Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe májusban a gabona-, cukor- és növényi olajárak esése közepette

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint csökkent az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója májusban, mivel a kukorica és a pálmaolaj nemzetközi jegyzésének jelentős zuhanása ellensúlyozta a vaj és a marhahús történelmi drágulását.

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe májusban a gabona-, cukor- és növényi olajárak esése közepette

A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi –, májusban átlagosan 127,7 pontot mutatott, ami 0,8%-kal kevesebb mint áprilisban, de 6,0%-kal az egy évvel ezelőtti érték felett maradt.

Májusban a FAO gabonaárindexe 1,8%-kal volt alacsonyabb, mint áprilisban, és 8,2%-kal az egy évvel ezelőtti szint alatt maradt. A kukorica világpiaci ára meredeken csökkent, köszönhetően az erős argentin és brazil termésnek és jelentős kínálatnak, valamint az Amerikai Egyesült Államokban várható rekordtermésnek. A búza ára az északi féltekén javuló termésviszonyok miatt esett, míg a FAO összes rizsfélékre vonatkozó árindexe májusban 1,4%-kal emelkedett, amit az illatos fajták iránti hangsúlyos kereslet, az Indica rizs magasabb ára és az árfolyam-ingadozások eredményeztek.

A növényi olajok ára 3,7%-kal volt kevesebb áprilishoz képest, az összes főbb olajfajta jegyzése csökkent. A pálmaolajnemzetközi ára elsősorban a szezonális termelés és a délkelet-ázsiai termésnövekedés miatt zuhantak jelentősen; a szójaolaj globális árát a dél-amerikai kínálat gyarapodása és a bioüzemanyag-alapanyagok iránti visszafogott kereslet befolyásolta; a repceolaj ára az Európai Uniós várhatóan javuló kínálat miatt mérséklődött, míg a napraforgóolaj jegyzése a globális importkereslet gyengülése és az ár versenyképességének romlása miatt esett.

A FAO cukorárindexe 2,6%-kal lett alacsonyabb májusban; ennek okai a bizonytalan világgazdasági kilátások miatti aggodalmak, az ital- és élelmiszer-feldolgozó ipar potenciálisan gyengülő kereslete, valamint a globális termelés következő szezonban várható fellendülésére vonatkozó várakozások.

A FAO húsárindexe 1,3%-kal emelkedett a felülvizsgált áprilisi szinthez képest, a birka-, sertés- és marhahús magasabb jegyzései következtében, mely utóbbi új történelmi csúcsot ért el. Ezzel szemben a baromfihús ára csökkent a brazíliai árcsökkenés okán, mivel május közepén egy kereskedelmi farmon kimutatott magas patogenitású madárinfluenza miatt több nagy importőr ország behozatali tilalmat rendelt el az országgal szemben, ami többletkínálatot eredményezett.

A FAO tejárindexe májusban 0,8%-kal nőtt, mivel az erős ázsiai kereslet miatt a vaj nemzetközi ára történelmi csúcson maradt, a sajt és a teljes tejpor árak pedig emelkedtek.

A gabonakínálatra és -keresletre vonatkozó frissített előrejelzések

A FAO pénteken közzétette az új Gabonakészletek és -igények gyorsjelentését is, amely 2025-re 2 911 millió tonnás globális gabonatermelésre vonatkozó rekordot prognosztizál, ami 2,1%-kal lenne több, mint 2024-ben.

A világ gabonafelhasználása az előrejelzés szerint 2025/26-ban 0,8%-kal nő, ezzel eléri a 2 898 millió tonnát. A globális élelmiszeripari gabonafogyasztás az előrejelzések szerint 0,9%-kal fog emelkedni, míg a takarmánycélú felhasználás az előrejelzések szerint 0,5%-kal bővül.

Az előrejelzések szerint a globális gabonakereskedelem várhatóan szintén emelkedni fog 2025/26-ban, 1,9%-kal, 487,1 millió tonnára, mivel a búzakereskedelem 3,8%-os növekedése várhatóan ellensúlyozni fogja a rizs kereskedelmének 0,7%-os zsugorodását.

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás: