Brit oltási bizottság: nem kell negyedik dózis, mert a harmadik is nagyon hatékony

Brit szakértők pénteki állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának alkalmazása, mivel a három vakcinaadagból álló jelenlegi oltási kurzus is sokáig jelentős védelmet nyújt.

Brit oltási bizottság: nem kell negyedik dózis, mert a harmadik is nagyon hatékony

A brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) péntek este ismertetett tájékoztatója leszögezi, hogy a harmadik, hatáserősítő oltási adag a korábban dominánssá vált delta és az azóta megjelent, gyorsan terjedő omikron vírusvariáns esetében is magas szintű lakossági immunitást biztosít a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedések ellen.
    
A JCVI idézte a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett legfrissebb nagyszabású vizsgálatot, amely kimutatta, hogy jóllehet az enyhe tünetekkel járó koronavírus-fertőződés elleni védelem hatékonysága a harmadik adag beadása után három hónappal 30 százalék körüli szintre gyengül, a három vakcinadózis azonban a legveszélyeztetettebb idős korcsoportokat is tartósan 90 százalék körüli hatékonysággal védi a fertőződésből kialakuló Covid-19 betegség súlyos szövődményei ellen.
    
Az oltásügyi tanácsadó testület közölte: minden tényezőt megvizsgálva áttekintette, hogy milyen potenciálisan kedvező egészségügyi hatásokkal járna a negyedik oltási dózis alkalmazásának azonnali elkezdése a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokban az omikron okozta fertőzési hullámra adott válaszintézkedésként. Az állásfoglalás szerint a bizottság ennek alapján azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy a nagy-britanniai oltási kampányban továbbra is a hatáserősítő, emlékeztető harmadik oltási adagok minél szélesebb körű beadása kapjon elsőbbséget, mindenekelőtt az idősebb korcsoport tagjai és a kockázati csoportokba tartozók számára.
    
A JCVI szerint ugyanis a negyedik dózisok - vagyis a második emlékeztető oltási adagok - alkalmazása a 80 éven felüliek és az idősotthonok lakói esetében jelenleg csak korlátozott előnyökkel járna, miközben jelentősen megterhelné a már zajló oltási programot. A testület megállapította azt is, hogy az omikron koronavírus-variáns okozta mostani fertőzési hullám nagyon gyors lefutású, és így csak korlátozott idő lenne arra, hogy a további oltási adagok alkalmazása a jelenlegi járványhullám tartama alatt jelentősebb hatást fejthessen ki.
    
A JCVI hangsúlyozza, hogy az oltási program fő célja a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos megbetegedések megakadályozása. Az enyhe tünetekkel járó vagy tünetmentesen lezajló megbetegedések elleni védelem elérése a jelenleg rendelkezésre álló oltóanyagokkal az emlékeztető dózisok rendszeres, akár háromhavonta ismétlendő beadását tenné szükségessé, de ez nem tekinthető hosszú távon fenntartható stratégiának - áll a JCVI péntek esti ajánlásában.
    
Jórészt ugyanezt fogalmazta meg minap megjelent nyilatkozatában Sir Andrew Pollard, a JCVI elnöke.
    
Pollard professzor - aki az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlegének vezetőjeként az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus-vakcinájának kifejlesztését is irányította - a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: nem lehet az egész világot minden négy-hat hónapban újraoltani, ez nem tartható fenn és nem is finanszírozható, ezért a jövőben is a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokra kell összpontosítani az oltási kampányokat.

A mesterséges intelligencia vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé

Az AI (mesterséges intelligencia) vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé, amely egyszerre formálja át az üzleti szoftvereket, a keresést és a tartalomfogyasztást - írta friss elemzése alapján a Deloitte az MTI-nek csütörtökön eljuttatott tájékoztatásában.
2026. 02. 06. 07:00
Megosztás:

Motorosok segítik az új KRESZ-szabályok finomhangolását

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket. Csütörtökön motoros szakértőkkel, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, szakújságírókkal, valamint tartalomkészítőkkel folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 06. 06:30
Megosztás:

Magyar innováció segíti az aszály elleni küzdelmet a mezőgazdaságban

Az öntözés hatékonyságát jelentősen növelő innovatív eszközt mutat be a nagyközönségnek az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága és szakmai partnere, a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) a 32. Fegyver, horgászat, vadászat (FeHoVa) kiállításon február 5. és 8. között. Az öntözőcső-fektető gép segít hatékony választ adni a klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszály okozta kihívásokra az erdőgazdálkodásban és a mezőgazdaságban, miközben hozzájárul a vízkészletek fenntarthatóbb felhasználásához.
2026. 02. 06. 06:00
Megosztás:

Milyen Európa-politikája lehet az új holland kormánynak?

A három, kormányzásra készülő holland párt múlt héten ismertette koalíciós megállapodását.
2026. 02. 06. 05:30
Megosztás:

Átláthatóbbá válnak a kötvények módosítására vonatkozó szabályok

Február 14-én lép életbe az a jogszabálymódosítás, amely egyértelmű kereteket ad a kötvények módosítására vonatkozóan. A még a tavalyi év végén elfogadott törvényjavaslat több ponton is lényegesen bővíti a Tpt. kötvényekre vonatkozó rendelkezéseit, ezáltal könnyebbé válik a kibocsátók számára a hitelviszony átstrukturálása és kiszámíthatóbb eljárást tesz lehetővé a piaci szereplők számára. A kötvények módosítására vonatkozóan bevezetett új szabályokat Boros György, a DLA Piper Hungary finanszírozási csoportjának szenior ügyvédje ismerteti.
2026. 02. 06. 05:00
Megosztás:

Az első adag beton kiöntésével megkezdődött a Paks II. Atomerőmű alapozása

2026. február 5-én az első adag beton alaptestbe öntésével a Paks II. Atomerőmű építési területén ünnepélyes keretek között megkezdődött az 5. blokk reaktorépületének alapozása. A VVER-1200 típusú, orosz nyomott vizes reaktorokkal megvalósuló atomerőmű generáltervezője a generálkivitelezője az Roszatom Állami Vállalat Mérnöki részlege, az Atomstroyexport vállalat. Az eseményen jelen volt Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Alekszej Lihacsov, a Roszatom Állami Vállalat vezérigazgatója. A Paks II. Atomerőmű lesz az első olyan atomerőmű az Európai Unió területén, amely orosz VVER-1200-as III+ generációs reaktorokkal működik majd.
2026. 02. 06. 04:30
Megosztás:

Berobbant a budapesti újlakás-kínálat, de még csak most jön a java

Tavaly az év második felében is erős számokat produkált a budapesti újépítésű lakások piaca, így az egész évben összesen 8700 lakást adtak el – derül ki az OTP Ingatlanpont friss elemzéséből. Az adatbázis szerint 2026-ban várhatóan meglódul a kínálat is, mivel az ősszel indult Otthon Start hitelprogram miatt egyre több új nagy projekt indul. Ugyanakkor a jogszabályban rögzített maximális vételár ezen a piacon akár érdemben vissza is foghatja a további drágulást.
2026. 02. 06. 04:00
Megosztás:

Bács-Kiskun vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Bács-Kiskun vármegyében egy pecsenyekacsa telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta; az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 06. 03:30
Megosztás:

Csekély volt az érdeklődés a nyugdíjpénz ingatlancélú felhasználására: ekkora összeget igényeltek a tagok

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok átlagosan 2 millió forint összeget igényeltek lakáscélra a pénztáraktól. A tagoknak jellemzően az 5-6 százaléka kért kifizetést. A legnépszerűbb cél a lakásfelújítás volt – derült ki a GRANTIS szakértői által készített körképből, amely a válaszadó pénztárak adatait tartalmazza.
2026. 02. 06. 03:00
Megosztás:

Az átlagosnál enyhébb idő várható a hétvégén is

Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően erősen felhős, többfelé csapadékos idő a hétvégén is. A hőmérséklet szombatra kissé visszaesik és a csúcsérték napközben jellemzően 5-11 Celsius-fok között alakul majd, éjszakánként pedig néhol gyenge fagy is lehet. Az északnyugati, északi szél vasárnap többfelé lesz élénk, olykor erős - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 06. 02:30
Megosztás:

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszokás módszere

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszoktatást könnyítenék meg az SZTE gyermekorvosai. Innováció és klinikai tapasztalat találkozása hozott rangos elismerést az SZTE-n: Dr. Pásztor Pál és kutatócsoportja Innovációs Díjat és Proof of Concept támogatást nyert a gyermekintenzív ellátást új alapokra helyező DoseLearn projekttel.
2026. 02. 06. 02:00
Megosztás:

Hogyan lehet több a nyugdíjad? Nyugdíj kalkulátor 2026

Sokan csak találgatnak, hogyan is számítják ki pontosan az öregségi nyugdíj összegét Magyarországon.
2026. 02. 06. 01:30
Megosztás:

Készpénzt tartasz otthon nagy mennyiségben? Bajban vagy, a matracpénz most nagyon bűzlik...

Bár a 2023-as sokk után az infláció 2024-ben és 2025-ben is egyszámjegyűre mérséklődött, a készpénzben tartott megtakarítások csendes értékvesztése nem állt meg. A biztonságérzet hamis illúziója miatt - a digitális megoldások térnyerése ellenére - a magyar háztartások a legfrissebb adatok szerint még mindig több mint 7300 milliárd forintot tartanak készpénzben.
2026. 02. 06. 01:00
Megosztás:

Árzuhanás a sertéshús árában az ALDI-nál – ennyivel fizetsz kevesebbet!

Megállíthatatlannak tűnik az árcsökkenés: az ALDI idén már ötödik alkalommal vágja vissza tartósan a friss sertéshúsok fogyasztói árát. A diszkontlánc ismét lép, és ezúttal is a magyar háztartások pénztárcája jár jól – a mindennapi főzés alapanyagai most még elérhetőbbek lettek.
2026. 02. 06. 00:30
Megosztás:

Mennyi alvásra van valóban szüksége a szervezetednek? Számold ki most kalkulátorral!

Az alvás az egyik legfontosabb, mégis leginkább alábecsült biológiai szükséglet. Nem csupán a fáradtság megszüntetéséről van szó: az alvás alapvetően meghatározza az anyagcserét, az idegrendszer működését, az immunválaszt és a hormonális egyensúlyt. Ennek ellenére sokan nem tudják pontosan megmondani, mennyi alvásra lenne valóban szükségük.
2026. 02. 06. 00:01
Megosztás:

Nem lepte meg az EKB-t a cél alatti infláció

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően ismét 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt. A döntés ismételten egyöntetű volt.
2026. 02. 05. 23:30
Megosztás:

A Qualcomm negyedéves profitja csökkent, bevétele nőtt

Az amerikai Qualcomm Inc., a világ egyik legnagyobb félvezetőket, processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó cége 6 százalékos nyereségcsökkenésről és 5 százalékos bevételnövekedésről jelentett az első pénzügyi negyedéve után.
2026. 02. 05. 23:00
Megosztás:

Révész Máriusz: program indul az élhetőbb településekért

Kísérleti jelleggel nyolc helyen indít programot az élhetőbb településekért az aktív Magyarországért felelős államtitkárság - jelentette be Révész Máriusz államtitkár csütörtökön Edelényben, a témában tartott konferencián.
2026. 02. 05. 22:30
Megosztás:

450 új munkahely jön létre a kínai Evoring 39 milliárd forintos beruházása nyomán Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun, ami ráadásul tovább erősíti Magyarország éllovas pozícióját az elektromos autóipari átállásban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
2026. 02. 05. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 05. 21:30
Megosztás: