Csődközelből az európai hódításig: így lett nemzetközi siker a 30 éves R-Water

Nagy Ervin 30 évvel ezelőtt édesapja akasztói szódásüzemében indította el azt a vállalkozást, amely ma évi egymilliárdos árbevétellel működik, és 13 országba szállít izotonóniás, sport- és vitaminitalokat. Az alapanyagok, a beszállítók, a tulajdonosok, a munkavállalók és az ötletek is magyarok ebben a cégben. Az Absolute Live és Power Fruit márkákat is jegyző vállalkozás a Coca Cola és a Pepsi összefogását és a kiskermultik piacralépését is túlélte, jelenleg pedig már egy Európában is egyedülálló üzemben készítik egészséges termékeiket.

Csődközelből az európai hódításig: így lett nemzetközi siker a 30 éves R-Water

A vállalkozói szférában az egyik legizgalmas kérdés, hogy milyen képesség, milyen szemlélet szükséges egy cég sikeres működtetéséhez hosszú távon. A sportitalok, vitaminitalok, izotóniás italok gyártásával foglalkozó R-Water alapító-tulajdonosa, Nagy Ervin hiteles választ adhat: idén múlt 30 éve, hogy üdítőitalgyártásba fogott édesapja akasztói szódásüzemében.

„Ha visszaemlékszem a kezdetekre, rengeteg ugyanolyan kisvállalkozást látok 1993-ból, mint a miénk. Borosok, kisboltosok, üdítősök. Mind eltűntek, beolvadtak, kedvező esetben átalakultak. Nem titok, mi is voltunk csődhelyzetben, de sok-sok munkával, kitartással, komoly lemondások árán magunk mögött hagytuk ezt az időszakot.”

Nagyék a ’90-es évek közepén kézi erővel, többféle ízben készítették a hazai piacra az üdítőket, ám a kezdetleges infrastruktúrából fakadóan, garázsvállalkozásként hamar elérték a gyártási maximumot.

Egyre több, hozzájuk hasonló profilú üdítős kisvállalkozás jelent meg a terepen, ami rábírta a Coca Colát, illetve a Pepsit, hogy összefogva leszállítsa az árait, s ezzel kiszerválja a hazai piacról az apró versenytársak döntő többségét. Nagyék ekkor kerültek először csődközelbe, néhány évre rá pedig azért, mert elkezdtek terjeszkedni Magyarországon az kiskermultik. Feleségével, aki idővel cégvezetőként betársult a vállalkozásba, két lehetőség közül választhattak: vasáron értékesítik, ami eladható a gyártósorból, vagy teljes profilváltást hajtanak végre.

Így született meg az Absolute Live és Power Fruit

„A múltban nálam is előfordult, hogy ki akartam szállni az üzletből, aztán megmagyarázhatatlan, hogy miért, de újra elkezdtem szépnek látni a dolgokat. Sokszor az ilyen mélypontok kényszerítik ki a változást, és az is inspirációként szolgál, hogy az ember nem akarja elveszíteni azt, amit addig felépített. Meg azért a szüleim belém nevelték, hogy ha egy mód van rá, nem érdemes elbukni” – utal különböző tőröl fakadó motivációjára Nagy Ervin. A sok-sok olvasás hozta el a megoldást: amerikai portálokon szörfözve derült ki számára, hogy hosszútávon az üdítős piac lefelé tart, a funkcionális italoké viszont megkérdőjelezhetetlenül felfelé. Elhatározták, hogy sportitalok, izotóniás italok gyártására állnak át. Megszületett az R-Water, és a vállalkozás egészséges életmódot szem előtt tartó új mottója: életcélunk az egészség!

A profilváltáshoz rendelkezésre állt a gyártósor, a raktár és az ásványvízkút. Alapos piackutatásra volt szükségük, és vadonatúj kapcsolatok kiépítésére a termékeik terjesztéséhez. Az addig megszokott edzőtermi kínálattal szemben (félliteres kiszerelés, 500 mg L-karnitin tartalom) egyliteres italokat készítetek, 1000 mg L-karnitin tartalommal, és a saját profitrátájukból kiindulva a versenytársakénál alacsonyabb áron adták a termékeiket.

„Nem találtunk fel újat, hiszen volt már több versenytárs is a piacon, egyszerűen csak mindent újragondoltunk, és időről időre formabontó megoldásokkal jöttünk elő” – magyarázza a tulajdonos.

Nagy Ervin R-Water

Power Fruit: egészséges választás a családoknak

Két fő termékcsaládjukkal, a és az Absolute Live-al különböző fogyasztói rétegeket szólítanak meg. A Power Fruitot csökkentett energiatartalommal készítik, csaknem tucatnyi ízesítésben, A, B, C, D, E, K vitaminnal dúsítva. Az újításra fogékonyan idővel uborkás, sárgarépás, céklás zöldségitalokkal (Pro + Vegi) bővítették a termékpalettát. Az Absolut Live italait azoknak kínálják, akik rendszeres végeznek testmozgást, természetes úton kívánnak fogyni, továbbá fokoznák a sportteljesítményüket, az izomépítést.

Nagyék számára fontos, hogy az italokat hazai beszállítók magyar termékeiből állítsák össze, s ezzel minél több munkalehetőséget teremtsenek a környékükön.

A hazai szinten ultramodern körülmények között működő üzem ma egymilliárdos árbevételt összesít, Nagyék 13 országba, a kelet-európai régión túl többek között Izlandra, Írországba és Máltára is exportálnak.

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás:

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.
2026. 02. 28. 04:00
Megosztás:

Megjelent a NAV 2026-os ellenőrzési terve - lássuk kik vannak a célkeresztben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, azonban a visszaesőknél azonnal közbeavatkozik.
2026. 02. 28. 03:00
Megosztás:

Koleszterin, vérnyomás: rendben! De mi a helyzet a vérzsírral?

A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
2026. 02. 28. 02:00
Megosztás:

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás:

Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól

Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP), a készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként - közölte a Richter pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 27. 23:00
Megosztás:

Áttört egy lélektani határt a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025-ben is stabilan magas szinten maradt a 25–49 éves korú nők foglalkoztatási rátája. A 85% körüli mutató jelzi, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák terjedésével egyre több kisgyermekes anyukát sikerül sikeresen integrálni a munkaerőpiacra.
2026. 02. 27. 22:00
Megosztás:

Kriptotélben a Bitcoin: HODL, újrasúlyozás és adóoptimalizálás a túléléshez

A kriptopiaci tél nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – komoly próbatétel a befektetők számára. Amikor az árfolyamok tartósan esnek, a likviditás szűkül, a tőkeáttételes (leveraged) pozíciók leépülnek és a hangulat védekezővé válik, a piac valójában nemcsak az árakat, hanem a befektetői meggyőződést is teszteli. Ilyenkor a legellenállóbb szereplők nem pánikszerűen reagálnak, hanem újraértékelik és megerősítik az eredeti befektetési tézisüket – különösen a Bitcoin esetében.
2026. 02. 27. 21:30
Megosztás:

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
2026. 02. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
2026. 02. 27. 20:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert

A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
2026. 02. 27. 19:30
Megosztás:

Franciaországban egy kibertámadás során 15 millió páciens adatait lophatták el

Egy 1500 francia orvost célzó kibertámadás 2025 végén betegadatok kiszivárgásához vezetett - jelentette be pénteken a megtámadott szoftvert gyártó cég, az egészségügyi minisztérium pedig 15 millióra becsülte az érintett páciensek számát.
2026. 02. 27. 18:30
Megosztás:

Folytatódik a lakossági lomtalanítás a fővárosban

Budapesten az V. és a XIII. kerületben folytatódik a februárban megkezdett lakossági lomtalanítás - tudatta a MOHU Budapest kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 18:00
Megosztás: