Büntetésre számíthat, aki pénzt dob a római Trevi-kútba

Ötven euróra, azaz több mint húszezer forintra büntetik azt, aki pénzt dob a Trevi-kút medencéjébe a római műemlék december végéig tervezett helyreállítása alatt.

Büntetésre számíthat, aki pénzt dob a római Trevi-kútba

Megkezdődött a Trevi-kút helyreállítása, ami elsősorban a szennyeződések eltávolítását jelenti. A vizet leállították, a kút medencéje üresen tátong. Restaurátorok dolgoznak a szobrokon. A kutat kerítés övezi, és részben állványok fedik.

A látogatók számára fémszerkezetű átjárót emeltek, amely átível medence felett. Egyszerre százharminc embert engednek át rajta, akiket folyamatosan terelnek, így pár perc áll rendelkezésükre a víz nélküli emlékmű megcsodálására és a fényképezésre.

"Az átjáróról egyedülálló rálátást kapunk a kútra" - mondta Roberto Gualtieri főpolgármester, aki szerint a helyreállítás december 24. előtt, vagyis a jubileumi szent év kezdetére befejeződik.

Rómában több mint kétszáz építkezési területen - többek között a Vatikán és környéke, az Angyalvár, a Navona-tér szökőkútjai, a lateráni Szent János-bazilika helyreállításán is - dolgoznak, és korábbi számítások szerint nem minden fog karácsonyig elkészülni.

A Trevi-kúthoz közel engedő átjáró csak hét közben tart nyitva: hétfőn és pénteken reggel tizenegytől este kilenc óráig, a többi napon reggel kilenctől este kilencig.

A restaurálás teljes ideje alatt a Trevi-kútba tilos aprópénzt dobni, ahogyan azt a hely hagyománya előírja. Akit rajtakapnak, ötven euróra bírságolják meg.

A turisták számára a kút közelébe egy kisebb medencét helyeztek el, abba hajíthatják a fémpénzeket. Sokan - attól tartva, hogy pénzdobálás nélkül nem térnek majd vissza Rómába - úgy "oldják meg", hogy a medence irányába dobják a pénzt nagy erővel, hogy végül a medencében vagy annak közelében érjen földet.

A The New York Times azt írta, Róma főpolgármesteri hivatala a Trevi-kutat "borzalmas kacsaúsztatóval" helyettesítette. Az amerikai napilap emlékeztetett arra, hogy a város napi csaknem háromezer euróra tesz szert a kútba dobott aprópénzből, amelyet a Caritas szervezete kap meg.

Naponta 10-12 ezer látogató keresi fel a Trevi-kutat, amelyet utoljára 2014-ben állítottak helyre, akkor a Fendi-divatház finanszírozásával.

A főpolgármester megerősítette, hogy a kút újranyitását követően előzetes foglalási rendszert és belépőjegyet vezethetnek be a tömegturizmus szabályozására.


Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás: