részét itt számolta el a bank, így a kereskedési és konverziós bevételi sor 20,8 milliárd forinttal csökkent. A díj- és jutalékbevételek 17,1 százalékos emelkedése mögött leginkább az aktív ügyfélállomány nagyobb tranzakciós aktivitása és a befektetési üzletág teljesítménye állt.

A működéssel kapcsolatos kiadások a bevétel bővülésétől elmaradó mértékben, 16,7 százalékkal nőttek, így az Erste működési eredménye 33 százalékkal 124,9 milliárd forintra emelkedett. A költség/bevétel arány december végére 43,6 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 46,8 százalékról. Ugyanakkor az egyéb működési eredmény 32,5 milliárd forinttal csökkent 2021-hez képest, elsősorban az egyszeri adó- és szabályozási terhek miatt (extraprofit adó, kamatstop, tranzakciós illeték emelése, rendkívüli OBA-befizetés). Az adózás utáni nyereség így 53,5 milliárd forint lett, míg 2021-et 59,2 milliárd forint nyereséggel zárta a bank – mondta el Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója a tavalyi eredményeket bemutató sajtótájékoztatón.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2022. december végén 21 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumene 41 százalékkal nőtt 2021 teljesítményéhez képest. Az NPL-ráta 2,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 3,6 százalékról.

A teljes lakossági hitelállomány 2 százalékkal nőtt egy év alatt, az új kihelyezések értéke 5,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, melynek hátterében a lakáspiac bővülésének második negyedévben látható megtorpanása áll. Az új lakáshitelek folyósítása 5 százalékkal elmaradt a 2021-es eredménytől. A fogyasztási típusú hiteleknél a kihelyezés összességében 6 százalékkal csökkent. Ezen belül a személyi kölcsönök esetében 1,7 százalékkal, míg a Babaváró hitel iránt 3 százalékkal nőtt a kereslet az egy évvel korábbihoz képest. A kisvállalkozók esetében az új folyósítás 23 százalékkal nőtt – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 2022-ben 11 százalékkal 4704 milliárd forintra nőtt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 63 százalékra emelkedett december végére az egy évvel korábbi 58 százalékról.

Az Erste befektetési alapok piaci részesedése éves 3,3 százalékpontos növekedéssel meghaladta a 20 százalékot, amely stabilan a második helyet jelenti. A tavaly beolvasztott Random Capital forgalma a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2022-ben összesen meghaladta a 478 milliárd forintot, míg az Erste forgalma elérte a 1800 milliárd forintot. A Random Capital részesedése 2022-ben a BÉT forgalmából 6,2 százalék volt, az Erste részesedése az azonnali piacon 23,9 százalék – mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója, az idén februárban megalakult Vállalati és Pénzügyi Piacok (Corporates and Markets) üzletág vezetője.

A vállalati területen a kötvény- és a hitelállomány együttesen 45 százalékkal nőtt egy év alatt, és december végén meghaladta az 1230 milliárd forintot. A kis- és középvállalkozásoknál a hitel- és kötvényállomány 31 százalékkal, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 24 százalékkal, míg a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 86 százalékkal gyarapodott 2021 végéhez képest. Az egy évvel korábbi visszafogottabb kereslethez viszonyítva 2022-ben nagyot nőtt az új kihelyezés, az új kötvények és hitelek volumene 116 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tette hozzá Cselovszki Róbert.

Megalakul a közmédia választási irodája

A közmédia a 2026. április 12-re kitűzött országgyűlési képviselő-választásra tekintettel megalakítja a Közmédia Választási Irodát. Az iroda feladata annak felügyelete, hogy a közmédia valamennyi médiatartalom-szolgáltatása a kampány és a választások ideje alatt is megfeleljen a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek és a Közszolgálati Kódex előírásainak - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
2026. 01. 14. 16:00
Megosztás:

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa decemberben - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
2026. 01. 14. 15:30
Megosztás:

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz okoskedvezménnyel

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz alkalmazáson az okoskedvezménnyel, már az első egy hónapban több mint 850 ezer alkalommal választották az utasok ezt a lehetőséget, és ezzel mintegy 140 millió forintot spóroltak - írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalán.
2026. 01. 14. 15:00
Megosztás:

Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt. élé

2026. január 1-jén Magyari Zoltán eddigi vezérigazgató-helyettes vette át a Continental Dohányipari Zrt. irányítását Füzi Csabától, aki 2005 júniusa óta látta el a vállalat vezérigazgatói feladatait. Az új vezető az elődje által kijelölt irányt követve a kiszámítható fejlődést és a működési hatékonyság növelését tekinti elsődleges feladatának, alkalmazkodva az erősen szabályozott dohánypiaci környezet változásaihoz.
2026. 01. 14. 14:30
Megosztás:

Kína versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a Trip.com ellen

A kínai piacfelügyeleti hatóság vizsgálatot indított a Trip.com Group Limited online utazási vállalat ellen a versenyjogi szabályok feltételezett megsértése miatt - közölte szerdán a kínai állami piacfelügyeleti hivatal (SAMR).
2026. 01. 14. 14:00
Megosztás:

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

A Duna House Barométer legújabb kiadása szerint 2025 utolsó negyedévében fordulat következett be a lakáspiacon: az árak korrekcióba léptek, a kereslet árérzékenyebbé vált, miközben a finanszírozási oldal rekordközeli aktivitást mutatott.
2026. 01. 14. 13:30
Megosztás:

Czomba Sándor: újabb mélyponton az álláskeresők száma

A rendszerváltozás óta a legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly decemberben.
2026. 01. 14. 13:00
Megosztás:

Az idei tél próbára teszi az ingatlanüzemeltetőket is?

2026 januárja olyan havazást hozott, amit évek óta nem láttunk: az országot szinte percek alatt belepte hó. Amíg az autósok a dugóban álltak, a városban csúszóssá váltak az utak, elkezdődött a hólapátolás és a jégmentesítés. A nagyobb épületekben pedig egy láthatatlan gépezet kapcsolt magasabb fokozatba, hogy a bent lévők semmit se érezzenek a hirtelen jött havazásból. Flück Róbert, az ICON Real Estate Management üzemeltetési igazgatójával beszélgettünk.
2026. 01. 14. 12:30
Megosztás:

2025 volt a harmadik legmelegebb év

A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024 - közölte az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a berlini székhelyű Copernicus (C3S) szerdán. A C3S adatbázisa 1950-ig nyúlik vissza.
2026. 01. 14. 12:00
Megosztás:

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine

Új fejezet kezdődik Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, az Oncompass Medicine életében: a cég mostantól az amerikai Genomate Health része. Ez az akvizíció két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
2026. 01. 14. 11:30
Megosztás:

Már közel huszonnégy milliós hitelre is elég lehet a minimálbér

Ma már akár minimálbérrel is közel 24 millió forint lakáshitel vehető fel Magyarországon, ha pusztán a jövedelemarányos törlesztés szabályait vesszük figyelembe. A minimálbér-emelés, az szja-mentesség és a fix 3 százalékos Otthon Start hitel látványosan, 37 százalékkal kitolta a hitelfelvételi lehetőségeket – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az átlagbérrel pedig akár egy 55 millió forintos lakás is megvásárolható hitellel.
2026. 01. 14. 11:00
Megosztás:

A magyar energiapolitika három pillére a napenergia, az atomenergia és az energiatárolás

Miközben egyesek bilincsekről, feljelentésekről és politikai pánikról posztolnak, van egy kérdés, ami valójában eldönti Magyarország és Európa következő évtizedeit: honnan lesz áram? - vetette fel szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
2026. 01. 14. 10:30
Megosztás:

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

Az Omoda és testvérmárkája, a Jaecoo példátlanul dimamikus magyarországi terjeszkedéséről számolt be importőre, a Genius Automotive Kft., a kínai Chery Group két autómárkája 15 hónap alatt 1,7 százalékos részt szerzett az új személyautók magyarországi piacán.
2026. 01. 14. 10:00
Megosztás:

Miért teljesíthet jobban az Ethereum a Bitcoinnál 2026-ban?

Az Ethereum hosszú évek óta árnyékban mozog a Bitcoin mögött, ám 2026 lehet az az év, amikor ez megváltozik. Egyre több piaci és on-chain jel utal arra, hogy az ETH végre felülteljesítheti a piac vezető kriptovalutáját, amit szabályozási változások, tőkepiaci átrendeződés és erősödő fundamentumok is támogatnak.
2026. 01. 14. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 14. 09:00
Megosztás:

Választás 2026 - Várják a Jelentkezőket a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-ei országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2026. 01. 14. 08:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét - közölte Kristi Noem belbiztonsági miniszter kedden.
2026. 01. 14. 08:00
Megosztás:

2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

Aktivitási rekord jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben, a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:30
Megosztás:

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni tevékenységét, a tradícióra, a fenntarthatóságra, az innovációra és digitalizációra, a tudásra és a lendületre - közölte az köztestület kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:00
Megosztás:

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme

A Budapest-Belgrád vasútvonalon a Soroksár-Kelebia vonalszakasz teljes hosszában megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 01. 14. 06:30
Megosztás: